Nemrég Herboly Domonkos főigazgató úrral hosszabban is beszélgettünk a Nemzeti Énekkar országjáró koncertsorozatáról. Hozzád milyen visszajelzések, tapasztalatok jutottak el eddig?

Mindig azt hallom vissza, milyen felemelő az ország legkülönbözőbb pontjain, templomokban és más helyszíneken, kis apparátussal fellépni. Feltölti a művészeket, hogy találkozhatnak a közönséggel, és hogy kamarazenélhetnek. A zene- és az énekkar tagjai is jobban megismerik egymást az ilyen alkalmak során. Nemrég például azt mesélte egy zenekari művészünk, Dúlfalvy Éva, hogy milyen nagyszerűen sikerültek Pergolesi Stabat Materének részletei az énekkari tagok előadásában, és emberileg is jó volt az együttműködés a hangszeres és az énekes előadók között.

„antennákat” növeszteni a másik előadó felé. Hasonló kezdeményezésünk volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fennállásának századik évfordulóján a 100 év, 100 koncert című sorozat, most pedig a negyvenéves évfordulót kétszer negyven koncerttel ünnepeljük.

Milyennek látszik a Nemzeti Énekkar negyvenéves története a te perspektívádból?

Már amikor a Zeneakadémiára jártam, a karvezetés-, illetve a karmesterképzős évek alatt is sokszor látogattam a koncerteket, amelyeken az akkor még Állami Énekkar nevű együttes fellépett. Nagy megújuláson esett át a kórus, hiszen eredetileg az Állami Népi Együttesből jött létre, és

Egy nyolcvanfős oratóriumkórus folyamatos építkezést és komoly logisztikát igényel, hogy ilyen méret mellett is egységesen szóljon. És természetesen a repertoár is sokat épült, sokszorosára bővült az évek során. Én lassan tíz éve vezetem a kórust, ez alatt az idő alatt is rendkívül jelentős mértékben alakult az együttes, nagy volt a fluktuáció, mivel az alapítótagok többségében nyugdíjba mentek, viszont nagyon sok fiatal érkezett hozzánk. Bár fájlaljuk, hogy a régiek elmentek, örülünk a sok tehetséges új énekesnek.

Az október 31-i koncerten Antal Mátyást köszöntitek nyolcvanadik születésnapja alkalmából, aki huszonhat éven át vezette a Nemzeti Énekkart. Hogyan látod az ő munkáját az együttesnél?

Elődömnek, Antal Mátyás karnagy úrnak hatalmas szerepe volt abban a folyamatban, amely során az énekkar hivatásos kórussá vált. Fiatal együttest vett át, és nagyrészt ő alakította ki annak arculatát, repertoárját. Karigazgatóként rengeteg mű, köztük kortárs és magyar alkotások bemutatása is a nevéhez fűződik, jelentős részüket ő is dirigálta. Egyensúly alakult ki az énekkaron belül, illetve a zenekarral történő együttmuzsikálásban, amely hatékony közös munkát eredményezett.

Somos Csaba karigazgató és a Nemzeti Énekkar (Fotó/Forrás: Nemzeti Énekkar)

Hogyan zajlott a folyamat, amikor átvetted tőle a Nemzeti Énekkar vezetését?

Ritka a magyar zenei életben, hogy egy vezetőváltás ilyen organikusan menjen végbe, hiszen mi három hónapon keresztül együtt dolgozhattunk, így az átadás nagyon szépen, mondhatni, plasztikusan történt. Kocsis Zoltán főzeneigazgató vezetése alatt ebben a periódusban voltak olyan produkciók, amelyeket Antal Mátyás tanított be, és volt, amit én, sőt, akár egyes hangversenyen belül is megfeleztük a műsort. Emberileg és vezetéstechnikailag is nagyon sokat tanulhattam ez időszak alatt.

Huszonhat év után ez bizonyára így is óriási változást jelentett az együttes életében. Rögtön megtaláltad velük a közös hangot?

Szerencsés voltam, mivel a pályázati hangverseny, amely alapján a kórus mellettem tehette le a voksát, egybeesett a zeneakadémiai doktori koncertemmel. Nagyon szép műsort próbálhattam egy héten át az együttessel, és bár végig éreztem, milyen tétje van a munkának, sikerült jó kapcsolatot kialakítanom velük. Fontos megjegyezni, hogy valamennyire már ismertük egymást, mert megelőzőleg a Magyar Rádió Énekkarát vezettem négy és fél éven át, és számos közös produkcióban vettünk részt, például a Wagner-napokon a Parsifalban vagy A nürnbergi mesterdalnokokban. A próbafolyamat során, ha nem is annyira behatóan, de azért beleláthattak abba, hogyan dolgozom. Amikor viszont önálló hangversenyműsor kapcsán napról napra dolgozhattunk együtt, jobban megismerkedtünk, és hamar összecsiszolódtunk. Amúgy is nagyon nyitott társaságról van szó,

Megőrizték azt a szeretetet a zene iránt, amely a megalapításuk idejéből, az amatőr együttesi létből fakadt.

Melyek voltak az énekkar történetének addigi legfontosabb eredményei, amelyekre alapoztál?

Csodáltam azokat a nagy produkciókat, amelyeket a zenekarral közösen hoztak létre, Kocsis Zoltán dirigálásával. Például a Richard Strauss-operákat, de Zoli nagyon szerette Rahmanyinovot is, és igyekezett bemutatni a Magyarországon addig nem látható műveit. Így történt az Aleko című opera esetében is, amelyben már én is segédkezhettem, sajnálatos, hogy a halálával a többi terv már nem valósulhatott meg. Kérlelhetetlen volt a közös munka során, és ezeknek a nagy volumenű produkcióknak az előadása – ide sorolnám a Bartók-műveket is – olyan egyértelmű irányt jelöltek ki az együttesnek, ami példaértékű volt a számomra.

Hogyan állt össze az októberi ünnepi koncert műsora? Teljes egészében Antal Mátyás választotta ki a műveket?

Igen, úgy gondolom, hogy a program nagy része – Haydn szimfóniája, illetve Bartók és Sztravinszkij művei, amelyekben az énekkar is szerepel – az ő ars poeticáját tükrözi.

Somos Csaba (Fotó/Forrás: Posztós János / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

Mennyire kell az énekkarnak közösségként is működnie?

Föltétlenül szükséges. Az énekkar lényegében egy hangszer, bármennyire is jó szakmai szempontból, ha nem képes közösségként eggyé kovácsolódni, egy lélekként szólni, nem működik.

Hogyan lehet elérni, hogy egy énekkar ennyire sokoldalú legyen, hogy az opera és a nagy apparátust igénylő darabok mellett a kamarazenében és az a cappella művek előadásában is otthonosan mozogjon?

A világban egyre kevesebb az ilyen együttes, ma sokkal jellemzőbb a specializáció. Ennek ellenére állíthatom, hogy

Rengeteg múlik a logisztikán, hatékonyan kell elkészíteni a beosztást, a próbarendet, és hogy milyen létszámmal, milyen darabokkal, milyen karmesterrel lépjünk fel. Amióta Vashegyi György lett a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, a régizenei igényű kamaramuzsikálás is hangsúlyossá vált az életünkben, ami még több kis létszámú formáció szereplésével jár együtt. Mindig azokat a művészeket próbáljuk beosztani, akik az adott produkcióban a legjobban képesek teljesíteni. Szerencsések vagyunk, mert nagyon különböző hangok állnak rendelkezésünkre, mindenfajta zenét elő tudunk adni. Vannak, akikhez igen közel áll a régizene, vagy az a cappella, könnyen össze tudnak csiszolódni egy kis együtteshez, de vannak kifejezetten operai hangok is, akiket akár szólistaként vagy szólókvartettben is ki tudunk állítani. Természetesen a nagy romantikus repertoárt teljes létszámmal szólaltatjuk meg.

Hogyan, milyen szempontok szerint állítjátok össze évről évre az énekkar koncertprogramját?

A Pászti bérlet az énekkar saját hangversenysorozata, ennek négy koncertjére mindig úgy választjuk ki a műsort, hogy nagyon különböző oldalait mutathassa meg az együttes. Sokfajta szín, apparátus, stílus és karakter jelenik meg, mindig van a cappella, de nagyszabású, zenekari kíséretes program is. Idén például a Viaggio italiano, tehát Itáliai utazás című koncert is jó példa arra, hogy

A kiindulópontot Willem Jeths holland zeneszerző oboára, zongorára és vegyeskarra írt, izgalmas darabja adta, ennek a címét viseli az egész koncert. Ehhez válogattam szerzőket – nem csak Itáliából –, akik valamilyen módon tudnak kapcsolódni a mottóhoz, végül pedig egy kakukktojásra kerül sor. Beischer-Matyó Tamás Zsoltársorok című művének előadásával régi adósságot törlesztünk, mivel ezt a szerző még tíz évvel ezelőtt, az énekkar harmincadik születésnapjára komponálta, ám akkor nem mutattuk be.

A zenekarral való közös tervezésben pedig az utóbbi években hangsúlyt kaptak a francia romantikus operák, ezek előadása, lemezfelvétele szép nemzetközi sikert hozott. Az évad vége felé is elhangzik majd egy különlegesség ebből a periódusból, Massenet La Vierge című oratóriuma, amely Magyarországon alig ismert. Emellett vannak más emblematikus koncertjeink, A magyar klasszikus zene napja Kocsis Zoltán születésnapján vagy a karácsonyi hangverseny. Az énekkar születésnapi koncertjén, március 10-én Mendelssohn Lobgesang-szimfóniája hangzik el az én vezényletemmel, amely az együttes szép repertoárdarabja, ha nem is énekeljük minden évben, sok kedves élményünk fűződik hozzá. Biztos vagyok benne, hogy méltó módon emeli majd az ünnep fényét.

Ha az évforduló kapcsán egy kicsit nem vissza-, hanem előretekintünk, milyen terveket, célokat szeretnétek még megvalósítani a Nemzeti Énekkarral?

Azt szeretnénk, ha a következő időszak kihívásainak a lehető legjobban megfelelhetnénk. Jó volna, ha a jövőben megfelelő arányban szerepelne az énekkar műsorán oratórium, opera, illetve az a cappella repertoár, új művek bemutatása. Rendkívül fontos, hogy a hazai mellett a nemzetközi érdeklődés is tovább nőjön az együttes iránt. Az elmúlt években igen szép eredményeket értünk el, sokat léptünk fel Amszterdamban, különösen a Concertgebouw-ban, de eljutottunk Párizsba és Brüsszelbe, a Bozarba is. Szeretném, ha a Nemzeti Énekkar gyakoribb vendég lenne a külföldi pódiumokon.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Somos Csaba (fotó/forrás: Felvégi Andrea / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)