A 2013-as év sűrű esztendő volt a Junge Deutsch-Französisch-Ungarische Philharmonie életében. Ekkor ünnepelte az együttes alapításának 25. évfordulóját, a Németország és Franciaország közötti gazdasági és politikai kapcsolatok elmélyítését megalapozó Elysée-szerződés aláírásának 50. évfordulóját, valamint Wagner születésének bicentenáriumát. Utóbbiban azért is vállalt oroszlánrészt az együttes, mert vezetője, Nicolaus Richter „civilben" a Bayreuthi Városi Zeneiskola igazgatója.
A zenekar az elmúlt két és fél évtizedben számos izgalmas produkcióban vett részt, a bicentenáriumon pedig komoly próbatételnek számító műsort játszott Wagner, Messiaen és Bruckner műveiből. Nicolaus Richtert, a zenekar karmesterét, szoros kapcsolat fűzi a Zeneakadémiához, s természetesen Liszt Ferenc zenéjéhez is. A 2011-es Liszt-évben Miskolcon és Bayreuthban az ő vezényletével szólalt meg Liszt fiatalkori operája, a Don Sanche és hathatósan működött közre abban, hogy a nemzetközi World Liszt Day program keretében a Zeneakadémia Énekkara és Zenekara Bayreuthban előadhatta Liszt Ferenc monumentális művét, a Krisztus oratóriumot. Ezúttal a Zeneakadémia látja vendégül maestro Richtert és több mint tizenhárom országból érkezett kilencven fiatal muzsikust tömörítő együttesét, akik műsorukat tíznapos, intenzív felkészülés során csiszolták készre.
A Junge Deutsch-Französisch-Ungarische Philharmonie 2014. április 27-ei koncertjén a Zeneakadémián két Wagner-előjáték (A bolygó hollandi és A nürnbergi mesterdalnokok nyitánya), valamint a Nibelung gyűrűjének zenekari részletei mellett Richard Strauss születésének 150. évfordulója apropóján a fiatalabb mester életművének emblematikus darabja, A halál és megdicsőülés, valamint hét zenekari dal szólal meg - utóbbiak a Zeneakadémia Ének Tanszékét vezető Meláth Andrea szólójával.