Klasszikus

Száz éve született Fasang Árpád

2012.06.30. 12:59
Ajánlom
A Röpülj, páva mozgalom elindítója egyszerre volt karnagy, kórusvezető, zeneszerző és zenepedagógus.

Krakkóban született 1912. június 30-án, a budapesti Zeneakadémián tanult zeneszerzést, majd énektanári és karnagyi diplomát is szerzett. 1931-től tíz évig tanított Orosházán az evangélikus népiskolában, majd a szarvasi tanítóképző intézetben oktatott egy évtizedig. Az egyházi iskolák államosítását követően Sopronban kapott állást, ahol zeneelméletet tanított. Bár hangszeres oktatást nem végzett, a rendszeres gyakorlással sem szakított orgonapedálos zongoráján.

Az 1950-es évek első felében a győri zeneművészeti szakiskolában tanított, két évig igazgatta is az intézményt. Az évtized második felében a népművelési minisztériumban dolgozott, a zenei főosztályt vezette. Tisztsége révén ismerkedett meg Kodály Zoltánnal, akinek nagy tisztelője volt. 1958-1972 között másfél évtizedig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatójaként tevékenykedett, közben évekig az ELTE-n is előadott.

Fasang Árpádnak nagy szerepe volt a hazai zenekultúra széles körű terjesztésében. Kórusokat szervezett a fővárosban és vidéken, az 1960-as években a Csepeli Munkásotthon Vegyeskarát vezette. Nevéhez fűződik a Röpülj, páva mozgalom elindítása, amelynek hatására számos feledésbe merült népdal került fel dalkörök repertoárjaiba. Alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke volt a Pedagóguskórusok Országos Társaságának, tiszteletbeli tagja a Kórusok Országos Tanácsának (KÓTA). Zenepedagógiai munkássága nem csak tanításból állt: középiskolák számára ének-zenei tankönyvet írt, harmóniumiskoláját pedig a mai napig használják, de énekes- és korálkönyveket is szerkesztett. Zeneszerzőként kórusműveket, orgonadarabokat, kamarazenét komponált. A muzsikától nyugdíjas éveiben sem szakadt el, fáradhatatlanul dolgozott, országszerte zenei ismeretterjesztő előadásokat tartott elsősorban az ifjúság számára.

Munkásságát aktív évei alatt Kiváló Tanár címmel ismerték el, később megkapta a kiváló népművelő címet és a SZOT-díjat, 1992-ben pedig a magyar zenekultúráért végzett tevékenységéért a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjét. Fasang Árpád 2001. március 12-én halt meg Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Feltárul a titkos Tandori-képtár: először látható a költő rejtett gyűjteménye

A Tandori-házaspár képzőművészeti gyűjteményét évtizedeken át teljes titok övezte, most azonban az Einspach & Czapolai Fine Art galériában először lesznek láthatók a 20. századi magyar művészettörténet szempontjából is kivételes értékű alkotások.
Könyv

Kurtág György zenéje is felcsendül Krasznahorkai László kérésére a Nobel-díj átadóján

A Svéd Királyi Közszolgálati Televízió portréfilmet készített Krasznahorkai Lászlóróll. Az író egy jelenetben elárulja, azt kérte, Bach mellett Kurtág zenéje is szólaljon meg Stockholmban, emellett beszél többek közt arról is, miért szereti Magyarországot akkor is, ha néha nehéz.
Könyv

„Felejtsd el, hogy az állati alapanyagok élelmiszerek” – Steiner Kristóf a Lírástudók vendége

Új szakácskönyvében nem pusztán recepteket ad, hanem a vegán konyha örömébe vezet be Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan. Az újságíró-tévést, aki pár éve Görögországba költözött, vegánságról, az állatokkal való szolidaritásról és minden egyébről kérdezte Grisnik Petra.
Klasszikus

„Keller félelem nélkül fokozta a tempókat” – külföldi visszhang a Concerto Budapest turnéjának dublini nyitóhangversenyéről

A Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja már az első állomáson elsöprő sikert aratott: a dublini nyitókoncertről a vezető klasszikus zenei szaklap, a Bachtrack is lelkesen számolt be, kiemelve a zenekar és Keller András kivételes teljesítményét.
Színház

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Rókusfalvy Lili lesz a következő MRME-kamaraest házigazdája

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának művészei ismét megmutatják legkedvesebb darabjaikat a közönség számára december 8-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban.
Klasszikus magazin

Ünnep a koncert: folytatódik a Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja

A szigetországban szerzett élményeikről és sikerekről Keller András főzeneigazgató és a zenekar művészei osztották meg gondolataikat egy videóban, amely megtekinthető cikkünkben. 
Klasszikus ajánló

Vonósnégyes-ősbemutató a Zeneakadémián

A magyar Korossy Kvartett és a lengyel NeoQuartet december 8-i, közös hangversenyükre Lutosławski, Kurtág és Kościów kompozícióival, valamint Kecskés D. Balázs új művének premierjével készülnek.
Klasszikus hír

„Keller félelem nélkül fokozta a tempókat” – külföldi visszhang a Concerto Budapest turnéjának dublini nyitóhangversenyéről

A Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja már az első állomáson elsöprő sikert aratott: a dublini nyitókoncertről a vezető klasszikus zenei szaklap, a Bachtrack is lelkesen számolt be, kiemelve a zenekar és Keller András kivételes teljesítményét.
Klasszikus beszámoló

Fény és polifónia – reflexiók az antwerpeni Laus Polyphoniae 2025 fesztiválról

Különleges koncertélményeket szerezhetett, aki részt vett az augusztusban zajló belga régizenei fesztiválon, amelyre a világ legkülönböző pontjairól érkeztek kiváló előadók.