Klasszikus

Summa Artium díjat kapott az Erste

2011.11.29. 16:26
Ajánlom
Az egyik legfontosabb, a magyar kultúra támogatásáért kiérdemelhető elismeréssel jutalmazták az Erste Bank Hungary Zrt. erőfeszítéseit a kulturális projektek területén.

A pénzintézet a 2005-ben alapított Summa Artium Kortárs művészetért díját vehette át november 24-én, mivel évek óta következetesen és kitartóan, valamint a lehetőségeihez képest jelentős arányban támogatja a kortárs kultúrát. 

A Summa Artium Díjak a kultúrával és művészetekkel együttműködő, azokat kiemelkedő módon támogató vállalatok és magánszemélyek elismerését szolgálják. A Kortárs művészetért kategória díját a zsűri minden évben olyan vállalatnak ítéli oda, amely következetesen, kitartóan és a lehetőségeihez képest jelentős arányban juttat támogatást a kortárs kultúra számára, és a legeredetibben használta ki a kortárs művészetekkel való együttműködésben rejlő lehetőségeket.

A díj elnyerése kapcsán Danks Emese, a bank kommunikációs igazgatója kiemelte: az Erste Bank Hungary Zrt. mindenkor az igényes, értékeket hordozó kultúra mellett teszi le voksát. A bank nagy örömére szolgál, hogy kulturális szponzorációs tevékenységét az egyik legkomolyabb szakmai díjjal jutalmazták. Ez egyben azt is jelenti számukra, hogy helyes a bank támogatási politikája, stratégiája.

Az elismerés értékét tovább növeli, hogy a 11 tagú zsűri (Szauer Péter - HVG Zrt., elnök-vezérigazgató; Dávid Péter - Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara, igazgató; Dr. Kádár Gabriella - CIG-Pannonia Biztosító, vezérigazgató-helyettes; Károlyi Zsuzsanna - E.ON Hungária, kommunikációs vezető; Liptay Gabriella - kommunikációs szakember) egyhangú döntéssel ítélte azt oda a banknak.

Az Erste Bank Hungary Zrt. a hazai kulturális élet egyik legmeghatározóbb támogatója: 2008-ban a nemzetközi szinten is elismert Művészetek Palotájának lett a stratégiai támogatója. Idén a Zeneakadémiával és annak Baráti Körével közösen ösztöndíjprogramot indított, melynek köszönhetően az egyetem legtehetségesebb növendékei,lakhatási támogatáshoz juthatnak, vagy akár kurzusokon, különböző versenyeken vehetnek részt, tehát a művészi karrier felépítésében elengedhetetlen ismeretekkel vértezhetik fel magukat.

A nemzetközi bankcsoport 2004-ben alapozta meg az egyedülálló Kontakt gyűjteményét - elsősorban a közép-, kelet- és délkelet-európai régió hatvanas-hetvenes évekbeli konceptuális műveiből válogatva. A gyűjtemény kiemelt célja a közelmúlt egyik jelentős művészeti korszakának értékmentése és bemutatása a jelen generációinak. Tranzit néven közép-európai kortárs művészetet támogató programot is indított 2002-ben a bankcsoport, amelynek célja nem egyszerűen kiállítások támogatása, hanem az oktatás, az aktuális szocio-kulturális helyzet bemutatása, művészeti projektek és workshopok indítása. Az AMADEUS Művészeti Alapítvánnyal és a Pécsi Tudományegyetemmel közösen pedig kiemelten sikeres képzőművészeti ösztöndíjprogramot hozott létre és működtet az egyetem Művészeti Karának másod-, harmad- és negyedéves festő- és szobrász-hallgatói számára.

Fontos állomás volt a bank támogatási stratégiájában az is, hogy 2008-ban csatlakozott a Príma Primissima kezdeményezéshez és megalapította a Junior Prima Díj Magyar sajtó kategóriáját.

A nagyobb szabású és hosszabb távú kulturális együttműködések mellett a bank rendszeresen támogat egyéni kulturális projekteket is. Ebben az évben a Prima Primissima díjas Keleti Éva Visszapillantás című retrospektív fotókiállítását, illetve a kiállítás anyagából készült könyvet támogatta a bank. Emellett főszponzora Kulka János Akarod vagy nem című koncertturnéjának, és a Pozsonyi Piknik rendezvénysorozaton az Erkély-opera megrendezéséhez is hozzájárult.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Vizuál

Az újrakezdés filmjei

Egyre közelebb kerül az újranyitás gondolata, bár a bemutatókat még halogatják, de előbb-utóbb moziba is mehetünk. Addig is öt olyan klasszikus magyar filmet ajánlunk a Filmio kínálatából, amelyekben a hősök élete teljesen más irányt vesz.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Fiatalítást ígér Gustavo Dudamel, a Párizsi Opera új zeneigazgatója

A venezuelai karmestert nevezték ki a Párizsi Opera zeneigazgatójának, aki hat évre szóló szerződést kötött az intézménnyel – írta meg a Papageno, a Slipped Disc zenei portálra hivatkozva.
Klasszikus hír

Idén is tehetségek után kutat a Virtuózok

2021-ben is várja a fiatal előadóművészek jelentkezését a legnépszerűbb hazai komolyzenei tehetségkutató. A felhívás már elérhető a műsor oldalán.
Klasszikus zongora

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.
Klasszikus nekrológ

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.
Klasszikus gyász

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.