Klasszikus

Stubendek Katalin az „Év színésze” Pécsett

2004.10.25. 00:00
Ajánlom
Stubendek Katalin vehette át a Pécsi Nemzeti Színház tíz éve alapított Közönség-díját a 2003/2004-es színházi évadban nyújtott alakításaiért. „Az évad legjobb előadóművészi alakítása” elnevezésű díjat minden évben az évad legnépszerűbb művésze kapja az előadásokat követően összegyűjtött közönségszavazatok alapján.

Színházjegyükhöz a nézők szavazócédulát kapnak, amelyre az előadás végén felírhatják annak a művésznek a nevét, aki aznap a legjobban tetszett, majd a lapot be kell dobni egy ládába. Minden bemutató új jelölteket hoz, így a díjra esélyesek sorrendje folyamatosan változik a színházi évad végéig. Az elmúlt tíz évben számos neves pécsi művész büszkélkedhetett azzal, hogy elnyerte a díjat, a közönség szimpátiáját. Elsőként Moravetz Leventét választotta a „nagyérdemű” a legjobbnak. Fillár István két alkalommal nyerte el a díjat, amelyet a színészek is nagy becsben tartanak, hiszen az valóban a közönség véleményét, értékítéletét tükrözi.

A hagyományokhoz híven a színház egyik premierjén – ez alkalommal Rostand Cyrano de Bergerac című színművének bemutatóján – nyújtották át a díjat. A közönség a 2003/2004-es évadban Stubendek Katalin színművésznőt találta a legérdemesebbnek az elismerésre. A művésznő az elmúlt évadban többek között a My Fair Ladyben és Molnár Ferenc Ördög című darabjában nyújtott kiemelkedő alakítást Eliza Doolittle, illetve Jolán szerepében. A művésznő 2002 augusztusában szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz. A Pozsonyi Színművészeti Főiskolán végzett, a komáromi Jókai Színház után a győri, majd a zalaegerszegi színház tagja volt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Színház

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Tánc

A kiégett szerelemmel szembesít az izraeliek könyörtelen táncelőadása

Sharon Eyal legújabb koreográfiájában, a Love Chapter 2-ban azt az élményt foglalja táncba, amikor a szerelem már csak egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. Az előadás három alkalommal látható a Trafóban május 24. és 26. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus bonn

700 apró Beethoven-szoborral ünnepel Bonn városa az évfordulón

Hétszáz mosolygó Beethoven-szobrot tervezett Ottmar Hörl a zeneszerző születésének 250. évfordulójára.
Klasszikus interjú

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Klasszikus tévé

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Klasszikus gyerek

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör programjaiból

Felolvasószínház, Seress Rezső-est, filmzenei és születésnapi koncertek –  az évad végén is műfaji sokszínűség várja a vendégeket az Óbudai Társaskörben.