Klasszikus

Szavazzon, kié legyen az Óbudai Danubia Zenekar Arany Karantén Díja!

2020.05.29. 10:05
Ajánlom
Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése ezzel a díjjal szeretné meghálálni a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben.

Az Óbudai Danubia Zenekar március 13-án adta utolsó koncertjét a Zeneakadémián – már közönség nélkül, üres nézőtér előtt. Az azóta eltelt több mint két hónap során amellett, hogy régebbi koncertfelvételeit szombat esténként koncertszerűen tette elérhetővé, számtalan online, otthonról készült videóval kedveskedett a közönségnek.

A Tavaszi szél népdalból készült videót több mint másfél millióan látták, de népszerűek voltak híres popslágerekre készített átirataik is. Mosolyra fakasztották az egészségügyben dolgozókat, online énekórákkal segítették a pedagógusokat, altatódalokkal látták el a kisgyermekes szülőket.

A zenekar minden évad végén átadja a Példakép-díjat egy muzsikusának, akit a többiek választanak meg az elismerésre. Az idei speciális évadban ehelyett

az Arany Karantén Díj érdemesét keresik

– ehhez is a közönség segítségét kérik. Május 27. és június 10. között, mindig 18 órakor sorra jelennek majd meg az ÓDZ Facebook-oldalán a zenekar művészei által otthon, saját ötlet alapján készített másfél-kétperces videók – szólóban, duóban, trióban. Akinek a videója 24 óra alatt a legtöbb szavazatot kapja, azé lesz a díj, amelynek átadását június 13-ra tervezik.

Hámori Máté: Olyan ez, mint amikor éjszaka rákapcsolod a villanyt a zugevőre

Kapcsolódó

Hámori Máté: Olyan ez, mint amikor éjszaka rákapcsolod a villanyt a zugevőre

Az Óbudai Danubia Zenekar a karantén idején otthon zenél. Művészeti vezetőjük, Hámori Máté azt mondja, a közönségnek legalább annyira szüksége van a zenészre, mint a zenésznek a közönségére. De mit lehet tenni olyankor, amikor nincsenek koncertek? És milyen felismerései vannak a járványhelyzetnek?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Klasszikus ajánló

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Klasszikus ajánló

Maxim Rysanovval koncertezik a Budapesti Vonósok

A neves brácsaművész Schubert Arpeggione szonátáját adja elő a Zeneakadémián. A műsor második felében egy Mendelssohn-átirat hangzik el.
Klasszikus hír

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus magazin

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.