Klasszikus

Simon Rattle új koncerttermet akar Londonnak

2017.01.20. 10:18
Ajánlom
A londoni szimfonikusok új vezető karmestere szerint az angol fővárosban új koncertteremre van szüksége, hogy a város versenyképes lehessen a nemzetközi zenei színtéren.

A digitális korszaknak is megfelelő új zenei központ mintegy 280 millió fontos (99 milliárd forintos) beruházással jöhetne létre – mondta a 61 éves brit sztárkarmester, aki szeptembertől veszi át a Londoni Szimfonikus Zenekar (LSO) irányítását. A tervek szerint a Londoni Múzeum helyén épülne fel az új koncertközpont, amely egyúttal a londoni szimfonikusoknak is otthont adna. A múzeumot egy közeli másik helyszínre költöztetnék.

Sir Simon Rattle

Sir Simon Rattle (Fotó/Forrás: Simon Fowler)

A karmester – bár sohasem gondolta volna, hogy ilyen "őrültséget" követ el – egy ideig két zenekart vezet majd egyszerre, ugyanis a Berlini Szimfonikus Zenekarnál 2018-ig szól a szerződése.

A zenekarnak jelenleg a Barbican Centre a székhelye, ám az ottani körülmények között Rattle csak tervezett programjának 80 százalékát tudná előadni. "A pódium megtervezése természetesen remek egy bizonyos méretű zenekar számára, de nem egy igazán nagy zenekarnak, és a kórusra egyszerűen nem gondoltak a tervezők" – fejtette ki.

Az új koncertterem megvalósítása az utóbbi hónapokban kis híján elbukott, mivel a kormány kivonult a finanszírozásból. A főváros pénzügyeit intéző City of London Corporation azonban vállalta, hogy biztosítja a hiányzó összeget. Rattle ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még így is jelentős összeget kell összegyűjteni az adományokból. Rattle azt ígérte, hogy londoni nyitóévadában a brit zeneszerzők "aranybányájából" válogatja össze a szimfonikusok műsorát.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.
Klasszikus üvegplafon

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus hír

Egy részeg férfi vonóshangszereket hajított ki egy mozgó vonatból

A Büchenből Hamburgba tartó vonaton mintegy 14 ezer eurós kárt okozott a randalírozó német férfi.