Klasszikus

Solti-szobrot avatnak a Zeneakadémia előtt

2013.10.18. 15:07
Ajánlom
Az újra megnyíló Zeneakadémia Liszt Ferenc téri főbejárata előtt október 22-én délután avatják fel Párkányi Raab Péter szobrászművész csaknem három méter magas bronz térkompozícióját, amely Solti Györgynek állít emléket.

"Rendkívül meglepő volt a felkérés, és megtisztelő a kiválasztás módja. Lady Valerie Soltinak bemutatták több szobrász munkásságát, és ő döntött mellettem, miután ezeket áttekintette" - mondta el az MTI-nek Párkányi Raab Péter, akinek a nevéhez többek között a Nemzeti Színház parkjában található hat szobor, például a Timár Józsefet Az ügynök halála című dráma főszerepében ábrázoló alkotás is fűzödik.

"Solti Györgyről annyit tudtam a megbízás előtt, amennyit a zenével érintőlegesen foglalkozó ember. De tudtam, hogy filmek készültek róla, és ismertem az Életem című könyvét. Rengeteget segített Lady Valerie Solti, mert bármilyen jó forrásanyagot is szedtem össze, kíváncsi voltam például olyan fotókra, amelyeknek a segítségével a felesége szemével láthatom és láttathatom őt" - beszélt munkájáról a művész. "Kitűnő fotókat kaptam az özvegytől Solti kezéről. Különlegesen szép keze volt, és érdekes módon az fiatal maradt. Pedig a legtöbb embernél nem is az arc, hanem a kéz árulkodik a korról" - tette hozzá.

Az alkotás tervezésekor a helyszín jelentős ihletforrásként szolgált, hiszen - mint a szobrász hangsúlyozta - a Zeneakadémia fantasztikus épület, gazdagon díszítik Stróbl Alajos és más nagy hírű mesterek szobrai és gyönyörű ornamentikái. Valójában térkompozíció kerül a Liszt Ferenc térre. "Elkezdtem egy sorozatot, az úgynevezett keretes szobrokat. A térben elhelyezett keretbe komponálom bele az arc- és kézrészleteket. Ide is ilyet szántam, annyival nagyobb léptékben, hogy nem csupán Solti György portréja és két keze jelenik meg benne. A műleírásomban is megfogalmaztam: fontosnak tartom, hogy a mű reflektáljon az épületre és a zenére, valamint hogy a szobor magáért beszéljen, hogy az is megértse belőle, ki volt Solti György, aki mit sem tud róla. Ebben a keretben a zene örvénylik, hullámzik a központi személyiség körül. Hangszerek, egy énekes, sőt egy hallgatót imitáló arctöredék is megjelenik a kompozícióban" - árult el részleteket a kompozícióról az alkotó.

Párkányi Raab Péter balassagyarmati születésű, 1995-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. Jellemzően tradicionális kisplasztikákat, kiállítótermi közegbe helyezett kompozíciókat és monumentális alkotásokat készít, kőből, fából, illetve bronzból. A Solti-szobor nyilvános avatásán Martonyi János külügyminiszter és Valerie Solti leplezi le az alkotást. Ezt követően a Zeneakadémián termet is elneveznek a világhírű karmesterről.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Klasszikus

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.
Klasszikus ajánló

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Társaskör kertje, ahol július 4. és augusztus 5. között tizenhét estén át klasszikus és könnyűzenei koncertek, zenés színház, opera és színházi előadás közül válogathatnak az érdeklődők.