Klasszikus

Szerencsés Dániel

2014.05.13. 12:35
Ajánlom
"Az én kis zsenim” – emlegette kedvelt berlini segédkarmesterét a kilencvenes évek közepén Claudio Abbado. Az angol Daniel Hardingból azóta már rég első ligás, világjáró dirigens vált, jóllehet még mindig csupán harmincnyolc esztendős. MÜPA MAGAZIN

Ötven év alatt nincs karmester - fogalmazott Herbert von Karajan, persze már jóval az ötvenedik életévén túl, rámutatva a dirigensi mesterség gyakorlásának két alapvető követelményére: a tekintélyre és a tapasztalatra. Ha a tekintélyről, s közelebbről a karmesteri tekintély mibenlétéről ma már okvetlenül másként gondolkodunk is, mint egykor a félelmetes respektusú Karajan, azért a fiatal dirigensek vélt vagy valós tapasztalatlanságát mindmáig szokás fölemlegetni, ahányszor csak egy-egy új karmesterüstököst állít elénk a komolyzenei életben is gőzerővel dolgozó reklámgépezet. Amennyire ünnepeltek ezek az ifjú ígéretek, épp annyira gyanú alatt is állnak: vajon nem a cirkuszi mutatvány és a kollektív öncsalás összjátéka áll-e sikereik mögött? A példák persze kellőképpen változatosak, hiszen a "kis karmester", azaz Roberto Benzi csodagyermeki tündöklése, majd elszürkülése mellett ott van ellenpélda gyanánt Lorin Maazel 1939 óta tartó karmesteri működése, s a jelenből és közelmúltból is olyan nevek és pályák említhetők, mint a ma már ősz hajkoronájú Simon Rattle-é vagy épp Gustavo Dudamelé, az El Sistema büszkeségéé.

Nem kétséges, hogy ebbe a csodaifjúi vonulatba sorolható az oxfordi születésű Daniel Harding is, elvégre alig volt tizenhét éves, amikor 1993 februárjában muzsikustársai élén egy Schönberg-produkcióval (a Pierrot Lunaire megszólaltatásával) magára vonta az akkor még Birminghamben működő Rattle érdeklődését. A Chets, azaz a tekintélyes Chetham's School of Music növendéke előbb két évig Rattle mellett volt asszisztens, majd nem kisebb együtteshez, mint a Berlini Filharmonikusokhoz szólította Claudio Abbado kitüntető szava. (Harding máig hálával és rajongással emlegeti e két nagy pályaelődjét.) huszonyegy éves volt, amikor első ízben vezényelhette a berlinieket, s ugyanekkor a londoni Proms nagy hagyományú koncertsorozatán is rekordot döntött a debütálásával, mint minden idők legfiatalabb dirigense a promenádkoncerteken.

Daniel Harding, aki saját bevallása szerint sohasem folytatott módszeres karmesteri tanulmányokat, ma már meglehetős önkritikával tekint vissza tinédzserkori működésére, karmester-hályogkovácsi éveire. "Egy arrogáns kamasz voltam" - nyilatkozta pár hónapja, hangsúlyozva, ma már nagyon bánja, hogy akkor mellőzte a hosszabb és rendszeresebb tanulmányok lefolytatását. S ami még meglepőbb: Harding nézete a vezénylés és az életkor összefüggéséről nem is áll olyan távol Karajan fentebb idézett maximájának szellemétől: "Harmincnyolc év nem kor egy karmester számára, az utam még csak most kezdődött." Ám nekünk azért persze nem kell mindenestől elfogadnunk ezt a nézetet, annál is kevésbé, hiszen Harding húszas éveiből egészen remek produkciókat ismerhetünk a hang- és videofelvételeknek hála. Például a Don Giovanni és a Così fan tutte életteli és szenvedélyesen vezényelt előadásait az Aix-en-Provance-i Fesztiválról: az előbbit Peter Brook, az utóbbit Patrice Chéreau rendezésében, mindkétszer a Daniel Hardinggal rendszeresen és érzékeny affinitással együttműködő Mahler Kamarazenekar játékával.

Harding öt esztendőn át zeneigazgatója is volt a Mahler Kamarazenekarnak, s immár több mint két évtizedes pályafutása során irányította a Trondheimi Szimfonikusokat, a Brémai Kamara-filharmonikusokat, 2007 óta pedig a Svéd Rádiózenekar együttesének zeneigazgatója. A most Budapestre ellátogató Londoni Szimfonikus Zenekarral ugyancsak szoros és hozzá igen változatos munkakapcsolatot alakított ki Daniel Harding az elmúlt évtized során. Éppen 2004-ben választották meg ugyanis az együttes első vendégkarmesteréül, s azóta Harding kirobbanó energiája, kisfiússágában is félreismerhetetlen muzsikusi karizmája és merész kezdeményezései jótékony izgalomban tartják a zenekart, valamint annak londoni és nagyvilágbeli közönségét. Sound Adventures - ezzel a címmel indította útjára például azt az új, átütő sikerű sorozatot, amely kortárs (értsd: vadonatúj) kompozíciók repertoárba illesztésére és népszerűsítésére vállalkozik. De éppígy az opera, pontosabban az operafelvételek terepén is figyelemreméltó sikerhez segítette hozzá a patinás londoni együttest: Benjamin Britten Billy Budd című operájának felvételével, Nathan Gunn címszereplésével és Ian Bostridge-dzsel Vere kapitány szólamában.

A budapesti koncert társ-főszereplője, a Londoni Szimfonikus Zenekar, amely manapság a professzionális zenekari működés egyik mintaképe, száztíz éve éppenséggel egy muzsikusi lázadásból, s méghozzá a zenekari fegyelem kikényszerítése elleni ribillióból vette az eredetét. (A Proms koncerteket megalapító Henry Wood ellen zendültek fel a zenészek.) Az angol főváros külön utakra lépő és egyfajta zenei köztársaságot alapító hangászcsoportjának legelső karmestere Hans Richter, azaz Richter János volt, s utóbb Nikisch Artúr és Kertész István is irányította a Londoni Szimfonikus Zenekar együttesét. E magyar kapcsolatot jelző nevek mellett a nagy-britanniai és a nemzetközi zenei élet megannyi nagysága állt 1904 óta az LSO élén: Edward Elgar és Thomas Beecham, André Previn és Claudio Abbado, ma pedig (2007 óta) Valery Gergiev.

A szimfonikus zenekar, amely a legszélesebb nyilvánosság számára alkalmasint gyakori filmzenei közreműködései (Csillagok háborúja, Superman, Az elveszett frigyláda fosztogatói stb.) révén vált ismerőssé, sohasem kívánt bezárkózni a koncerttermek exkluzív világába, s ma kimondottan élen jár az új kezdeményezésekben. Habár 1982 óta rendelkezésükre áll a Cityben a Barbican Centre, azért a Londoni Szimfonikus Zenekar működésének javát a Silk Street-i koncertközpont falain kívül teljesíti. Közönségnevelési és társadalmi programok (az LSO St Luke's-beli közösségi központjában és más színhelyeken), részvétel a brit főváros társadalmi életében a multimediális lehetőségek úttörő felhasználása, koncertek élő közvetítésével és persze a hagyományos lemezfelvételekkel. LSO Discovery - ezt az elnevezést viseli az együttes zenei nevelési programja, amely több mint két és fél évtizede évente hatvanezer emberhez viszi közelebb a klasszikus és a kortárs zenét: a babakoncertektől a zeneiskolások bevonásáig, a nehézsorsú társadalmi csoportokat is hozzásegítve a zenehallgatás és a muzsikálás öröméhez.

A Londoni Szimfonikus Zenekar természetesen igazi világjáró együttes, méghozzá a kezdetektől, hiszen ők voltak az első brit zenekar, amely elhagyta a szigetországot, hogy turnékat adjon a kontinensen: első külföldi fellépésükre 1906-ban, Párizsban került sor. 1912-ben pedig már az óceánon is átkeltek Nikisch Artúrral, hogy teljesítsék első észak-amerikai  turnéjukat, amely könnyen végzetessé válhatott volna a fiatal együttes számára. A száz londoni muzsikus jegyfoglalása ugyanis eredetileg a Titanicra szólt, s csak a turné menetrendjének módosulása miatt váltottak hajót az utolsó pillanatban, s szálltak inkább a korábban induló és utóbb biztonságban Amerikába elérő Baltic fedélzetére. (A katasztrófa napján erről a tengerjáróról továbbítottak figyelmeztetést a Titanicra az úszó jéghegyekről.) A turnézás utóbb is az LSO lételeme maradt: a második világháború Anglia számára legnehezebb időszakában az együttes hazai körútra indult, hogy koncertjeivel javítsa a hátország hangulatát. A rákövetkező évtizedek során azután további elsőségeket szereztek turnéikkal: 1964-ben teljesítették első világ körüli turnéjukat, amely érintette Izraelt, Iránt, Indiát, Japánt és az Egyesült Államokat is, majd 1973-ban a Londoni Szimfonikus Zenekar lett az első brit nagyzenekar, amelyik felléphetett a Salzburgi Fesztivál programján.

S még egy elsőség: a Londoni Szimfonikus Zenekar nyerte el legelsőként a Royal Philharmonic Society [Királyi Filharmóniai Társaság] 1989-ben alapított zenekari díját. "Enigmatikus, kiszámíthatatlan és páratlanul individuális" - jellemezte az együttes szellemiségét, kollektív személyiségét épp ekkoriban a Gramophone magazin elemzése, külön is kiemelve a Londoni Szimfonikus Zenekar talán legfontosabb és tartósan megmutatkozó, megkülönböztető jegyét: a zenekari muzsikusok mély individualizmusát. Ez, úgy lehet, akár veszélyeztethetné is az összjáték nívóját, ha nem párosulna száztíz éve a szenvedélyes elkötelezettséggel. S ebben jó partnere az együttesnek a jelenlegi vezető, Gergiev, és persze jó partner az első vendégkarmester, Daniel Harding is. Aki, bár egy interjúban jó angolhoz illő módon a teát nevezte meg kedvenc tudatmódosító szere gyanánt, azért más helyütt önironikusan arról is beszélt, hogy számára a vezénylés régóta igazi addikció, függőséget kiváltó szenvedély.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Modigliani napi száz rajzot is készített, de ugyanilyen tempóban meg is semmisítette műveit

1920. január 24-én, alig 36 évesen hunyt el Amedeo Modigliani olasz festő, szobrász. A szegénységben élő művész jellegzetes elnyújtott alakjai ma már csillagászati összegekért kelnek el az árveréseken.
Vizuál

Az első önarckép, amely tükrözte Van Gogh elmeállapotát

Vincent Van Gogh munkásságának vezető szakértői igazolták, hogy az oslói Nemzeti Múzeum gyűjteményében található önarcképet valóban a holland mester festette. A különleges alkotás 1889-ben készült, mikor a művész pszichózisa miatt többször is kezelésre szorult.
Klasszikus

Egy nő nem csupán a gitárját tudja behangolni, hanem akár zenét is írhat

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a nők legalább annyira értenek a zenéhez, mint a férfiak. De milyenek a lehetőségeik, és mennyi terük van alkotni? Erről kérdeztük Barna Emília szociológust.
Könyv

A Tüskevár írója volt gazdatiszt, de uszálykísérő, patkányirtó és napszámos is

Bár elsősorban ifjúsági és "állatregényíróként" emlegetik, még utóbbi köteteiben is - csak úgy mellékes könnyedséggel - zseniális emberábrázoló. 1900. január 25-én született Fekete István író.
Jazz/World

Visszakapta az ellopott hegedűjét Lajkó Félix

Sajtónyilvánosság előtt kapta vissza ellopott hegedűjét Lajkó Félix január 23-án, csütörtökön, Újvidéken.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Itt a lehetőség: felvételt hirdet a Magyar Rádió Gyermekkórusa

Nagycsoportos óvodások és általános iskolás gyermekek jelentkezését várja a magyar és külföldi zeneélet elismert énekkara.
Klasszikus portré

Generációk csellista példaképe: 75 éves lenne Jacqueline du Pré

Tragikusan fiatalon hunyt el, de egyetlen évtized alatt beírta nevét a legfontosabb modern előadóművészek közé. Jacqueline du Pré inspiráció sokak számára ma is, egykori hangszerén pedig magyar művész játszik.
Klasszikus lemez

Nicola Benedetti is fellép a Grammy-átadón

A skót hegedűművész is ott lesz január 26-án az egyik legnagyobb zenei díj átadóján. Az is lehet, hogy kap valamit.
Klasszikus hír

Bionikus kesztyűben újra képes zongorázni a brazil zongoraművész

Több mint 20 év után ismét képes mindkét kezével zongorázni Joao Carlos Martins brazil zongoraművész, Johann Sebastian Bach zenéjének egyik legnevesebb előadója.
Klasszikus hír

Tabea Zimmermann brácsaművész az idei Siemens-díj nyertese

Az elismerés nem csekély, negyedmillió eurós pénzjutalommal is jár.