A Rost Andrea Művészeti Alapítvány 2017-ben alakult. 2022-ben a megújult kuratórium fő célja, hogy a világszerte ismert és elismert operaénekesnő, Rost Andrea átadhassa sokszínű szakmai tudását. A fiatal, pályakezdő énekesek a jövőben az alapítvány által szervezett kurzusokon, koncerteken fejlődhetnek és ismertséget szerezhetnek.
Az alapítvány első nagy eseménye az idén szeptember 26. és október 2. között megrendezésre kerülő PályaStart Mesterkurzus volt, mely a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre, együttműködésben a Zeneakadémiával és a Magyar Zene Házával. A kezdeményezéshez olyan kulturális intézmények, cégek is csatlakoztak többek között, mint a Miskolci Nemzeti Színház, a Benczúr Kulturális Központ vagy a Coopera.
A résztvevők W. A. Mozart Figaro házassága című operájának szerepeit Rost Andrea operaénekesnő és Béres Attila rendező vezetésével tökéletesíthették. Rost Andrea énektechnikailag és az interpretációval kapcsolatban foglalkozott a növendékekkel, Béres Attila a karakterek színpadi megformálásában segítette a fiatal művészeket.
„Pályám során számos operaénekessel, rendezővel és menedzserrel dolgoztam együtt. Tanultam, inspirálódtam! Általuk gazdagodott a tudásom, énektechnikailag és zeneileg, valamint a gyakorlati szakmai döntésekben egyaránt.
Úgy érzem, most érkezett el az ideje annak, hogy az elmúlt harminc évben megszerzett tapasztalatot és tudást átadjam a fiatal, pályakezdő operaénekeseknek.
Ismert és elismert rendezőt, zenetörténészt, korrepetitorokat, menedzsereket kértem fel a kurzuson való oktatásra, hogy a „pályastartnál” az arra érdemes énekesek, értékes tudás és „a lehetőség” birtokosai lehessenek. A kiművelt, szép hang és a muzikalitás félsiker. Ez a kurzus támogatást adott a teljes siker felé vezető úton! Nagyon intenzív munkával eltöltött egy héten vagyunk túl. Dr. Batta András zenetörténeti előadásával indultunk a nulladik napon, ahol a hallgatók hangolódhattak a műre, és szeptember 26-án Béres Attilával megkezdtük a napi nyolcórás felkészítést. A célunk az volt, hogy október 2-án vasárnap a Figaro házassága szerepeiben mutatkozhassanak be a résztvevő fiatalok a közönségnek és a meghívott szakmai vendégeknek.
A kurzus hallgatói visszaigazolták azon törekvésem létjogosultságát, hogy a szakmánkat komplexitásában mutassam be.
Béres Attila rendező, színházigazgató színészi, karakterformálási instrukciói, Harazdy Miklós tanár úr zenei tanácsai, Meczner Vera és Lőrinczy György művészeti menedzsmentről szóló előadása mind nagyon hasznosnak bizonyult” – nyilatkozta a kurzusról az énekesnő.
Dr. Vadász Dániel, a Coopera alapító ügyvezetője kiemelte, hogy Rost Andreával, aki a világ legnagyobb operaszínpadain énekelte a Figaro női szerepeit, egy hetet együtt dolgozni önmagában nagy élmény lehetett a fiataloknak, de az, hogy a művésznő ezt kiváló szakemberekkel megfejelte, a világon egyedülálló.
A kurzus résztvevői a Rost Andrea Művészeti Alapítvány és a koncert támogatóitól az alábbi lehetőségekhez jutottak:
- Fellépési lehetőség Rost Andrea budapesti gálakoncertjén az Erkel Színházban október 15-én – Ortan Vivienn (Cherubino), valamint a művésznő pécsi, tatabányai és mosonmagyaróvári koncertjein: Antóni Norbert (Almaviva gróf), Borbély Lehel Tihamér (Figaro), Czinke László (Bartolo).
- A Coopera különdíja: szerepfelkérés: Kereszturi Gergely (Figaro).
- Önálló koncert a Benczúr Házban: Antóni Norbert (Almaviva gróf), Borbély Lehel Tihamér (Figaro) és Czinke László (Bartolo).
- 10 alkalmas konzultáció és szereptanulás Harazdy Miklós zongoraművész korrepetitorral és Rost Andreával: Faragó Dóra (Susanna).
- Fél éven keresztül személyre szabott karrierstratégiai tanácsadás a Gradus Művészügynökségnél: Ortan Vivienn (Cherubino)
- A Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt kottavásárlási csomagja: Csörgeő Luca (Barbarina)
Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, a kurzus rendezője az esemény végén bejelentette: szándéka szerint a résztvevők közül többen lehetőséget kapnak a Miskolci Nemzeti Színház Figaro házassága című operájába beállni, 2023 tavaszán.
Fejléckép: A kurzus résztvevői, a szervezők és a koncert támogatói (forrás: Rost Andrea Művészeti Alapítvány)