Klasszikus

Soha ennyi külföldi sztár nem lépett még fel a Budapesti Nyári Fesztiválon

2017.05.17. 16:05
Ajánlom
Több mint száz programmal, zenei, színházi produkciókkal és gyerekelőadásokkal várja a közönséget a Budapesti Nyári Fesztivál június 3. és augusztus 30. között a Margitszigeten és a Városmajorban.

Bán Teodóra, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta:

az idei nyár kínálatában hangsúlyosabban jelenik meg a zene, mint a színház.

Kiemelte azonban a Városmajori Színházi Szemle programját, amelyben hat előadás: vidéki és határon túli színházak produkciói, zenés előadások és komédiák is szerepelnek.

Hilary Hahn

Hilary Hahn

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a szezont június 9-én Hilary Hahn amerikai hegedűvirtuóz fellépésével, Hamar Zsolt vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje nyitja meg a reformáció 500. évfordulója jegyében. Az ünnepi Mendelssohn-estet a Nemzeti Filharmonikusok tavaly elhunyt alapító-igazgatója, Kocsis Zoltán emlékének ajánlják.

A fesztiválon a Porgy és Bess című művet operakoncert formájában mutatják be amerikai énekesek közreműködésével. Az Evita és a Doktor Zsivágó című musicalt is műsorra tűzik, és folytatódik az Operagála világsztárokkal című sorozat, amelyben idén Ailyn Pérez amerikai szopránt, Gabriele Viviani olasz baritont és Ramé Lahaj albán tenort hallhatja a közönség.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon fellép a Béjart Ballet Lausanne is Balett az életért című produkciójával. Verdi A trubadúr című művét pedig Dinara Alieva, Riccardo Massi, Komlósi Ildikó és Kálmándy Mihály szereplésével tűzik műsorra.

A Kultúrák és kontinensek találkozója mottóval megvalósuló összművészeti fesztivál, amely a művészet nemzeteket egyesítő szerepére kívánja felhívni a figyelmet,

az idén minden eddiginél több nemzetközi művész közreműködésével kínál programokat.

A Margitszigeten olyan neves előadók is fellépnek, mint a német-ghánai származású soul énekesnő, Y'akoto, az amerikai The Hot Sardines jazz-swing zenekar, a kanadai Cirque Éloize cirkusz-színház, a dél-afrikai Soweto Gospel Choir, vagy Tcha Limberger belga származású zenész, aki a magyar Canarro Zenekarral közösen ad majd felejthetetlen django swing koncertet. 

A Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Szabad Tér Színház különleges táncjátékot mutat be a kiegyezés évfordulóján A Monarchia bálja címmel. A szimfonikus filmzenekoncert-sorozat keretében Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Homonnay Zsolt, Radics Gigi, Szabó Ádám és Serbán Attila közreműködésével lesznek hallhatók különböző filmslágerek. Bán Teodóra kiemelte, hogy augusztus 20-án a Virtuózok új tehetségei és sztárvendégeik köszöntik a nemzeti ünnepet.

A Margitszigeti Víztorony műemlék épületében a vizes világbajnoksághoz kapcsolódva helytörténeti kiállítást mutatnak be, a Víztorony udvara pedig négy alkalommal Jazzy Tower koncerthelyszínné változik. A Városmajori Szabadtéri Színpadon június 22. és július 11. között bemutatkozik a nyíregyházi, a miskolci, a szombathelyi, a kecskeméti, a csíkszeredai és a szabadkai társulat. Az előadásokat Tasnádi Csaba, Szőcs Artur, Mohácsi János, Rusznyák Gábor, Lendvai Zoltán és Béres Attila rendezte.

Látható lesz a Sztárcsinálók című musical és a Group'n'Swing Holdfény Mulató című produkciója. Gyulai Júlia a Coincidance Társulatával a Fairplay - Sportóriások legendája című táncelőadást mutatja be. Újra műsorra tűzik az Így szerettek ők című koncertszínházi előadást Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gryllus Dorka, Simon Kornél, valamint a szerzők, Nyáry Krisztián és a Kaláka együttes közreműködésével.

Minden vasárnap délelőtt gyerekszínházi előadásokat tartanak, emellett augusztus végéig csaknem 20 világzenei, klasszikus- és könnyűzenei koncertet kínálnak a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A Budapesti Nyári Fesztivál fővédnöke Tarlós István főpolgármester. A fesztiválról bővebb információ a www.szabadter.hu oldalon található.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ha ez így marad, nehezebbé válik az ELTE Zenei Tanszék működése

Le kellett építeni az oktatói létszám egyharmadát a tanszéken, miután 250 millió forintot von el a BTK-tól a kormány. FRISSÍTVE!
Tánc

Gyárépületből lett a tánc új otthona – Bejártuk a Nemzeti Táncszínház frissen átadott épületét

A Nemzeti Táncszínház Millenárison található új épületének exkluzív sajtóbejárásán azt is megtudtuk, hogyan lesz valami szupermodern és korszerű annak ellenére, hogy „régi”.
Könyv

Kötött sapka – Tandori Dezső emlékére

A 80 éves korában elhunyt költőre Fáy Miklós emlékezik.
Klasszikus

Meglepetés lánykérés volt a pécsi koncerten

Filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén Valentin-napon a Kodály Központban.
Zenés színház

Vízzel árasztják el a színpadot a Gioconda premierjén

Meg a többi előadáson is. Velence csatornái vizes valójukban elevenednek meg Almási-Tóth András rendezésében, amely Ponchielli legsikerültebb művét állítja színpadra 2019. február 22-én az Erkel Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus koktélparti

Milyen tempóban játsszuk a Kilencedik szimfóniát?

Őrületesen gyors Kilencediket játszott az Óbudai Danubia Zenekar a Zeneakadémián, egy órán belül végeztek a szimfóniával. Beethoven nem forog a sírjában, sőt, valószínűleg ezzel lenne elégedett.
Klasszikus ajánló

Indul a Cziffra Fesztivál

Filmvetítéssel kezdődik vasárnap a Cziffra György Fesztivál, amely február 25-ig klasszikus zenei koncertekkel, improvizációs esttel, hangszerbemutatóval és báresttel is várja a közönséget.
Klasszikus szerelem

Meglepetés lánykérés volt a pécsi koncerten

Filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén Valentin-napon a Kodály Központban.
Klasszikus koktélparti

Mi van, ha a Tavaszi áldozat botrányos premierje meg sem történt?

Lehet, hogy a bemutató karmestere terjesztette el, hogy összeverekedtek Sztravinszkij balettje közben a nézők? Úgy tűnik, a Sacre botránya csak egy jól csengő reklámszöveg.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mi inspirálja Harcsa Veronikát?

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának február 16-i adásában vendégünk lesz Harcsa Veronika énekesnő, Sümegi Eszter opera-énekesnő, Juhász Anna irodalmár és Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.