Szentpáli Roland zeneszerző, tubaművész, multiinstrumentalista elmondta, hogy az Orfeusz című kortárs táncelőadás rockzenei betétekkel meséli el a kedvese után az alvilágba is lemenő hős történetét.
A darabban a szimfonikus zenekar mellett elektronikus gitár és basszusgitár is szerepel. „Hadésznak, az alvilág istenének megjelenésekor a szimfonikus zenekar mellett például torzított gitár szólal meg” – magyarázta a zeneszerző, akit mindig is foglalkoztatott a mitológiai történet, és már húsz évvel ezelőtt megírta az előadás vázlatát. „Kezdetben nem balettra írtam, de Feledi János később azt javasolta, hogy kortárs balettelőadás keretében mutassuk be a történetet” – tette hozzá.
Az ősbemutatót a Kortárs romantikusok 2.0 című est keretében láthatja a közönség Vajda János Csellóversenyével és Binder Károly Zongoraversenyének ősbemutatójával együtt a Müpa hangversenytermében. A koncerten Rohmann Ditta (gordonka), Fónay Tibor (basszusgitár), Benkó Ákos (dob), a Feledi Project, illetve a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói működnek közre. A Budafoki Dohnányi Zenekart Hollerung Gábor vezényli.
Névjegy
Binder Károly (1956) Erkel-díjas zongoraművész és zeneszerző. Gonda Jánosnál tanult a Bartók konziban jazz tanszakon, a Zeneakadémián diplomázott. 2007-től az egyetem jazz tanszakának docense és tanszékvezetője. Olyan művészekkel játszott együtt, mint Theo Jörgensmann, Borbély Mihály és Oláh Kálmán. Számos lemeze jelent meg különféle formációkban, legutóbbi a Twelve Months címet viseli.
Szentpáli Roland (1977) elsősorban tubaművészként ismert, pedig a 19. század egyéb rézfúvós hangszereinek (ophikleid, szerpent) megismertetésén is fáradozik. Jelentős zeneszerzői életművel büszkélkedhet, nagyobb művei között egy Magnificat, egy Tubaverseny és a Beatus vir szerepel. Első lemeze az I Killed My Lips, legutóbbi szerzői albuma az i3 címet viseli.