Az idei évadban kezdi munkáját a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestereként. Korábban két éven át dolgozott ugyanitt asszisztens karmesterként. Miért döntött úgy, hogy visszatér, és mire terjed ki a feladatköre?
Asszisztens karmesterként befejeztem a munkámat 2019 tavaszán, ezt követően szabadúszóként kezdtem dolgozni. Miután újra megkerestek ezzel a felkéréssel, hosszas gondolkodás után elfogadtam, mert nagyon szerettem és szeretem a mai napig a társulatot, a kollégáimat és a várost is. Most kettős vezetéssel működünk Berkes Kálmán művészeti vezetővel, de az én pozíciómmal is járnak adminisztratív teendők, amelyek a zenekar munkájának az előkészítéséhez tartoznak: évadtervezés, a különböző programok és projektek zenei szempontú menedzselése. Emellett tele vagyok ötletekkel a jövőt illetően, ezeket folyamatosan szolgáltatom az igazgatónak, aki lehetőségeinkhez és szándékainkhoz mérten igyekszik őket megvalósítani. Elsőre nehéz mindezt megtapasztalni és felelősségteljesen csinálni, de nagy tanulás az élettől, és nem bánom, hogy nem könnyű!
Hol fedezhető fel az ön keze nyoma az új évad tervében?
Én javasoltam a zenekar vezetésének, hogy dolgozzunk zeneszerzőkkel, ne csak találomra válasszunk kortárs vagy 20. századi műveket előadásra, inkább
ösztönözzük a fiatal alkotókat arra, hogy nekünk írjanak, velünk dolgozzanak.
Ezért kértük fel rezidens zeneszerzőnek első évadomban Balogh Mátét, akivel érthetetlen módon még soha nem volt lehetőségem együtt dolgozni. Régóta ismerjük egymást, számtalan művét hallottam már, és őszintén szólva régóta „ki voltam éhezve” arra, hogy darabot írjon a kérésemre. Nem tudok még egy olyan mai zeneszerzőt mondani, akiben az önirónia, a humor és a szakmai kimunkáltság egyaránt ilyen magas szinten lenne meg. Talán Ligetire volt jellemző utoljára, az irodalomban pedig Esterházy volt hasonló karakter.
Rajna Martin (Fotó/Forrás: Kovács Richárd)
De a saját vágyamon túlmenően, hogy új műveit adhassam elő, az egész rezidens zeneszerzői koncepció a bizalomról szól: én bízom Mátéban, hogy megírja a tőle telhető legjobb műveket, Máté bízik a zenekarban és bennem, hogy a műhöz legméltóbb előadást fogjuk produkálni, és bízom a közönségben, hogy ők ezt értékelni fogják, és kedvükre való lesz.
A művészetbe fektetett anyagi és szellemi invesztíció csak akkor térül meg, ha többet teszek bele, mint amennyit várok, hogy visszajöjjön.
De ez nem csak itt és így igaz. Emellett pedig szeretném bővíteni a repertoárunkat, és hosszabb távú terveim vannak a győri Hans Richter-kultusz ápolásáról.
Milyen üzenete van annak, hogy az évadban elhangzó legelső mű kortárs darab, ősbemutató lesz?
Egyfelől nyilvánvalóan szeretnék ajtóstul rontani a házba, másfelől pedig kívánatosnak tartom a zenekar komfortzónából való kilépését. A nagy szimfonikus zenekarok újra és újra az elmúlt néhány száz év zenéit veszik elő (mivel ezek vitán felüli értékű művek, helyesen teszik), de szükséges a jövőre is gondolni. Távolabbról nézve a cél:
a régebbi korok zenéivel való foglalkozás ne jelentsen beszűkült múltba révedést, illetve saját magunk kizárását a jelenből, a progresszív, új zenei hangok keresése pedig ne eredményezzen egy parttalan, gyökértelen, mindenfajta külső vagy belső értékrend nélküli szabadosságot.
Azt szeretném, ha a Győri Filharmonikus Zenekarnál így járna kéz a kézben a progresszív gondolkodás és a hagyományaink tisztelete.
Az évadnyitó koncerten csupa 20-21. századi mű szerepel. Milyennek ismeri a győri közönséget, mennyire könnyű őket ezzel a repertoárral megnyerni?
A győri közönség rendkívül hálás és hűséges publikum, akik nyitottak mindenfajta kísérleti előadásunkra. Bartók Kékszakállúja a közhiedelemmel ellentétben egy rendkívül népszerű darab, Bartók legkedveltebb műve. Balogh Máté új nyitánya közérthetően szellemes, de magas színvonalon kimunkált muzsika, tele humorral és iróniával. Látom azokat a pontokat a darabban, ahol egyesek fel fognak nevetni. Kodálytól a Páva-variációk pedig egy olyan mű, amely már-már eltúlzott eklektikusságából fakadóan is jó értelemben véve „foglalkoztatja” a zenekart, minden szólam lehetőséget kap, hogy megmutassa a képességeit, és természetesen a zenekar mint egész egység is.
Rajna Martin (Fotó/Forrás: Kovács Richárd)
A kékszakállú herceg vára kapcsán gyakran szóba kerül, hogy az előadók, a produkciót létrehozó művészek személyisége nagyon erősen rányomja a bélyegét az előadásra. Milyen lesz az ön Kékszakállúja, mi foglalkoztatja benne elsősorban?
Nem az én személyem áll a Kékszakállú-előadásunk középpontjában. Ha jó előadást játszunk, minden hallgató bevonódik érzelmileg a műbe, és így szembesül azzal a lelki konfliktussal és drámával, amelyet mindannyian nap mint nap megélünk egymással. Megmondom őszintén,
nem láttam olyan megrendezett Kékszakállú-előadást, amely képes lett volna színpadra tenni ennek a lelki drámának az érzékenységét, finomságát, egyben gyomorszorító, mindent elsöprő erejét.
Ez nem a rendezők gyengesége, hanem a lelkünk, az érzelmeink, a vágyaink megfoghatatlan jelenének és változékonyságának a sajátja, és azt gondolom, ezt mindenki csak belül tudja igazán érezni vagy sejteni. Ezért lehet szerencsésebb koncertszerűen előadni, mert teret hagy minden hallgatónak saját magára szabni a mű jelentésrétegeit, nem mellesleg nagyobb figyelmünk marad nemcsak Judit és Kékszakállú, de az énekes szereplők és a zenekar dialógusaira is, mivel
az együttes ugyanúgy a darab szereplője, mint a szólisták.
Mik a további győri tervei?
A legfőbb tervem azon igyekezni, hogy a működésem alatt a zenekar szakmai sikerekben és élményekben gazdagodjon, és munkám befejeztével kézzel fogható nyoma legyen annak, amit szeretnék megvalósítani a kollégákkal. Ami a részletesebb terveket illeti, a 2024-es Bruckner-bicentenárium alkalmából a Hans Richter által bemutatott szimfóniákból tervezünk egy lemezt készíteni. De az együttes kamarazenekarával is sokat szeretnék dolgozni, és van egyfajta érdeklődésem a bécsi klasszikus repertoár iránt, ennek is keresem az útjait, hogyan lehet a korszakot még mélyebben és tágabb perspektívából vizsgálni. De egyelőre az a legfontosabb, hogy a koncertek, amiket létrehozunk, megfellebbezhetetlen minőségűek legyenek.
A beszélgetésben érintett előadás szeptember 24-én látható a győri Richter teremben.
További információ itt érhető el.
Fejléckép: Rajna Martin (fotó: Felvégi Andrea)
hírlevél
