Fischer Iván a New York Timesban, valamint az itthoni sajtóban megjelent nyilatkozatai nagy feltűnést keltettek. A gyakorlatilag csak félszáz állandó taggal működő, saját vezetőik szavaival „takaréklángon” tevékenykedő, a korábbinál kevesebb hazai szereplést vállaló együttes az idén jelentős forrásokhoz jutott közpénzekből, ám a zeneigazgató kevesli ezt. Utánajártunk, vajon mennyiből is muzsikálnak a többiek, az ugyancsak kiváló művészekből álló, külföldön is elismert, nagy hagyományú szimfonikus zenekarok.

A Távközlési Zenei Alapítvány által fenntartott Matáv Szimfonikus Zenekar öt-hat éve még az irigyelt együttesek közé tartozott; mára egyike a gondokkal küszködőknek. Jó egy esztendővel ezelőtt az alapítvány drasztikusan csökkentette a zenészek támogatását, ami rákényszerítette a zenekar vezetését a létszámleépítésre. A kilencven főből mára így lett hetvenkettő. A tavalyi, egyhatodával csökkentett költségvetési összeget – 300 millió forintot – az idén az alapítvány az inflációkövetés szándékával 330 millióra emelte. A jegyárbevétel a 70-80 bérletes és ifjúsági koncertet adó zenekarnak 18-20 millió forintot hoz a konyhára.
A muzsikusok javadalmazása többféle konstrukcióban történik, mindenesetre van egységes béralap; a nettó átlagjövedelem 140 ezer forint. A létszámleépítés miatt kisegítő muzsikusok alkalmazására kényszerülnek, akiknek egy próbáért vagy koncertért három-hatezer forintot fizetnek. Szoros a hangszerkeret is, de évi egy-két instrumentum azért belefér. A matávosoknak a közpénzekből soha nem jutott, ám ezen változtatnának, tekintettel az alapítványi megszorításokra. Igen nehéz helyzetben vannak, a jelenlegi költségvetésük negatív, nem csoda, ha a zenekari normatívák alapjából részesülni szeretnének. Információink szerint a kulturális tárcánál próbálkoznak. A korábbi elosztásnál a rászorultság elvei alapján döntöttek; egyelőre nem ismeretes, hogy a hivatalban levő döntéshozók milyen szisztémát választanak. A Matáv- zenészek növekvő aggodalommal figyelik, hogy a fiatalok közül sokan a Fesztiválzenekar felé indulnak, pedig a Matáv „fiatal zenekar” szeretne maradni.
Egészen speciális körülmények között dolgoznak a Magyar Rádió zenei együttesei, amelyek az állami költségvetésből származó pénzekből a fenntartó Magyar Rádió Részvénytársaságon keresztül részesülnek. A rádió maga a tavalyi ötszáz- milliós támogatást még négyszáz- millióval egészítette ki, az idén pedig 660 milliót kaptak a rádiós muzsikusok, ám azt, hogy ez a tavalyi mértékben kiegészül-e, egyelőre homály fedi. Tény azonban, hogy a rádió kiadásai jelentősen megemelkedtek. A 102 muzsikust foglalkoztató Rádiózenekarban az átlagfizetés bruttó 160 ezer forint, tizenharmadik havi fizetés nincs. A tavalyi közalkalmazotti bérintézkedések miatt egy vidéki zenekari művész ma többet kereshet, mint az, aki az ország egyik vezető zenekarában dolgozik. Hangszert, egy kontrafagottot utoljára néhány évvel ezelőtt sikerült vásárolniuk, ma gyakorlatilag nincs erre keretük. A magántulajdonban levő hegedűk javíttatására sem kapnak pénzt, a kopó-fogyó tartozékokra éppenhogy futja. A valójában túlterhelt zenészek a 70-80 hangverseny mellett évente sok tízórányi kortárs zenei anyagot rögzítenek – ez egy azon nemzeti kulturális feladataik közül, amelyet más zenekarok nem végeznek. Temérdek munkájuk, kimagasló eredményeik nyomán joggal kérdezik: mikor hozhatják be a lemaradást, meddig várjanak a szerintük szükséges másfél milliárdnyi támogatásra, kikerülhetnek-e a megalázó nincstelenségből?
A legszegényebb együttes vezető fővárosi zenekarunk, a MÁV Szimfonikusok. A kilencvenöt zenészt foglalkoztató, alapítványi formában működő zenekar fenntartójától, a MÁV-tól 178 millió forintra számíthat, költségvetésük a jegyárbevétellel kiegészülve 220 milliót tesz ki. Tavaly szerződést kötöttek az újpesti önkormányzattal, ennek köszönhetően tízmillió forintot kaptak, négymilliót pedig a kulturális tárcától. A MÁV zenészei, akik évről évre sikeres (mellesleg nullszaldós) turnékkal öregbítik a haza jóhírét, átlagosan bruttó hetvennégyezer-háromszáz forintot visznek haza. Évi tizenhét hangversenyük megtartásához időnként kisegítőket alkalmaznak, akiknek alkalmanként három-ötezer forintot adhatnak. Egyébként a mai muzsikusvilágra jellemző, hogy akad zenész, aki még ezért a pénzért is játszik. Hangszerparkjuk felújításáról csak álmodhatnak, pedig sürgősen le kellene cserélniük a vonókat. Így lépnek fel esténként a koncertdobogóra, és zenélnek pihenés nélkül; mert ahhoz, hogy megéljenek, vállalniuk kell a haknit, vagy a próba és az esti koncert közti tanítást.
Az égbekiáltó különbségeknek véget kellene vetni, vélik a MÁV-muzsikusok.
Különbségek pedig vannak. Nemrég ért haza az Egyesült Államokból a Budapesti Fesztiválzenekar. A sztáregyüttes, amely oly gyakran hivatkozási alap. A – egyébként sikeres turnékat, teltházas hazai hangversenyeket magáénak tudható – társaság, amely megalakulásakor gyakorlatilag magához vonzotta a zenésztársadalom színe-javát. A fesztiválosok a korábban fenntartó fővárosi önkormányzattal támadt konfliktusuk óta alapítványi zenekarként működnek. Azt az öszszeget, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekar az alapítványtól támogatásként kap, nem ismerjük, ámde a főváros 300 milliót nyújt ahhoz az idei évben. A több lábon álló együttes az állami költségvetésből ugyanennyit kap. A zenekarban ötven állandó muzsikust foglalkoztatnak, rendszeresen kisegítőkkel dolgoznak. A más zenekarokból besegítőket óránként nyolcezer forinttal javadalmazzák. A turnék jövedelmezők: évente százmilliót kasszíroznak azokból és a jegyeladásból. Magánszponzoroktól, vállalatoktól 80-100 milliót kapnak. A közpénzekből az idei esztendőtől egymilliárd forint az igényük.