Klasszikus

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

2018.07.17. 18:30
Ajánlom
Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény.

A Duna – ókori nevén Ister - Szentendre gyöngyszeme, amely számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az ide látogatóknak. A folyón napközben evezős, a parton játékos programok zajlanak. Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség. A Duna-korzón táncházak, koncertek - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - és gasztronómiai kiállítók várják a látogatókat.

A rendezvény ingyenes.

Szentendrei Ister Napok
2018. július 21-22.
Duna-korzó, Duna

Július 21. szombat

10.00 Az Ister Királynő fogadása és köszöntése: ünnepi felvonulás a Lázár cár térről

Nagyszínpad előtt/utcatér
11.00 Rajzolj az aszfaltra! kreatív program gyermekeknek
13:00 Tombola

Dunaparti Művelődési Ház udvara
10.00 Üzenettutaj készítés, gyertyahajó díszítés a Vadkacsa Egyesület közreműködésével
13.30 A Hórihorgas Hujákolók gólyalábaznak a belvárosban
14.00 Perpatvar – gólyalábas és óriásbábos parasztkomédia gyermekeknek, a Hórihorgas Hujákolók előadásában

Nagyszínpad
15.30 G.A.M. GANG
17.00 Görög táncház az Fanari zenekar kíséretével
18.30 Zuboly
20.00 Muzsikás
21.30 Gyertyaúsztatás (Duna-part)
22:00 Guča Partyzans Brass Band

Július 22. vasárnap

Dunaparti Művelődési Ház udvara
10.00 A Hórihorgas Hujákolók gólyalábaznak a belvárosban
11.00 Sárkányármány – gólyalábas és óriásbábos parasztkomédia gyermekeknek, a Hórihorgas Hujákolók előadásában
11.00 Kézműves program gyermekeknek, Kyrú közreműködésével

Nagyszínpad előtt/utcatér
13.00 Rajzolj az aszfaltra! kreatív program gyermekeknek

Nagyszínpad
14.00 Tombola
15.00 Dalabåi
17.00 Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet
19.00 Vujicsics Együttes és a ViGaD Trió
20.30 Táncház a Vujicsics Együttessel

Társprogramok mindkét nap

Dunaparti Művelődési Ház udvara
11.00 -17:00 Kézműves foglalkozások

Duna korzó – Duna Terasz
10.00 -16:00 Korzó végi ingyenes csónakázás -kenuba szállás a Riverside (Úszómű) kikötőben

Lázár cár tér
11:00 -20:00 Népi játszóház
10:00 -17:00 Az Egészséges Városért Közalapítvány programjai

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Összeköt és feszültséget teremt – Dejcsics Konrád bencés szerzetes az Arcus Temporum csendjéről 

Egy pillanatnyi csendre hív meg a művészet és az élet forgatagában az Arcus Temporum művészeti fesztivál augusztus 23. és 25. között Pannonhalmán. Dejcsics Konrád fesztiváligazgatóval beszélgettünk a Főapátság és a kortárs kultúra kapcsolatáról, és a fesztivál eszmeiségéről.
Színház

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája „himnuszát” - Klippremier

Tompos Kátya dalos játékra hívta kollégáit, többek közt Udvaros Dorottyát, Vecsei H. Miklóst és Mucsi Zoltánt. Hangulatos videoklip készült a Színházak Éjszakája idei „himnuszához”, melyet Hrutka Róbert és a népszerű színésznő közösen jegyeznek.
Klasszikus

Hangversenyek hegyek között – Börzsöny Barokk Napok

Tizenhatodik alkalommal csendül fel augusztusban a régi korok muzsikája a Börzsöny és a Dunakanyar hegyei között. A Börzsöny Barokk Napok idén is különleges, több évszázad zenéjét bemutató műsorral és a szokásos gyönyörű helyszínekkel várja visszatérő és új vendégeit.
Vizuál

Nemecsek Ernő szobrot kapott a Füvészkertben

Már megint megfürdették nemecsek ernőt. A Pál utcai fiúk bandájának közlegényéről a Füvészkertben mintáztak szobrot.
Zenés színház

Ügy lett a Soharóza kórus szerepléséből a Szigeten – Galéria!

A Soharóza Ügy című előadása megjárta a Szigetet, a backstage-ben és a próbán pedig fotósorozat készült. Ezt a galériát mutatjuk meg most Önöknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Nagyon dübörög a zongorapiac Kínában

Mintegy 40-50 millió kínai gyerek tanul zongorázni, az országban gyártott hangszerek alig tíz százaléka kerül exportra. Kínában van kiknek zongorát gyártani.
Klasszikus évad

Köszönjük, hogy velünk töltötték a nyári estéket!

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is számos programmal várta az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje a vendégeket. Július 1. és augusztus 5. között klasszikus és könnyűzenei koncertek, zenei stand up, opera és színházi előadás közül válogathattak az érdeklődők.
Klasszikus ajánló

Hangversenyek hegyek között – Börzsöny Barokk Napok

Tizenhatodik alkalommal csendül fel augusztusban a régi korok muzsikája a Börzsöny és a Dunakanyar hegyei között. A Börzsöny Barokk Napok idén is különleges, több évszázad zenéjét bemutató műsorral és a szokásos gyönyörű helyszínekkel várja visszatérő és új vendégeit.
Klasszikus beszámoló

„Atyaúristen” – Ilyen volt nekem idén Kaposfest

„Atyaúristen” – nyögte a templomi csöndben egy hölgy két tétel között. Ugyanis jó zenét hallott, meg én is, sokat. Naplószerűség Kaposfest első két napjáról.
Klasszikus érdekesség

Mégis, hogy írjuk Sztravinszkij nevét? Akarom mondani, Stravinskyét...

Fél hajkoronámat elvesztettem már a kérdés felett töprengve, és a legrosszabb, hogy a másik fele beleőszül. Szerencsére Bárdos Lajos kisegít.