Hogy a mai zeneélet akkorinál kedvezőbb légkörének, avagy Rácz Zoltánék az akkori alapítókénál komolyabb erőfeszítésének, netán nagyobb tapasztaltságának köszönhető-e, nem tudom, mindenesetre az 1997-ben életre hívott UMZE Kamaraegyüttes – névelődjétől eltérően – már több mint egy évtizede működik. Mégpedig egyre nagyobb sikerrel, és egyre nagyobb részt vállalva Budapest hangversenyéletében.

Névválasztásával az UMZE tudatosan kíván kapcsolódni a 86 évvel korábban alapított egyesülethez, egyúttal azt is sugallva, hogy bár az ezredforduló magyar hangversenyélete sok szempontból nyilvánvalóan más (s nyugodtan mondhatjuk: összességében jobb, fejlettebb), mint amilyen a XX. század elején volt, Bartókék célkitűzéseinek szellemisége ma is aktuális. Az akkori alapítók egy olyan állandó zenekar létrehozását tűzték ki célul, amely elsőrangú, főfoglalkozású muzsikusokból állt volna, s amelynek színvonalát a mindennapi próbák és a heti rendszerességgel megrendezett hangversenyek biztosították volna. A századelőn működő magyarországi együttesek tagjai számára ugyanis a zenekari játék legtöbbször csak mellékfoglalkozást jelentett, ez pedig nem tette lehetővé, hogy kellő számú próbát tartsanak. Mindez nemcsak a produkciók színvonalára nyomta rá a bélyegét, hanem a zenekarok repertoárjára is, hiszen inkább megérte korábban már játszott kompozíciókat újból elővenni, esetleg könnyű és rövid darabokat műsorra tűzni, mint hosszú és igényes – tehát sok próbát igénylő – új műveket betanulni.

Azóta persze sokat változott a zeneélet, hogy mást ne említsünk, Budapest jelenleg két világszínvonalú zenekarral is büszkélkedhet. De az új zenei repertoár összetétele is átalakult: míg a múlt század elején a legfontosabb előadó apparátusnak még egyértelműen a romantikától örökölt nagyzenekar számított, addig a XX. század második felére a különféle kamarazenekari összeállításokra komponált, úgynevezett ensemble-darabok a nagyzenekari művekkel legalábbis azonos jelentőségre tettek szert a kortársi zeneirodalomban. Így az UMZE újraalapításakor magától értődött, hogy nem egy újabb nagyzenekarra, sokkal inkább egy kamaraegyüttes létrehozására van szükség. Bartók és Kodály elképzelése szerint megalakítandó zenekaruk a "nagy hangversenyeken" kívül ifjúsági és népszerű koncerteket is adott volna, s műsorán "a múlt és a jelen minden értékes alkotása" egyaránt helyet kapott volna. A XX. század során azonban Magyarország jelentősen lemaradt az új zene játszása és ismerete terén. A század számos fontos kompozíciója – adott esetben egész zeneszerzői életművei – lényegében ismeretlenek maradtak nálunk, még saját nagyjaink művészetét sem mind ismerjük és értékeljük kellőképpen. A "múzeumi zenélés", vagyis a megmerevedett standard hangverseny-repertoár vég nélküli ismételgetése – amely éppen Bartókék idejében kezdett elterjedni – ma bizonyosan még komolyabb mértékben korlátozza a jelen, sőt a (már nem is annyira) közeli múlt muzsikájának megszólalási lehetőségeit, mint egy évszázaddal ezelőtt tette. Nem véletlen tehát, hogy az újjáalakított UMZE kizárólag a XX. század jelentős, kevéssé ismert alkotásaiból, valamint kortárs művekből kívánja felépíteni repertoárját.

Az UMZE az első kilenc évben – rendszeres támogatás híján – alkalmi együttesként működött, s lépett fel magyarországi, valamint külföldi fesztiválokon. Két esztendővel ezelőtt aztán egy bőkezű állami támogatás végre lehetővé tette, hogy állandóbb jelleggel folytassák munkájukat. 17 neves muzsikus (Ligeti György, Kurtág György, Eötvös Péter, Szőllősy András, Jeney Zoltán, Tihanyi László, Rados Ferenc, Keller András, Csalog Gábor, Perényi Miklós, Dobszay László, Batta András, Wilheim András, Kovács Brigitta, Simon Béla, Vidovszky László és Rácz Zoltán) összefogásából megszületett az Új Magyar Zene Egyesülete. Az egyesület elnöke Vidovszky László, alelnöke pedig Rácz Zoltán lett, aki egyúttal az együttes művészeti vezetője is.

Az intézményesült UMZE Kamaraegyüttes első hangversenyét 2006. május 27-én tartotta a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Nemcsak a helyszín tekinthető jelképesnek, hanem az is, hogy a műsort – a komponista 83. születésnapja alkalmából – Ligeti György műveiből állították össze, s ez volt az utolsó születésnapi koncert, amelyet a súlyos beteg zeneszerző még megérhetett. Az UMZE Hommage a Ligeti-hangversenye azonban hagyománnyá vált: idén már harmadszor fognak Ligeti-estet rendezni a zeneszerző születésnapján a Művészetek Palotájában. Ahogy Rácz Zoltán a tavalyi hangversenyen megígérte, a sorozat keretében Ligeti teljes életművét meg fogják szólaltatni.

Rácz Zoltánt személyes ismeretség is fűzte a két évvel ezelőtt elhunyt zeneszerzőhöz, aki utolsó befejezett művét Károlyi Katalin és a Rácz vezette Amadinda ütőegyüttes számára írta. Éppen ez a mű, a Weöres Sándor verseire komponált Síppal, dobbal, nádihegedűvel hangzott el az UMZE első hangversenyén, két nagyon jelentős Ligeti-opusz, a Kamarakoncert és a Hegedűverseny társaságában. A következő esztendőben többek közt Ligeti Magyarországon írott, 1956 előtti műveiből hallhattunk válogatást: az I. vonósnégyest (Métamorphoses nocturnes), a Musica ricercata című zongoradarab-sorozat néhány számát, a Csellószonátát, egy megkapóan egyszerű román népzenei feldolgozást (Ballada és tánc), valamint kórusműveket. Ligeti későbbi alkotásai közül a Csellóverseny, a Melodien, a Lux aeterna és egy elektroakusztikus kompozíció, az Artikulation is elhangzott. A vonósnégyest a Keller-kvartett, az énekkari műveket a Schola Cantorum Budapestiensis adta elő. Mindkét együttes állandó partnere az UMZE-nak, s az idei Ligeti-esten is fellépnek majd. Az ezévi program az érett Ligetit állítja a középpontba, ám a válogatás ismét az életmű tág spektrumát öleli föl – időben és műfaji tekintetben is. Elhangzik az oeuvre egyik kulcsdarabja, az 1968-as keltezésű II. vonósnégyes, hallhatjuk majd az ugyanebben az időben keletkezett Ramifications-t, a hetvenes évek kompozíciói közül pedig a fuvolára és oboára írott Kettősversenyt, a Clocks and Clouds-ot, valamint a Ligeti operájából készült három bravúrosan virtuóz hangversenyáriát (Mysteries of the Macabre). Csalog Gábor, egyike a világ nagyon kevés zongoristáinak, akik képesek megbirkózni Ligeti Etűdjeivel, ezúttal öt darabot játszik el ebből az ördöngösen nehéz sorozatból.

Úgy tűnik, valami mégiscsak megvalósul abból, amit Bartókék majd' száz évvel ezelőtt megálmodtak. S ha az Új Magyar Zene Egyesülete továbbra is "akkora sikerrel és szerencsével jár majd", mint eddig, akkor valóban nem túlzás azt jósolni: nemsokára „képes lehet zenei életünket minden megnyilvánulásában gyökerestől átalakítani". Mert "a lelkes komolyság" e vállalkozás mögül sem hiányzik.

(2008. május 28. 19:30 - Hommage a Ligeti – az UMZE Kamaraegyüttes koncertje; Ligeti György: Mysteries of the Macabre; Ramifications; II. vonósnégyes; Etűdök zongorára - White on White, no. 15; Entrelacs, no. 12; Fanfares, no. 4; Cordes a vide, no. 2; Columna infinita, no. 14; Kettősverseny fuvolára, oboára és kamaraegyüttesre; Clocks and Clouds; km.: Csalog Gábor (zongora), Ittzés Gergely (fuvola), Horváth Béla (oboa), Keller Vonósnégyes, Schola Cantorum Budapestiensis (műv. vez.: Bubnó Tamás, Mezei János), vez.: Rácz Zoltán)