Klasszikus

Schumann diadala

2003.10.24. 00:00
Ajánlom
Farkas Gábor nyerte a Rádió zongoraversenyét A Magyar Rádió 1966 óta rendezi meg országos zenei versenyeit. Az idei tizenhatodik egyúttal a hatodik zongoraverseny volt. A korábbi versenyeken olyan, mára nemzetközi karriert befutott zongoraművészeink diadalmaskodtak, mint Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Nagy Péter és Király Csaba.

Fiatal zongoristáink közül most harminchat döntött úgy, hogy jelentkezik a Magyar Rádió hatos stúdiójában zajló versenyre. Közülük végül húszan vettek részt az október 10. és 20. közötti megmérettetésen.

A válogatón a versenyzőknek nemcsak zongoratudásukról, technikai képességükről kellett számot adniuk, hanem arról is, hogy a számukra ismeretlen versenykörülmények között, zárt stúdióban, a közönség visszajelzése nélkül, csupán önmagukra és a zongorára hagyatkozva képesek-e tudásuk legjavát nyújtani. Akinek sikerült a körülményekhez alkalmazkodni és a Bach-műveket, valamint Chopin, Liszt, Rahmanyinov, Szkrjabin, Debussy és Bartók etűdjeit, Chopin mazurkáit és Kadosa Pál bagatelljeit technikailag megfelelően előadni, a versenyt a zsűri döntése szerint a középdöntőben folytathatta. A tíz továbbjutónak - Balog József, Báll Dávid, Benabdallah Marouan, Borbély László, Farkas Gábor, Káli Gábor, Kertész Judit, Lajkó István, Mali Emese és Zsoldos Bálint - a válogató kis formátumú művei után Beethoven, illetve Brahms egy szonátáját és egy kisebb zongoradarabját kellett megszólaltatnia. A zongoristáknak emellett Dohnányi Ernő három darabja, a C-dúr rapszódia, a Gavotte és Musette és a Vízesés közül kellett egyet választaniuk.

A sikeres szereplés nagyban múlt azon, hogy a versenyzők mennyire tudtak megfelelő, játékstílusukhoz, személyiségükhöz illő programot összeállítani a megadott zenei anyagból. A Beethoven-szonátákhoz Brahms kései, melankolikus, gazdag érzelmeket rejtő miniatűrjeit - fantáziákat, intermezzókat - kellett párosítani, míg Brahms fiatalon írt szonátáihoz az érett Beethoven bagatelljeit kellett előadni. A variációs lehetőségek nagy száma miatt a középdöntő változatos, izgalmas versenyt hozott. A versenyzők többsége Beethoven-szonátát választott, míg Dohnányitól a C-dúr rapszódia volt a legnépszerűbb. Szinte mind a tíz versenyző előadásának voltak kiemelkedő momentumai: többek között Zsoldos Bálint Brahms f-moll szonátájának interpretációja, Benabdallah Marouan Brahms Esz-dúr rapszódiájának tolmácsolása, Borbély László Beethoven 32 változatának és Lajkó István Beethoven F-dúr szonátájának előadása.

A zsűri - Újfalussy József (elnök), Baranyay László, Kovács Sándor, Lantos István és Vásáry Tamás - a tíz versenyzőből Báll Dávidot, Benabdallah Marouant, Borbély Lászlót, Farkas Gábort és Zsoldos Bálintot kívánta a döntőben újra hallani. A fiatalembereknek a hagyományoknak megfelelően egy versenyművet kellett előadniuk az utolsó fordulóban, a zongoristákat a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kísérte Kovács Zoltán vezényletével. A négy választható mű - Schumann a-moll, Saint-Saëns g-moll, Prokofjev I. és Ravel G-dúr zongoraversenye - közül Ravel és Schumann kompozíciója volt a legnépszerűbb. Talán a közjáték zongora és zenekar közötti meghitt párbeszéde, közepén a csellószólammal való csodaszép felelgetéssel, vagy a finálé kirobbanó lendülete miatt választotta a döntő legfiatalabb résztvevője, a tizenkilenc éves Borbély László és a huszonnégy éves Farkas Gábor Schumann a-moll zongoraversenyét. Míg az előbbi előadásának líraiságával, az utóbbi meggyőző játékával és romantikus hajszoltságával tűnt ki. Saint-Saëns öt zongoraversenye közül a második a g-moll, amely Bach toccátáinak stílusát hordozza, és virtuozitásában Liszt és Chopin hatása is fellelhető. A francia zeneszerző művével a Zeneakadémia másodéves növendéke, Báll Dávid színesítette a döntőt, mégpedig huszonegy éve ellenére a mű briliáns zongoraszólóinak érett, impozáns előadásával. A marokkói származású Benabdallah Marouan és a huszonhat éves Zsoldos Bálint a dzsesszelemeket is tartalmazó, néhol különleges, mediterrán hangulatot keltő G-dúr zongoraversenyt választotta Raveltől.

Az első díjat és a vele járó ötszázezer forintot Farkas Gábor, a Zeneakadémia végzős növendéke, Falvai Sándor és Némethy Attila tanítványa nyerte el, a második helyezett Benabdallah Marouan, míg a harmadik helyezett Báll Dávid lett. A közönség az október 20-i díjkiosztó gálakoncerten, a Zeneakadémián találkozhatott a verseny döntőseivel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

Újszínház: Nincs tudomásunk szexuális zaklatási ügyről

Közleményt adott ki az Újszínház, amelyben azt írják, nem történt hivatalos bejelentés zaklatási ügyben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Pozsonyi kórusversenyt nyert a Magnificat Leánykar

Kortárs és szakrális kategóriában is első helyezést ért el a Magnificat Leánykar egy pozsonyi kórusversenyen.
Klasszikus interjú

Liszt mindig forrófejű lázadó maradt – interjú Borbély Lászlóval

Liszt idős korában is forradalmár maradt, csak másért küzdött. Ez derül ki Borbély László új albumából, amelyen a mester kései műveit hallhatjuk. De a zongoraművésznek egy második lemeze is megjelent a napokban, ezen a Goldberg-variációkat találjuk.
Klasszikus gyász

Elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész

Életének 82. évében elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész - közölte hétfőn a Zeneakadémia.
Klasszikus ajánló

Áthallások – az Egri & Pertis Zongoraduó új koncertsorozata a BMC-ben

Milyen maszkban pantomimozott volna Debussy? Mi köze volt Faurénak a bergamaszkokhoz? Sétált-e Händel London komédiás negyedében, és mit talált Sztravinszkij Petruska szobájában?
Klasszikus galéria

Láttál már hangszobrot?

Élmény marad – különleges hangszobor-kiállítással készül az ünnepekre a Müpa és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Világsztárok által aláírt hangszobrokból és egy közel öt méter magas, függesztett elemből álló grandiózus installáció várja a látogatókat az ünnepi készülődés jegyében a Müpa Zászlóterében december 5-től.