Klasszikus

Senki többet, harmadszor

2007.06.15. 00:00
Ajánlom
MS3 klasszikus gitárművész - a Digimpro/YourSpins zenei szoftverrendszer és fájl formátum feltalálója - harmadszor és egyben utoljára fog neki a 150koncertnek, így a három és fél éves kultúrmisszió az idén a végéhez ér.

A 150koncert alapötlete 2003 - ban fogalmazódott meg, amikor MS3 balatonfelvidéki falvakban, templomokban adott koncerteket, olyan településeken, ahol addig még nem voltak gitárkoncertek, de általában hangversenyeket is nagyon ritkán rendeznek. Meglepő volt a fogadtatás, hiszen komoly igény mutatkozott a klasszikus gitárzenére.

Először 2005-ben került megrendezésre a 150koncert: a Balaton körül 90 nap alatt zajlottak a koncertek. Közel hatezer látogatója volt akkor az előadásoknak, ebből legalább kétezer iskolás gyerek volt. 2006-ban már országos méretűvé vált a sorozat, a tavalyi évben április 1-től október végéig tartott a turné, amelyet tízezren néztek meg, több ezer gyerek részvételével.

"Nagyon ritka az, hogy budapesti művészek kisebb, falusi közönségnek is szívesen játszanak, ezért a koncertek alatt szinte mindenhol kitüntetett szeretettel fogadtak. A két 150koncert eredményeképpen sikerült mindenféle elitista művészi allűrömet levetkőznöm. Az motivál mindössze, hogy szép hangokat játsszak, játék közben jól érezzem magamat és semmilyen szakmai szempontnak nem kívánok megfelelni, ha egyáltalán vannak ilyenek. Tavaly Györgytarlón a koncertem után odajött hozzám egy 50-es, cserzett arcú férfi és azt mondta, hogy szeretne ő úgy villanyt szerelni, ahogyan én gitározom. Ennél őszintébb és lelkesebb dicséretet még sohasem hallottam..." - mondta el a művész. "A turné célja nem változott: a klasszikus zene, ezen belül is a klasszikus gitárzene lehető legszélesebb körű elterjesztése - minden korosztálynak." - tette hozzá MS3.

A nyughatatlan gitárművész az idén nyáron is nekiindul a 150koncertnek: regionálisan közel egy év alatt 150 koncertet ad Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken is játszani fog, a sorozat június 23-án Szentkirályszabadján a Római Katolikus Templomban és Zircen a 'Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat' keretében kezdődik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a Vajdahunyadvárban!

Javában tart a nyár legszívderítőbb szabadtéri zenei fesztiválja, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál. A soron következő koncerteket a Mendelssohn Kamarazenekar, a Musica Sonora Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok adják.