Klasszikus

Sir Simon Rattle Budapesten

2007.11.28. 00:00
Ajánlom
December 11-én másodszor lép fel hazánkban a Berlini Filharmonikusok vezető karmestere. Az első fellépésére még 2005-ben az Operaházban, a mostanira a Művészetek Palotájában kerül sor.

Sir Simon Rattle nemcsak azért az egyik legnagyobb a ma élő karmesterek közt, mert ő a Berlini Filharmonikusok vezető karmestere. Az 55 éves angol dirigens annak idején Birmingham Város Szimfonikus Zenekarát irányította évtizedeken keresztül – a zenekar ezalatt közepes vidéki együttesből a világ élvonalába tartozó zenekarrá nőtte ki magát. Rattle karizmatikus, megnyerő egyéniség, mintegy száz lemezfelvétele rendre a legnagyobb díjakat nyeri, a kritikusok és a nagyközönség egyaránt elismeréssel nyilatkozik róla.

Magyarországon előaször az Operaházban 2005. május 1-jén adott nagy sikerű koncertet, a mostani fellépésén pedig a Felvilágosodás Korának Ének- és Zenekarával érkezik a Művészetek Palotájába. Az együttesnek nincs állandó vezetőkarmestere, Rattle gyakran vezényli őket. Ezúttal egy ezeregyéjszakai hangvételű mesét feldolgozó, ritkán hallható Schumann-oratóriumot (Az éden és a péri) adnak elő. A közreműködő szólisták, többek közt Sally Mathews, Kate Royal, Bernarda Fink, Mark Padmore, szintén világszerte keresett szólisták.

(2007. december 11. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Felvilágosodás Korának Zenekara és Kórusa koncertje; Schumann: Az éden és a péri; km.: Sally Matthews, Kate Royal, Bernarda Fink, Mark Padmore, Andrew Staples, David Wilson-Johnson (ének); vez.: Sir Simon Rattle)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Budapest legmesésebb tetőteraszai

A Budapest100 csodája, hogy kinyitsz egy átlagos kaput a bulinegyed közepén és besétálsz egy 1800-as években épült ház ősfás udvarába. Vagy kijutsz egy tetőre és új perspektívát kapsz az egész városról. Galéria!
Vizuál

Nézd meg online Szabó Magda Pilátusát a IV. Hét Domb Filmfesztiválon!

A koronavírus-járvány miatt az interneten tekintheti meg a közönség hétfőtől a IV. Hét Domb Filmfesztivál döntős filmjeit, és a rendezvény történetében először szavazhat is a döntőbe jutott alkotásokra - közölték a fesztivál szervezői.
Klasszikus

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.
Színház

A két pápa – Magyarországon először a Rózsavölgyiben

Vecsei H. Miklós igazi színászlegendákkal állítja színpadra XVI. Benedek és Ferenc pápa különleges kapcsolatát.
Színház

Őrködjetek! – Léner Péter az SZFE-ügyről

Lapunkhoz eljuttatott levelében megszólalt az SZFE kapcsán a 84 éves Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, érdemes művész, akinek fia, Léner András is apja nyomdokaiba lépett: színész és rendező. A levelet változtatás nélkül közöljük!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Klasszikus hír

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.
Klasszikus interjú

„Minden, ami valóban személyessé válik bennünk, az inspiráció"

Ávéd János 12 évvel ezelőtt csatlakozott a Modern Art Orchestrához Fekete-Kovács Kornél felkérésére, azóta tenorszaxofonistaként, zeneszerzőként és hangszerelőként erősíti a zenekart. 2011-ben megalakította az Ávéd János Balance formációt, melynek célja, hogy új zenei lehetőségeket fedezzenek fel és spontán felmerülő dallami elemeket használjanak. A művésszel Kodály hagyatékának gondozásáról, új, saját lemezéről és inspirációs forrásokról beszélgettünk.
Klasszikus magazin

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.