Brahms szenvedélyesen szerette és kutatta a múltat, fantasztikus kéziratgyűjteményt őrzött, a zenei múlt minden relikviája csodálattal töltötte el. A Bécsi Zenebarátok Egyesületének könyvtárosa mutatott meg neki egy addig elveszettnek hitt Haydn-kéziratot, amely egy fúvósokra írt divertimento kottája volt. Brahms lemásolta a Szent Antal korál című tételt - erre írt nyolc variációt és egy finálét először két zongorára, majd ezt átültette zenekarra. Mára egyértelművé vált, a himnusz nem Haydn kezétől származik, de ez nem változtat azon a tényen, hogy Brahms zsenije ezt az alig húszütemes egyszerű kis darabot bámulatosan sok karakterbe öltözteti, olimposzi magaslatokra emelve azt.

Brahms két zongoraversenyének megkomponálása között 22 év telt el: a d-mollt 1859-ben, 26 éves korában fejezte be, a B-dúrt 1881-ben, 48 évesen. A B-dúr koncert elkészült partitúráját a komponista elküldte egyik legjobb barátjának, Theodor Billroth híres bécsi sebésznek és szenvedélyes muzsikusnak. Billroth véleménye szerint a második zongoraverseny úgy viszonylik az elsőhöz, mint a férfi az ifjúhoz. Talán maga a szerző is úgy gondolta, hogy a B-dúr versenyművel pályájának egyik magaslatára ér. Gyönyörű kürtdallam nyitja, csellószólós lassú tétele pedig minden idők legszebb zenéi közé tartozik. 1881 nyarán ezekkel a szavakkal számolt be Brahms Elisabeth von Herzogenberghez írt levelében frissen elkészült művéről: „Tájékoztatom, hogy írtam egy kis zongoraversenyt egy kedves, egészen gyengéd kis scherzóval". A koncert ősbemutatója 1881-ben Budapesten volt, a szólót maga Brahms játszotta, a zenekart Erkel Sándor vezényelte.  

Beethoven kilenc szimfóniájának árnya sok későbbi zeneszerzőre hatott bénítóan. Mahler például babonás aggodalommal szemlélte saját kilencedik szimfóniájának keletkezését - hiszen a Kilencedik nem csupán Beethoven, de a Mahler számára meghatározó jelentőségű Bruckner életművében is az utolsónak bizonyult... Brahms másképpen viaskodott a nagy előd nyomasztó árnyával: közismert, hogy I. szimfóniájának lezárását több mint két évtizedes készülődés és gyötrődés előzte meg, s a zárótételnek az Örömóda dallamával való, sokat emlegetett hasonlóságán keresztül mintha maga a zeneszerző is tudtunkra akarta volna adni, mi és ki is volt a bénító tökéletességű modell. Mindennek fényében érthető, hogy a zenetörténészek gyakran Brahms 1883-ban bemutatott III. szimfóniáját is Beethoven majd' nyolc évtizeddel korábbi Harmadikjának fényében próbálják értelmezni - még ha e két mű összevetésekor a különbségek sokatmondóbbnak bizonyulnak is a hasonlóságoknál. A harmadik szimfónia különlegessége, hogy a nyitó fanfár háromhangos motívuma átszövi a művet, mint afféle wagneri vezérmotívum. Az F-A-F hangok mögött állítólag egy brahmsi jelige áll: frei aber froh (szabadon, de boldogan), utalva a korábbi, „szabadon, de egyedül" jelentésű mottóra. A harmadik tétel szívhez szóló, lírai főtémáját a Szereti ön Brahmsot? című filmben is felhasználták.