A BMC Ligeti Fesztiváljának műsorát böngészve az volt az első sajátosság, ami szemet szúrt, hogy milyen sok alkotót és előadót inspirál valamilyen szempontból a komponista zenéje.

Ha valaki az egész heti eseménysorozatot végigkövette volna, nemcsak magáról Ligetiről, de napjaink és talán az elmúlt idők zenéjéről is teljes körű képet kapott volna, erre azonban nem nyílt lehetőség: a program annyira gazdag volt, hogy sokszor párhuzamosan zajlottak az események a BMC különböző tereiben. A telhetetlenek ezt akár sajnálhatták is, habár hét estényi izgalmasabbnál izgalmasabb program próbára tehette a közönség leglelkesebb tagjainak a teherbírását is. Ráadásul olyan jó volt látni, ahogy a korábbi-későbbi koncertek fellépői bejártak egymás előadásaira, hogy addig is elcsípjenek néhány hangot, amíg épp nem ők álltak a színpadon.

Bár kissé fájó szívvel, de ezúttal nem engedtem a megalomán énemnek, és négy koncertre szűkítettem a heti Ligeti-programot, így ki kellett hagynom olyan roppantul csábító eseményeket, mint a zeneszerző és a filmzene kapcsolatát bemutató előadás vagy a szombat esti sztárparádé (Víkingur Ólafssonnal és Steven Isserlisszel!). Így is sikerült igen színes és változatos koncerteket kiválogatni (legfeljebb a szólóművek terén mutatkozott egy kis hiány, de hátha azokat is elhozza majd még az emlékév).

és a terjedelemre se lehetett panasz: volt, hogy majdnem három és fél órát időztünk a BMC-ben.

Károlyi Katalin és az Amadinda Percussion Project (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / BMC)

Május 23-án az est a Trio K elvarázsoló-meditatív programjával indult. Az olasz együttes műsora az Intimate Letters címet viselte, és szerkezetében erősen hasonlított a tavalyi Kurtág 96︱Zwiegespräch című koncertre: Kurtág György miniatűr művei szólaltak meg hozzájuk valamilyen szempontból kapcsolódó klasszikus, illetve kortárs darabokkal – melyeknek egy részét ebben az esetben a szerzők kifejezetten az együttes számára írtak. Már tavaly is úgy éreztem, hogy

Ahogy ezeket a rövid, de nagyon személyes vallomásokat hallgattuk, megint olybá tűnt, egy különlegesen nyugalmas szemlélődésbe vontak be az előadók. Erre a műsorra Ligeti utolsó befejezett műve, a Síppal, dobbal, nádihegedűvel felelt, ami jóval energikusabb alkotás, ugyanakkor ebben is mintha egy-egy villanásra megjelenő, rövid személyes vallomásokat hallanánk. Hagyomány és megújulás szép egységét jelezte, hogy a darabott annak első előadója, Károlyi Katalin, valamint az Amadinda Percussion Project szólaltatta be, amelyben az ősbemutatón is játszó Rácz Zoltán mellett fiatal ütőhangszeres művészek szerepeltek.

A koncert második felében alighanem zenetörténeti jelentőségű beszélgetésre került sor – ezt a sűrűn fényképező telefonokból és a nézőtérre beszivárgó, neves muzsikusok nagy számából is lehetett látni. Fazekas Gergely zenetörténész Ligeti Verával, Ligeti György özvegyével és Kurtág Györggyel beszélgetett. Hamarosan a negyvenes-ötvenes évek világába ragadva érezhettük magunkat, ahogyan a két kilencven feletti nagyság roppant színesen és szórakoztatóan kezdte mesélni ifjúkora történeteit. Megtudhattuk, melyikük hogyan ismerte meg Ligetit, és miként éltek a fiatal zeneszerzők a háború utáni Magyarországon. A nézőtéren nagyrészt olyanok foglaltak helyet, akik számára ez az időszak a történelmi múltba vész, de

mint ahogyan Ligeti Vera kijavította Kurtág Györgyöt, mikor a zeneszerző azt mondta, nem nagyon beszélgettek Ligetivel aktuálpolitikáról: „hát nem emlékszel, amikor a Podmaniczky utcában, séta közben azt mondtad neki, hogy…?”

Ligeti Vera, Kurtág György és Fazekas Gergely (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / BMC)

Azt is megtudhattuk, hogyan találkozott Ligeti a gyermek Eötvös Péterrel, mikor szakfelügyelőként Miskolcon járt. Miután megtekintette a kilencéves zeneszerző Arany János Mátyás anyja című verse nyomán írott kantátáját, „fantasztikusan tehetséges gyerekként” jellemezte őt feleségének. Arról is szó esett, hogyan építette fel Ligeti gyermekkori elképzelt világát, Kylviriát, amelynek nyelvét, földrajzát egészen tizenéves koráig csiszolgatta (később fia, Lukas is gyártott magának egy kitalált országot). Ligeti térképrajongása kapcsán elhangzott az a történet is, amelyet Kurtág György az utcanévavató ünnepségen is elmesélt: hogyan kalauzolta őt zeneszerző kollégája Párizs utcáin keresztül, noha még sosem járt a városban. Ahogy további részletek kerültek szóba a negyvenes-ötvenes évek Magyarországáról, Fazekas Gergely feltette a kérdést Ligeti Verának: hogyan sikerült 1956-ban elhagyniuk az országot?

– kérdezett vissza ő, majd hihetetlen élénkséggel, szinte filmszerűen festve az eseményeket, elmesélte a kalandos és veszélyes utazást, ahogy előbb vonattal indultak nyugat felé, azzal az ürüggyel, hogy ő mint pszichoanalitikus egy beteget kísér a határ közeli elmegyógyintézetbe – ez volt Ligeti. Aztán a határ melletti Répcevisnél, a helyi postamester feleségének segítségével, hatalmas hóban és a területet pásztázó reflektorok közepette, gyalogosan nekivágtak az útnak, míg csak meg nem látták az osztrák oldalon az első falu karácsonyfáját. A határ túloldalán legelőször épp egy muzsikus ismerősük köszöntötte őket.

Az éjszakába nyúló beszélgetés után másnap is maratoni, ám igen izgalmas program várta az érdeklődőket: az első részben Lukács Miklós és zenésztársai dolgozták fel Ligeti György műveit. Ez a blokk a Tíz darab fúvósötösre című sorozatra épült, melyet a Ligeti Ensemble tagjai, Kaczander Orsolya, Ella Dániel, Klenyán Csaba, Mohai Bálint és Benyus János adtak elő, hozzá pedig a Cimbiózis Trió (Lukács Miklós, Baló István és Orbán György) játszott átkötő zenéket, illetve reflexiókat. „Megvalósíthattam elképzelésem a kompozíció-improvizáció közeli kapcsolatának terén” – nyilatkozta a koncepcióról a cimbalomművész, aki az első rész végén még Jeney Zoltán Búcsú Ligeti Györgytől szólócimbalomra című darabját is megszólaltatta – szép lecsendesedésként a nagyszabású és gomolygó zenei anyag után.

Lukács Miklós (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / BMC)

A koncert második felében big band-átiratban hallgathattunk meg további Ligeti-alkotásokat, illetve részleteket a Modern Art Orchestra előadásában, illetve a zenekar tagjainak saját feldolgozásai, az eredeti műveket továbbgondoló darabok is elhangzottak. Ez a rész nem csupán azért volt érdekes, mert láthattuk,

hanem mert azt is megtapasztalhattuk, hogy a műfajok és zenei nyelvezetek között nagyon vékony, könnyen átjárható határ feszül. A legizgalmasabb feldolgozás talán a Le grand macabre autóduda-nyitányáé volt, amely egyfelől a zenekar hangzási lehetőségeit feszegette, másfelől a szokásosnál is hangsúlyosabban tette fel a kérdést, hogyan befolyásolja a közvetítő közeg (jelen esetben a szokatlan vagy kevésbé rendhagyó hangszerválasztás) a muzsika hatását, modern, illetve abszurd vonásait.

Másnap a hazai kortárszenei élet oszlopos tagja, az UMZE Kamaraegyüttes játszotta Ligeti műveit, illetve a szerzőnek emléket állító további alkotásokat. Elsőként Lukas Ligetitől, a komponista fiától hangzott el egy mű, Dambangoma címmel. A fuvolára és ütőhangszerekre írott alkotást Ittzés Gergely és Holló Aurél adta elő. A nem mindennapi hangszer-párosításhoz különleges hanghatások társultak, melyek az idősebb Ligetire is hatást gyakoroló afrikai népzene világát idézték fel. A második mű, Georg Friedrich Haas Hommage à Ligeti című darabja két, negyed hangnyi eltéréssel szóló zongorára íródott, és bár Kiss Péter elképesztő bravúrt hajtott végre, ahogy

A harmadik mű ősbemutató volt, a kolozsvári zeneszerző, Adrian Pop Gulliver utazása Kylwiriában – in memoriam Ligeti György címmel komponált egy szórakoztató, színházi elemeket is tartalmazó darabot, melyben a nagybőgős Gullivert (Gyetvai Gábor) a két ütőhangszeres őslakos (Holló Aurél és Schlanger Tamás) változatos furfangokkal tette próbára.

Schlanger Tamás, Gyetvai Gábor és Holló Aurél Adrian Pop Gulliver utazása Kylviriába című darabjában (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / BMC)

A koncert második felében következtek a Ligeti-darabok, először két fúvós-ciklus, a Six Bagatelles és az előző nap is hallott Tíz darab fúvósötösre, amely ezúttal eredeti változatban hangzott el, a kotta végén található Alíz Csodaországban-idézettel együtt (Ligetit nagyon foglalkoztatta a regény, operát is akart belőle komponálni). A különleges színeket és karaktereket felvonultató rövid tételeket ezúttal Ittzés Gergely, Horváth Béla, Szűcs Péter, Jankó Attila és Börzsönyi Máté szólaltatta meg. Majd a két, nem létező nyelvre komponált jelenetsor, az Aventures és a Nouvelles Aventures következett, három egészen kiváló és a kortárs zene területén otthonosan mozgó énekes, az Eötvös Péter Sleeplesséből ismert Sarah Defrise, valamint Molnár Anna és a fiatal német bariton, Harald Hieronymus Hein előadásában. Közreműködtek az UMZE művészei és az esten a művek felkonferálását is magára vállaló Vajda Gergely karmester. Ismét egy határfeszegető műalkotást ismerhettünk meg alaposabban, amely az értelem és értelmetlenség közötti választékot homályosította el:

Mindehhez újabb színházi eszközök társultak, illetve a muzsikusok kíséretnek nem mondható játéka – inkább az énekszólamra adott, lazán kapcsolódó, asszociációszerű feleletek hangzottak el.

Utolsó napra, a százéves évfordulóra maradt a nagyzenekari koncert, ekkor szólaltak meg a jelenkor legnagyobb magyar zeneszerzőinek az alkalomra írott kompozíciói. A Concerto Budapestet zeneigazgatójuk, Keller András és beugrással Eötvös Péter helyett Vajda Gergely vezényelte. Bár a korábbi eseményeken is szép számmal foglaltak helyet a nézők, ezen az esten hivatalosan is telt ház volt. Egyfelől jó volt látni, hogy ilyen nagy az érdeklődés Ligeti művei iránt (bár természetesen ez is viszonyítás kérdése, de legyünk reálisak: legfeljebb egy tökéletes világban tolonganának sok ezren egy kísérletező alkatú, 20. századi szerző koncertjén), ugyanakkor

Elsőként a komponista korai műve, a könnyű befogadhatósága miatt idén szinte slágerré váló Concert Românesc szólalt meg, majd az egyszerre gomolygó és mégis áttetsző zenei anyagú Ramifications. A Mysteries of the Macabre-ban ismét Sarah Defrise működött közre, aki ezúttal is bravúrosan énekelt, és miközben virtuóz módon szólaltatta meg a szinte nem is emberi hangtartományban mozgó szólamot, mindezt szórakoztatóan kifejező, színházi élményt is nyújtó produkcióval teljesítette ki. A második részben a Hamburgisches Konzert revideált változata hangzott el, Zempléni Szabolcs közreműködésével. A mű különlegessége, hogy nemcsak a szólista kürtös, de igen nagy létszámban szerepel a hangszer a zenekarban is, a rövid kis tételek ismét Ligeti különleges hangzáskeltő képességéről tanúskodtak.

Sarah Defrise a Mysteries fo the Macabre-ban (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / BMC)

Az első ősbemutató Eötvös Péter Ligetidyll című alkotása volt, amely mintegy montázsszerűen mutatta meg Ligeti zeneszerzői életművének sokszínűségét. Vidovszky László műve, a Hapax – Hommage à Ligeti György egyszerű, de ötletes darab, a hegedűsök (akik közé Keller András is betársult) finom vonalvezetésű dallamot játszanak, és amikor a közönség kellemesen elálmodozna a muzsika hatására, groteszk fordulat vet véget a műnek. A koncertet Kurtág György párdarabként is felfogható két alkotása zárta, Ligeti évszázada és Kalandozás a múltba címmel. Ahogyan a címek is mutatják, egyfajta nosztalgikus fény járta át ezeket a zeneszerzőre jellemző módon nem túl hosszú darabokat, miközben

Köszönhetően az évfordulónak, Ligeti György nagyságát már emléktábla és utcanév is hirdeti a járókelők számára, így remélhető, hogy a lelkesedés kitart egy darabig, és akik akár egy szeletkét is megízlelhettek a zeneszerző nagyon emberi és nagyon 20. századi világából, azok a jövőben is igényelni fogják, hogy találkozzanak vele. Ligeti életműve éppen azon a ponton fekszik, ahol hagyomány és a saját korunk találkozik, sokakban még elevenen él személyének emléke, műveit ugyanakkor klasszicizálta a halála óta eltelt bő másfél évtized. A BMC Ligeti Fesztiválján is megláthattuk, milyen termékeny hatást jelenthet ez az élő tradíció arra a szellemi-művészi közegre, amelyben élünk.

Fejléckép: Sarah Defrise, Molnár Anna és Harald Hieronymus Hein az Aventures-ben (fotó/forrás: Hrotkó Bálint / BMC)