Csodagyerekként indult, szülei legnagyobb csodálkozására ő is lejátszotta a szomszédban lakó zenetanár óráiról áthallatszó darabokat. Első nyilvános koncertjén nyolcévesen Beethoven C-dúr zongoraversenyét, tizenegy évesen Zürichben Mozart és Schumann műveit adta elő. A Zeneakadémián, ahová korengedménnyel vették fel, évfolyamtársa volt Solti György, a világhírű karmester, tanára pedig Székely Arnold, majd Dohnányi Ernő. A neves zenekritikus, Tóth Aladár 1929-ben "kis zongorazseninek" nevezte, a következő évben, alig tizenhat évesen bekerült a Zenei Lexikonba.
1933-ban nem kis viharok közepette megnyerte Budapesten az I. Nemzetközi Liszt-zongoraversenyt (tehetségét senki sem vitatta, a sajtó közvetve Dohnányi Ernőt támadta, aki a zsűri elnöke, egyben Fischer Annie tanára is volt). Ezután egymás után kapta a meghívásokat, keresett koncertzongorista lett Európa-szerte. 1937-ben férjhez ment a nála tizenhat évvel idősebb Tóth Aladárhoz, aki ezt követően már nem írt róla, de meghatározó szerepet játszott zenei fejlődésében. A házaspár a második világháború idején Svédországba emigrált, Fischer Annie 1946-ban Bach d-moll zongoraversenyével tért vissza a hazai közönség elé.
Magyarország "utazó zenei nagyköveteként" a legrangosabb fesztiválok vendége volt, a legnagyobb karmesterekkel lépett fel. Többször dolgozott együtt Otto Klempererrel, aki 1947-től 1950-ig a budapesti Operaházban vezényelt (a dirigenst férje hívta meg Budapestre, aki 1946 és 1956 között az Operaház igazgatója volt). Fischer Annie Klempererrel később Beethoven összes zongoraversenyét előadta a londoni Royal Festival Hallban.
A művészházaspár szabadideje nagy részét Balatonaligán töltötte, a világ számos országában megfordult Fischer Annie azt nyilatkozta, a balatoni naplemente látványát nem cserélné el semmire. Bár nem szerette, ha gyakorlását hallgatták, nagy dicsőség volt, ha egy-egy helyi kisgyereknek megengedte, hogy új darab tanulásakor lapozzon neki. Nyaralójuk "szellemi központ" volt, megfordult itt Kodály Zoltán, Solti György, Végh Sándor, Elisabeth Schwarzkopf is.
Fischer Annie szinte haláláig koncertezett, hét évtizeden keresztül ült a pódiumra hangszere mögé. Még nyolcvanévesen is fellépett Angliában és Japánban, utoljára 1994-ben Szolnokon, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral játszott. Szívesen adott elő fiataloknak és vidéken, mindegy volt számára, hogy kis teremben vagy elegáns koncertteremben hallgatják játékát. Ő volt első művész Magyarországon, aki egyetlen fellépésén három versenyművet is bemutatott. Példaképe Bartók Béla volt, nagyra becsülte Szvjatoszlav Richtert, egyik legjobb barátja Ungár Imre világtalan zongoraművész volt. Hivatalosan soha nem tanított, de számos ifjú tehetség indulását segítette tanácsaival. A fiatalabb nemzedék tagjai közül a kezdetektől bátorította Vásáry Tamást, Frankl Pétert, Schiff Andrást, Failoni Donatellát, Hauser Adrienne-t, Kocsis Zoltánt, Csoba Tündét - ez utóbbi volt az egyetlen tanítványa, akivel éveken keresztül foglalkozott.
Egész életében keveset aludt, szívesen rádiózott és tévézett, szerette a keresztrejtvényeket és a kártyajátékot, olvasni pedig leginkább az orosz klasszikusokat, és szenvedélyes dohányos volt. Interjút ritkán adott, mert úgy gondolta, hogy játékával elmondja, amit akar. Előadásaiban nagy szerepe volt az ösztönösségnek, kétszer sosem játszott el ugyanúgy egy darabot. Érzelmekben gazdag, külsőségektől mentes játéka ha kellett simogatóan lágy, ha kellett acélosan kemény volt. Vásáry Tamás elmondása szerint a "karmesterek rémálma" volt, mert szabadon, szuverén módon játszott. Művészetét viszonylag kevés hanglemez őrzi, mert nem szerette a stúdiók zárt világát. Egyaránt otthon volt a bécsi klasszikusok és a romantikusok világában. Bartók harmadik zongoraversenyét az ő interpretálásában ma is zsinórmértéknek tekintik.
Három alkalommal (1949, 1955, 1965) kapott Kossuth-díjat, 1952-ben kiváló művész címmel tüntették ki. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetésben részesült, 1997-ben posztumusz Magyar Örökség címet kapott.
Nyolcvanegy éves korában, 1995. április 10-én halt meg Budapesten, a legenda szerint Bach János passiójának hallgatása közben. Nevével 1998-ban ösztöndíjat alapított a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a fiatal zenei tehetségek számára, születésnapján Óbudán szerveznek másfél évtized óta emlékkoncertet. Az idei centenárium alkalmából a Zeneakadémián áprilisban emlékkoncertet rendeztek, a művésznő tiszteletére a Magyar Posta alkalmi bélyeget bocsátott ki.
hírlevél
