Klasszikus

Senki többet?

2008.07.24. 00:00
Ajánlom
Lang Lang július 15-én a New York-i Filharmonikusokkal együtt koncertet adott a Central Parkban. A piros Steinway-zongorára, amelyen játszott, a kínai földrengés áldozatainak megsegítésére az eBay-en lehet licitálni.

"Nem magamért teszem. Ha egy ilyen szörnyű esemény történik bárhol a világon, tennünk kell valamit. Sok gyerek meghalt azért, mert az iskolaépületben tartózkodtak. Ez nagyon elszomorított, mert a földrengés után készült fotókon csak iskolatáskák vannak, gyerekek sehol" – mondta a Szecsuánból, a május 12-i földrengés által sújtott tartományból származó zongoraművész, aki eddig mintegy 3,5 millió dollárt ajánlott fel a Szecsuán tartományt sújtó földrengés áldozatainak.

A New York-i hangversenyen több mint hatvanezer ember előtt lépett fel és Csajkovszkij első zongoraversenyéta dta elő azon a hangszeren, amelyet árverésre bocsátott. A zongora pontos neve: Steinway Model D Concert Grand, idén készült, és csak kettő van belőle a világon. "Nagyszerűen szól, remek volt játszani rajta" – mondta róla. Akit ez a rövid nyilatkozat meggyőzött a vásárlásáról, július 27-ig teheti meg tétjeit. A kikiáltási ár 165 000 amerikai dollár. Az aukció már egy hete tart, de az összeg nehezen mozdul. Talán ha egy, nemrég piacra dobott eredeti Lang Lang-Adidas sportcipőt is tennének mellé...

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt
Klasszikus magazin

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Klasszikus magazin

Bach és a létezés szakrális matematikája

Milyen zeneeszmény vezette Johann Sebastian Bachot odáig, hogy saját és Isten nevét egyetlen ütemben rejtse el a kottában? A lipcsei zeneszerzőt gyakran emeljük a legmagasabb piedesztálra, miközben merőben máshogy gondolkodott a zenéről, mint ahogy mi tesszük. Nem öncélú önkifejezésnek tartotta, hanem egy magasabb igazság keresésének.