Klasszikus

Söndörgő Fesztivál Szentendrén

2004.08.18. 00:00
Ajánlom
Augusztus 17. és 19. között harmadszor rendezik meg a szentendrei Vujicsics téren a Söndörgő Fesztivált. Bár a főszerep természetesen a népzenéé lesz, klasszikus, jazz- és világzenei koncertek is helyet kapnak a rendezvénysorozatban.

A házigazdákon kívül fellép többek között a Vujicsics, a Sebő és a Téka Együttes, a Four Bones harsonakvártett, a Sali & Lachegyi Project és a Quartett B. Az Opanke és a Martenica táncegyüttes tagjai szerb, illetve bolgár táncokkal szórakoztatják a közönséget.

A Söndörgő Együttes 1995-ben alakult Szentendrén. Repertoárjuk főként magyarországi szerb és horvát dallamokból áll, de foglalkoznak a szerbiai és a horvátországi hagyományokkal, valamint a Balkán zenéjével is. Nagy zenekutatók - Vujicsics Tihamér, Bartók Béla - gyűjtéseit és a napjainkban még fellelhető délszláv népzenét egyaránt tanulmányozzák. Rendszeresen szerepelnek fesztiválokon, találkozókon, táncházakban. 2000-ben a Magyar Rádió II. népzenei versenyének győztesei lettek, és elnyerték a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Táncház Egyesület különdíját is.

Program

Augusztus 18.
19:00 Martenica Táncegyüttes
20:00 Four Bones harsonakvártett
21:15 Hypp O'Drom
22:30 Nikola Parov
23:30-tól táncház Versendi Kovács Józseffel és zenekarával

Augusztus 19.
20:00 Téka Együttes
21:15 Quartett B
22:30 Söndörgő koncert, utána jam session, buli stb...

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Káel Csaba lesz Andy Vajna utódja

A Kormányinfón árulta el Gulyás Gergely az új filmügyi kormánybiztos személyét.
Zenés színház

Emléktáblát avattak Moldován Stefánia operaénekes tiszteletére

A művészre emlékező alkotást egykori lakóháza, a Katona József utca 25. szám alatti épület falán helyezte el a XIII. kerület önkormányzata.
Klasszikus

A budapesti éjszakában csendül fel Gershwin Kék rapszódiája Kohán István videoklipjében

Kohán István és Kohán István klarinétja is felcsendül abban a kisfilmben, amelynek főszereplője a Kék rapszódia egy budapesti pinceklubban.
Vizuál

Mi a Casablanca titka?

CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot címmel, Topolánszky Tamás Yvan rendezésében készült életrajzi film Kertész Mihályról, azaz Michael Curtizről, a Casablanca legendás magyar rendezőjéről.
Könyv

Strandkönyvtárak az elmúlt 100 évben

Van, akinek a nyár a strandolást, a dinnyeevést vagy a lenge ruhákat jelenti, akad azonban olyan is, akinek még több olvasást. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Pécsi barangolások a Partitúra stábjával

A nyári ismétlő részek utolsó állomásaként Miklósa Erika és Batta András kulturális országjáró műsora a Dunántúl legnagyobb városába, Pécsre látogat. Az adás augusztus 25-én vasárnap, 13.25 órától tekinthető meg a Duna Televízióban.
Klasszikus videó

A budapesti éjszakában csendül fel Gershwin Kék rapszódiája Kohán István videoklipjében

Kohán István és Kohán István klarinétja is felcsendül abban a kisfilmben, amelynek főszereplője a Kék rapszódia egy budapesti pinceklubban.
Klasszikus ajánló

Éjszaka még az ékszerek is varázslatosabbak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása augusztus 24-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Börcsök Annával, Deák Andreával, Hont Angélával és ifj. Kovács Antallal.
Klasszikus ajánló

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!
Klasszikus kritika

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.