Klasszikus

Sikerrel zárult az NFZ kelet-ázsiai turnéja

2014.07.04. 10:49
Ajánlom
Teltházas koncertek és nagy siker kísérte a Nemzeti Filharmonikusok tizennyolc napos, kilenc koncertet felölelő kelet-ázsiai turnéját, amely július 3-án ért véget.

A június 17-én induló turné első állomása a dél-koreai Szuvon városa volt, ahol az együttes Kun Woo Paik koreai zongoraművésszel lépett színpadra. Ezután Japánba utaztak, ahol a világ egyik legrangosabb koncerttermében, a tokiói Suntory Hallban két előadást is tartottak, egyiket Kobajasi Kenicsiro, a másikat Kocsis Zoltán vezényletével.

Az egyik nagy sikerű tokiói hangversenyen Szerdahelyi István nagykövet is jelen volt, aki Kobajasi Kenicsirónak átadta Áder János köztársasági elnök ajándékát, Molnár Edit Kodály Zoltán tisztelete Bartók Béla portréja előtt című fotóját.

A turné Tokión kívül a csodálatos akusztikájú nagojai Aichi Arts Centerben, az őzek városának is tartott Narában, majd Oszakában folytatódott, végül a Fukusima prefektúrabeli Ivakiban, Kobajasi Kenicsiro szülővárosában zárult.

A turné vendégszólistája a japán hegedűművésznő, Szendzsu Mariko és Kaneko Mijudzsi zongoraművész volt, akinek édesapja japán, édesanyja magyar származású. A Nemzeti Filharmonikusok repertoárjában többek között Liszt-Kocsis, Liszt, Mozart, Schubert, Brahms, Glinka és Csajkovszkij művei szerepeltek.

"Minden alkalommal megteltek a koncerttermek" - mondta Kovács Géza főigazgató, aki szerint az együttes egyik legnagyobb élménye a kétezerhétszáz férőhelyes, zsúfolásig megtelt oszakai Festival Hallban megtartott előadás volt. "A nagyon magas színvonalú produkciókhoz szoktatott japán közönséggel megtölteni az együttes hangversenyeit rendkívül megnyugtató és felemelő érzés volt" - hangsúlyozta Kovács Géza.

Kocsis Zoltánnak műtétje óta ez volt az első hosszabb, tengerentúli, időzónákat átívelő turnéja. A Japan Arts vezetőivel folytatott tárgyalások alapján a Nemzeti Filharmonikusok legközelebb 2016 őszén térnek vissza Japánba, ahol ismét Kocsis Zoltán és Kobajasi Kenicsiro vezényli majd a zenekart. A műsorról és közreműködőkről még folynak az egyeztetések. A hazai közönség az együttessel legközelebb a martonvásári Beethoven-hangversenysorozaton találkozhat július 19-én és 26-án, majd augusztus 2-án.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

HVG: Kiszivárgott az SZFE huszonhat új oktatójának neve

Eljuttatták a hvg.hu-hoz az összes olyan főállású oktató nevét, akik újonnan kerültek a Színház- és Filmművészeti Egyetem állományába.
Színház

Szarka Gábor az SZFE-ről: „Egészen megdöbbentő állapotokat találtunk”

Péntek este Szarka Gábor a Hír TV Magyarország élőben című műsorában reagált az elmúlt napok SZFE-vel kapcsolatos híreire és vádjaira, hangsúlyozva, hogy minden intézkedés a hallgatók érdekeit szolgálja.
Vizuál

9+1 műalkotás az amszterdami Rijksmuseumból, amit egyszer újra látni akarunk

Rembrandt, Vermeer és Avercamp festményei, több korszak fajanszkerámiái, babaházak és csendéletek sajttal, gyümölccsel. Szabadon böngészhető az amszterdami Rijksmuseum gyűjteménye az interneten. Tíz must-see műalkotást válogattunk össze az alábbi cikkben, amiket látni akarunk az újranyitás után.
Zenés színház

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.
Zenés színház

„Ez egy olyan történelmi pillanat, amelyben nagyon komoly döntéseket kell hozni” – Szabó Magda klasszikusa az Operett Online-on

Decemberben nagy sikerrel debütált az Operett Online képernyőjén az Abigél, Szabó Magda kultikus regényének musical-változata. A megújult szereposztással közvetített előadás egy csodálatos történet szeretetről, lemondásról, küzdelemről és persze a szerelemről. De mit adhat nekünk ma Abigél?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Koncertfelvételek – Hegedűs Endre – Chopin: Esz-dúr noktürn

A Koncertfelvételek a Pesti Vigadóban sorozat első részében Hegedűs Endre Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész Chopin Esz-dúr noktürnjét adja elő a Déli teremben.
Klasszikus gyász

Elhunyt Pejtsik Árpád gordonkaművész, pedagógus

Szűk családi körben vesznek búcsút Pejtsik Árpád György zenepedagógus, gordonkaművész, zeneszerzőtől január 29-én a Kispesti temetőben.
Klasszikus ajánló

Budapest, Amszterdam és Berlin együtt ünnepli Fischer Iván 70. születésnapját

Január 20-án ünnepli hetvenedik születésnapját Fischer Iván. A jeles alkalomból az általa is alapított Budapesti Fesztiválzenekar az amszterdami Concertgebouworkest és a Konzerthausorchester Berlin együttesekkel közös, az interneten közvetített koncertösszeállítással készül.
Klasszikus hír

Megszűnhet a Duna Szimfonikus Zenekar

Egy december 23-i hivatalos értesítést szerint legkésőbb 2021. május 31-én megszűnhet a Duna Szimfonikus Zenekar – tudta meg a Zene-Kar.hu. A levél szerint az ügy mögött Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének döntése áll, aki Alapítói Határozatában ezt a dátumot jelölte meg.
Klasszikus zenehallgatás

VIDEÓ: Baráth Emőke korai Mozart-áriát énekel

Szerelemi riválisáról énekel és csendben szenved Mozart operahőse, Sifare. A „Soffre il mio cor con pace” című áriát Baráth Emőke előadásában halljuk egy tavalyi, pécsi koncertről.