Szenvedély egy életen át – Rudolf Buchbinder és Beethoven

Bár a legtöbb nagy zenésznek megvannak a maga kedvencei, így is ritkaságszámba megy az az immár hét évtizede tartó elköteleződés, ami Rudolf Buchbinder és Beethoven kapcsolatát jellemzi. Az életének hetvennyolcadik évében járó zongorista nevéhez szédítő rekordok fűződnek,

Ezzel a teljesítményével a Salzburgi Ünnepi Játékok történetébe is beírta a nevét, a neves fesztiválon előtte még senki nem játszotta el egy ciklusként a műveket. Produkcióit számos felvétel őrzi, sőt könyvet is írt Mein Beethoven – Leben mit dem Meister címmel.

Rudolf Buchbinder (Fotó/Forrás: Marco Borggreve / Bartók Tavasz)

Honnan eredhet ez az évtizedeken átívelő elköteleződés egy komponista munkássága iránt? Rudolf Buchbinder emlékeiben egy Beethoven-portré szerepel, amely gyermekkorában a zongora fölött lógott – ám nem kellett sok idő, hogy ne csak a komor arc, de a művek is közelebb vigyék az alkotóhoz. „Beethoven személyisége már gyerekkoromban lenyűgözött – nyilatkozta. – Természetesen más szerzők darabjait is játszottam, de Beethoven nagyon különleges karakter és emberi lény volt. A klasszikus zene történetének igazi forradalmára. A zenéjében mindig fel lehet fedezni valami újat, amíg csak él az ember.”

A felfedezés azonban komoly kutatómunkával is jár, a zongoraművész igen jelentős kottagyűjteményre tett szert az évek során. Csak a szonátákat harminckilenc különböző kiadásban birtokolja, de ősnyomtatványok, kéziratok és fakszimile kiadások is szerepelnek a gyűjteményében.

– nyilatkozta, amikor a birtokában lévő dokumentumokról kérdezték. Míg azonban a koncertekre való felkészülés során sok hasznos információt árulnak el a kották, Rudolf Buchbinder a színpadon általában már fejből játszik. Nem csoda: emlékei szerint az első zongoraversenyt kétszáznál is többször adta elő, tizenegy éves kora óta szerepel a repertoárján, de a többi esetében is jóval száz fölött jár.

Rudolf Buchbinder (Fotó/Forrás: Lukas Beck / Bartók Tavasz)

A Beethoven-relikviák között akad azonban egy bizonyos szempontból személyesebb ritkaság is: egy a komponista temetésére szóló meghívó, amelyre a zongoraművész egy aukción tett szert. Érthető, hogy ilyen hosszú kapcsolat során szinte bizalmasnak mondható viszonyt alakított ki a zeneszerzővel: „Számomra a művekben az a legfontosabb, ahogyan Beethoven, az ember életét végigkísérték. Sőt némelyik szonátában egészen rendkívüli módon tükröződik az aktuális hangulata is. Meg lehet mondani, épp melyik nőbe volt szerelmes – mert mindig olyat szeretett, akit nem kellett volna, és így persze boldogtalan lett. [...] Úgy hiszem, nem létezik még egy olyan személyes megnyilatkozás, mint ez a harminckét zongoraszonáta” – magyarázta. Bár a művész régebben érdeklődött a korhű hangszerek iránt, egy ideje csak modern zongorán játssza a Beethoven-opuszokat. Ebben a kérdésben szintén igen árulkodóak számára a komponista művei:

A jövő számára írt. Hogyne akarná, hogy kihasználjuk a modern zongorák nyújtotta lehetőségeket” – mesélte egy interjúban.

Felmerülhet a kérdés: ennyi év után Rudolf Buchbinder még mindig nem érzi úgy, hogy egy kicsit már sok volt Beethoven műveiből, és szívesen hanyagolná őket egy időre? A legkevésbé sem – válaszolja mindig nyomatékosan, ha szóba kerül ez a téma. „Lehet, hogy az ember túlzásba viszi és megunja az egyes ételeket. De a zongorairodalom remekműveinek eljátszásakor soha nem lehet túlzásba esni, még akkor sem, ha már több százszor előadtad őket” – írja önéletrajzi kötetében. Egy interjúban pedig így jellemezte a szerzőhöz fűződő kapcsolatát: „Beethoven a szívem, a lelkem és a testem. Most már bármikor és bárhol el tudom játszani a műveit anélkül, hogy készülnöm kellene rá.

Már akkor tudtam, hogy mindennek a középpontja lesz számomra, amikor először találkoztam vele.”

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Rudolf Buchbinder (fotó/forrás: Marco Borggreve / Bartók Tavasz)