Klasszikus

Superbrands cím a Müpának

2007.06.08. 00:00
Ajánlom
Egyetlen eladható jegy sem maradt a Budapesti Wagner Napok idei első előadására, A Rajna kincsének bemutatójára. A nagyszabású produkciót követő összejövetelen nemcsak a teltházas premiert, de a Művészetek Palotája újabb nemzetközi sikerét is köszöntötték a résztvevők: az intézmény elnyerte a Superbrands címet.

A várva várt Wagner-sorozat lázában égő Művészetek Palotája a bemutató napján értesülhetett működésének újabb elismeréséről. A díjat tanúsító oklevelet Wiszkidenszky András, a Superbrands Magyarország vezetője és az erre az alkalomra Atlantából hazarepülő Serényi János, a Superbrands Magyarország Bizottság elnöke adja át Kiss Imre vezérigazgatónak.

A világszerte több mint 50 országban működő Brand Council döntése alapján a Művészetek Palotája 2007-ben elnyerte a Superbrands címet. Ez azt jelenti, hogy a tavaly FIABCI-díjjal kitüntetett intézmény "…saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és kézzelfogható előnyöket nyújtanak, amelyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek."

A magyarországi szupermárkák kiválasztásának alapját csaknem 44 000 védbejegyzés képezi. A Brand Council minden országban létező önkéntes bizottsága kizárólag az arra érdemes márkákat emeli Superbrand státuszra. Az elkövetkező évben a Művészetek Palotája jogosult arra, hogy márkakommunikációjában a Superbrands 2007 logót használja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.
Klasszikus magazin

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Klasszikus építészet

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus ajánló

Kocsis Krisztián is fellép a Balatonnál

A MOL által támogatott tehetségek, illetve Kovács Gergely, Érdi Tamás és Kocsis Krisztián ingyenesen látogatható koncertjeivel folytatódik a Klassz a pARTon! fesztivál.