Muzsikuscsaládban született: édesanyja Lénárt Ágota zongoraművész, édesapja Szabó Péter, a Budapesti Fesztiválzenekar szólócsellistája. „A cselló szerintem az emberhez legközelebb álló hangszer, mert a hangterjedelme és a hangszíne a leghasonlóbb az emberéhez: lehet rajta basszusban és szopránban is énekelni – valami egészséges középút a szélsőségek között” – mondta a négyéves korában választott hangszerről, amelyen a Tóth Aladár Zeneiskolában kezdett tanulni.
Szabó Ildikó (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi)
Tizenegy évesen került a Zeneakadémia különleges tehetségeinek osztályába Mező Lászlóhoz. 2007 és 2010 között nyarait Amerikában, Starker János tanítványaként töltötte. Tanulmányait Berlinben folytatta: „A muzsikusok általában nem azért költöznek külföldre, mert hangulatos a város, szép a kilátás vagy jó a levegő. De még csak nem is az egyetem mint intézmény miatt. Mestert választunk. Én Jens Peter Maintz miatt jöttem Berlinbe, feltétlenül tőle szerettem volna tanulni” – mesélte később az Új Európa Alapítvány tehetségprogramjának támogatottjaként.
Tizennégy évesen a Hungarotonnál rögzítette a csellóirodalom virtuóz darabjait többek közt Popper bravúrdarabját, a Tündértáncot. Többször fellépett a a Fesztiválzenekar Kakaókoncertjein, valamint szólistaként Csajkovszkij Pezzo Capriccioso-t játszotta. Ebben az együttesben játszik édesapja is. Fischer Iván így értékelte Szabó Ildikót.
„Technikája kiváló, mintha nem ismerne nehézséget. Egy vérbeli előadó, akinek van mondanivalója, és ezt szívesen osztja meg a közönséggel.”
Mire a 2014-es Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaversenyre került sor, a hazai kritikusok évek óta ódákat zengtek róla. A budapesti versenyen 157 művész között második helyezést ért el, illetve a közönségdíjat és hét különdíjat. „A különdíjaknak köszönhetően nagyon sok új felkérést kaptam, amik mind nagyon jelentős színpadi tapasztalatok. Emellett a verseny presztízse miatt felfigyeltek rám olyan szervezők, ügynökök, akik különböző fesztiválokra és koncertekre hívnak meg” – mondta később a Fideliónak.
Kapcsolódó
„A forma és a hangzás, ami lenyűgözött”
A Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny második helyezettje és közönségdíjasa, Szabó Ildikó Berlinben él és tanul. Az év utolsó harmadában azonban többször találkozhattunk vele itthon is. A fiatal gordonkaművésszel fellépéseiről és elképzeléseiről beszélgettünk.
Ahogy külföldi felkérései egyre sokasodtak, kevesebbet hallottuk itthon. 2016-ban a Solti-teremben adott kamarakoncertet koreai zenészpartnerekkel, a rákövetkező évben Csabay Domonkos kísérte szólóestjét. 2018-ban a „Brahms triói” kamarasorozatban lépett fel Lajkó Istvánnal, Matthias Schornnal , Zempléni Szabolccsal és Miriam Helms Åliennel a Zeneakadémián. „Magyar zenésznek lenni nagyon jó ómen. Bárhol jártam a világban, kultúránkat nagyra értékelték. Azon kell dolgoznunk, hogy ez így maradjon. Nagyszerű lenne, ha a fiatal tehetségeink Magyarországon nemzetközi szintű menedzselésben részesülnének.”
A tavalyi évadban debütált a berlini Konzerthausban egy Alfred Brendel tiszteletére rendezett fesztiválon. Játszott már az új Elbphilharmonie épületében, megnyerte a Német Zenei Versenyt, és eljutott a tengerentúlra is, Los Angelesben a Pjatigorszkij Fesztiválon csellózott fiatal kollégák társaságában. Sikerrel szerepelt Franciaországban a Menuhin Fesztiválon, Milánóban Kodály Szólószonátájával, Csehországban a Martinu Filharmónia szólistájaként.
„Szabó Ildikó különleges interpretációja tele van energiával és érzelmekkel, (...) egyszerre eredeti és teljességgel autentikus” – írta róla egy kritikus egy lauterbachi koncert után.
Szabó Ildikó (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi)
Áprilisban töltötte be 25. életévét, hiába résztvevője a hazai zenei életnek már egy-másfél évtizede, fiatal korát tekintve érdemes odafigyelnünk rá. Példaképeiről így beszélt:
„(...) Négy nyarat töltöttem Starker Jánosnál Bloomingtonban és nem is tudom, hogy ezek után még mit kívánhatnék magamnak. Persze fáj, hogy Rosztropovicsot nem hallhattam élőben. Több olyan művész van, akit legszívesebben feltámasztanék, például Shafrant, Tortelier-t vagy Casalst.
Szomorúsággal tölt el, ha belegondolok, hogy Jacqueline du Pré most lenne 71 éves. Ő kicsit olyan nekünk, csellistáknak, mint Schubert vagy Mozart. Ki tudja, még hova és hogyan fejlődhetett volna, ha nem ment volna el oly hamar. Akár ma is tanulhatnék tőle.”
hírlevél
