Klasszikus

Száz éve született Gergely Ferenc

2014.09.06. 11:02
Ajánlom
Elmélkedésekkel egybekötött zenés áhítatokkal emlékeznek a száz éve született orgonaművészre és zenepedagógusra a belvárosi ferences templomban szeptember 10-13. között.

Gergely Ferenc elsősorban a francia interpretációs iskolának volt az egyik fő magyarországi képviselője. "Személyesen ismerte Olivier Messiaent - 1948-ban tanulmányúton járt nála Párizsban -, akinek műveit szinte egyedüliként játszotta Magyarországon nyilvános hangversenyeken. Ez nagy szó volt az ő idejében, az akkori politikai kurzusban" - magyarázta Kecskés Mónika orgonaművész, a centenáriumi programok főszervezője.

Gergely Ferenc tevékenységéért több világi kitüntetésben is részesült - a legfontosabbak a kétszeres Liszt-díj és az 1994-es Kossuth-díj -, 1989-ben pedig II. János Pál pápától megkapta a Nagy Szent Gergely Rend civil osztályának lovagja címet. Földi maradványai végakaratának megfelelően a belvárosi ferences templom kriptájában nyugszanak, a rend egyébként - Liszthez hasonlóan - confraterei közé is fogadta. Emlékére 2002-től emlékhangverseny-sorozatot indítottak kórusok, énekes és hangszeres szólisták, valamint kiváló magyar és külföldi orgonaművészek közreműködésével.

Az idei emlékkoncertek csúcspontjaként szeptember 10-13. között négy, elmélkedésekkel egybekötött zenés áhítattal emlékeznek a száz éve született orgonistára. Szeptember 10-én a Zeneakadémia orgona tanszakának tanárai és hallgatói - Ella István, Elekes Zsuzsa, Ruppert István, Pálúr János és Mészáros Zsolt Máté - zenélnek. Másnap, Gergely Ferenc születésnapján a pesti ferencesek 1991-ben átadott új orgonájának két, még élő tervezője, Hajdók Judit és Sirák Péter ad koncertet. A hangversennyel egyben tervezőtársuk, Baróti István emléke előtt is tisztelegnek, aki ennek a felkérésnek már nem tudott eleget tenni. (Az orgona negyedik tervezője Gergely Ferenc volt.) Szeptember 12-én az orgonista egykori növendékei, Varga Petra, Hock Bertalan és Finta Gergely tartanak zenés áhítatot, a megemlékezés zárónapján pedig a belvárosi ferences templom és a belvárosi plébániatemplom orgonistái, Kecskés Mónika, Deák László és Virágh András adnak hangversenyt.

A négy esti koncert ingyenesen látogatható, a zenés áhítatokat ferences testvérek elmélkedései egészítik ki. A centenárium jegyében további zenés áhítatokat rendeznek a templomban, a Gergely Ferenc-emlékév záróhangversenyét Deák László orgonaművész adja november 22-én.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Klasszikus hír

Európa zenei szakemberei érkeznek júniusban Budapestre

Három eseményre csaknem kétszáz zenei szakembert várnak június folyamán.
Klasszikus hír

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Klasszikus hír

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.
Klasszikus ajánló

13 éves az Anima Musicae Kamarazenekar

Ünnepi koncerttel zárja évadát az Anima Musicae Kamarazenekar, az együttes június 20-án ünnepli 13. születésnapját. Egy ígéretes tehetség, a Virtuózokból is ismert Patricija Avšič csatlakozik az együtteshez.