Hogyan választottad ki a darabod témáját?
A Renewable Music felhívására olyan darabok tervével lehetett pályázni, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a megújulás, az újrafelhasználás, a fenntarthatóság kérdésköréhez. Eredetileg Marilyn Monroe egyik interjújából választottam egy részletet, amely a Marie Claire magazinban jelent meg nem sokkal a halála előtt, és Monroe arról beszél benne, hogy ő valójában már csak egy termék, nem is hús-vér emberként kezelik. A magazintól azonban nagyon drágán lehetett volna megszerezni a felhasználási engedélyt, így végül Henry David Thoreau 19. századi amerikai filozófus egyik szövegénél kötöttem ki. Thoreau – Rousseau eszményét követve – szakított a kialakuló városi életformával, és kivonult a természetbe. Walden című kötetében naplószerűen leírta az elvonulásban szerzett tapasztalatait, például
kitért az őt körülvevő természeti hangokra is, amelyeket sokkal szebbnek talált, mint az ember által közvetve vagy közvetlenül keltett hangzásokat,
és a zeneművészet elé is követendő példaként állította őket.
Találkoztál már más, fenntarthatósággal kapcsolatos törekvésekkel a zeneiparban?
Nem emlékszem, hogy találkoztam volna. A fenntarthatóság leginkább a piaci fennmaradás szinonimájaként van jelen egyes kezdeményezésekben, ökológiai, környezetvédelmi szempontból kevésbé. A Renewable Music esetében még a helyszíneket is úgy választották ki, hogy „zöldek” legyenek, és repülő helyett a résztvevők vonattal teszik meg közöttük az utat. Az én darabomban a fenntarthatóság úgy jelenik meg, hogy gyakorlatilag hulladékokat használok ütőhangszerként: sörösüvegeket, konzervdobozokat, fém- és fadarabokat.
Balogh Máté (Fotó/Forrás: Tóth László)
Személyesen is tudsz kapcsolódni a projekt témájához?
A mi generációnkat a környezetvédelem és a klímaválság problémája már nagyon mélyen érinti, én és a családom is megtesszük, amire a mindennapokban lehetőségünk van. Szelektíven gyűjtjük a hulladékot, átvágjuk a kupakok alatti műanyag gyűrűt, környezetbarát tisztítószereket használunk otthon, és így tovább. De a zeneszerzői reflexeim úgy működnek, hogy ha adott egy pályázati téma, akkor arról zenei eljárásokra asszociálok. Nem programként, személyes történetként kezelem a témát, hanem a darab struktúrájában jelenítem meg. A Thoreau Second Hand formája tulajdonképpen variációsorozat, amely ugyanannak a zenei anyagnak a többszöri újrafelhasználására épül. A konkrét mintám Alvin Lucier I am sitting in a room című darabja volt, amelynek lényege, hogy a szerző egy szobában ül, és rögzíti, ahogyan felolvas egy szöveget. A felvételt bejátssza a szobába, és felveszi, hogyan szól.
A folyamat – a legutóbbi felvétel bejátszása és rögzítése – egészen addig ismétlődik, amíg a szavak felismerhetetlenné válnak, és helyüket a szoba akusztikájából adódó, jellegzetes rezonanciamintázatok veszik át.
A darabomban magam vagyok a narrátor, és Thoreau egyik szövegét olvasom fel újra meg újra, amely ráadásul éppen az I am sitting szavakkal kezdődik. A szöveghez minden alkalommal más kíséret társul, először csak néhány ütőhangszer, a legvégén a teljes fúvószenekar és ütőegyüttes szól, de mindig a szöveget követő parlando ritmusban. Ahogy egyre több réteg rakódik a szövegre, a jelentésről a lejtésre, az akusztikára kerül át a hangsúly. A három kollégám eltérő oldalról közelítette meg a feladatot, ők elektronikát is bőven használnak, gyakran ambient jelleget kap a zenéjük, és sok csendet iktattak be a darabjaikba, amikor a külvilág zajait kell hallgatni.
Résztvevőként milyen élményeket szereztél a projekt eddig megvalósult eseményein?
A Renewable Music egy érdekes edukációs program is egyben. Az elején bejártuk mind a négy helyszínt;
a Magyar Zene Háza a leghagyományosabb koncertterem közülük, még akkor is, ha a szabadtéri színpadon lesz a koncert.
A többi helyszínen nincs is valójában színpad: Pozsonyban egy buszpályaudvar tetején, Prágában egy kórház belső kertjében, Varsóban a királyi palota díszkertjében hangzanak el a darabok, kicsit úgy, mint egy flashmob. A látogatásnak praktikus céljai is voltak, megismerkedtünk a helyi zenekarokkal, és az is kiderült, hogy milyen dinamikát alkalmazhatunk majd a darabunkban, mert egy buszpályaudvaron például nagy a zaj, oda nem érdemes áttört vonószenekari anyagot írni. Ezt azonban különféle előadások is kiegészítették, tanultunk a biokertek létrehozásáról, tettünk zajfelmérő sétát, Budapesten pedig Hajnóczy Csaba hangökológus, a MOME adjunktusa beszélt nekünk arról, hogyan lehet létező, felvett hangokból zenét alkotni. Vele most találkoztam életemben először, holott egy városban élünk, és kollégák vagyunk. A koncertet megelőző mesterkurzuson mi, zeneszerzők is bemutatjuk majd, hogy hogyan kapcsolódik a darabunk a projekt szellemiségéhez, és hogyan képzeljük el a klasszikus zene fenntarthatóvá formálását.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Balogh Máté (fotó: Nagyillés Szilárd)
hírlevél
