Klasszikus

Solti emlékhangverseny

2003.11.20. 00:00
Ajánlom
A Solti Kamarazenekar emlékhangversenyt ad névadója, Solti György tiszteletére november 24-én este fél nyolckor a Corinthia Grand Hotel Royal báltermében (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.).

A Liszt Ferenc Zeneakadémián diplomát szerzett, ifjú muzsikusokból álló Zenekart 1998-ban alapították abból a célból, hogy ápolják az 1997. szeptember 5-én elhunyt, legendás magyar dirigens, Solti György emlékét. Soltiét, aki maga is a budapesti, nagy hagyományú oktatási intézményben képezte magát olyan tekintélyeknél, mint Székely Arnold, Siklós Albert és Weiner Leó, de rövidebb ideig Bartók és Dohnányi növendéke is volt.

Soltit a világhárú eseményei nem engedték szülőhazájában kibontakozni: a negyvenes évek közepétől Németországban, majd az Egyesült Királyságban építette karrierjét. Olyan együttesek élén állt, mint a Londoni Szimfonikusok, a Covent Garden Opera, a Chicagói Szimfonikusok vagy az Orchester de Paris. Nevéhez számos, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó lemezfelvétel fűződik, köztük Wagner Ringjének első teljes felvétele 1966-ban. Kimagasló operavezénylései mellett ma is sokan emlékeznek rá mint Mahler-szimfóniák és Bartók-művek szuggesztív tolmácsolójára.

A Solti Kamarazenekar az elmúlt években nagy sikerű koncertekkel rukkolt elő, melyeken olyan celebritások vezényeltek, mint Vásáry Tamás és Jurij Szimonov. Produkcióikban szívesen vállalnak részt előadóművész nagyságok, köztük Tokody Ilona vagy Perényi Miklós. A Zenekar rendszeresen invitál ifjú szólista-közreműködőket is.

A pályakezdő tehetségek támogatásának újabb, szép példája a hétfői hangveseny, amelyen a Solti Kamarazenekar társaságában nemzetközi versenygyőztes fiatalok lépnek közönség elé Mercadante, Bach, Giuliani, Haydn és Elgar egy-egy művének megszólaltatásával. Az "In memoriam Solti" elnevezésű eseményen közreműködik: Seres Dóra (fuvola), Banda Ádám (hegedű), Csáki András (gitár), ifj. Várdai István (gordonka). Koncertmester: Koppándy Jenő.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

„A jövő itt van és sose lesz vége!” – így született a legendás Mocskos idők című Európa Kiadó-dal

Az Európa Kiadó énekes-gitárosát, Menyhárt Jenőt kérdeztük arról, hogyan született az egyik leghíresebb daluk, amely A besúgó című sorozat főcímdalaként vált még népszerűbbé egy új generáció körében.
Színház

A jelenlegi főigazgató mellett egy operettszínész és egy zeneszerző pályázik a Szegedi Nemzeti Színház élére

Barnák László ötéves mandátuma 2023. június végén jár le. A színházvezetői kiírásra az övén kívül két pályázat érkezett.
Vizuál

Dürertől Picassón át Damien Hirstig – A grafika történetének hatszáz évét öleli fel a bécsi Albertina három új kiállítása

Három kiállítását is a grafikának szenteli a bécsi Albertina: a Dürer.Munch.Miró című tárlat már látogatható, februárban nyílik az Andy Warhol bis Damien Hirst című kiállítás, márciusban pedig Picasso műveit mutatják be.
Jazz/World

Beyoncé megdöntötte Solti György Grammy-rekordját

Az amerikai énekesnő immár harminckét díjjal büszkélkedhet, ezzel neki van a legtöbb Grammyje. A legjobb album díját Harry Styles kapta meg a Los Angeles-i ceremónián.
Klasszikus

44 formációból választották ki a legjobbakat a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen

A megmérettetés január 30. és február 5. között zajlott a Zeneakadémia Weiner Kuratóriuma támogatásával és a Kamarazene Tanszék szervezésében, a legjobbakat három kategóriában díjazták.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Sebastian Bohrennel lép fel az Anima Musicae Kamarazenekar

Egy újabb világklasszis hegedűművészt, Sebastian Bohrent hozza el az Anima Musicae Kamarazenekar a Zeneakadémia Nagytermébe március 2-án.
Klasszikus ajánló

Az ukrajnai áldozatokra emlékezik a Szent Efrém Férfikar

Az ukrajnai háború kitörésének egyéves évfordulóján, február 23-án 19:30-kor az ukrajnai civil áldozatokra emlékező koncertet ad a Zeneakadémián a Szent Efrém Férfikar.
Klasszikus ajánló

Házikoncerttel ünnepli Klukon Edit születésnapját az Altalena

Az Altalena Zenei Közösség február 22-én, Telkiben rendezi meg a kiváló zongoraművész köszöntését, melyre egy meghitt, szűk körű koncert keretében kerül sor.
Klasszikus hír

44 formációból választották ki a legjobbakat a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen

A megmérettetés január 30. és február 5. között zajlott a Zeneakadémia Weiner Kuratóriuma támogatásával és a Kamarazene Tanszék szervezésében, a legjobbakat három kategóriában díjazták.
Klasszikus hír

Hallgassa meg ön is a Szent Efrém Férfikar új lemezét!

Az együttes Kings & Queens címmel adta ki tizenhatodik albumát, melynek lemezbemutató koncertjére május 5-én kerül majd sor a Fonóban. A felvétel meghallgatható a nagyobb streamingplatformokon is.