Azt olvasom az életrajzában, hogy édesanyja nem bátorította a klasszikus zenei karrierre. Hogyan került közel mégis a zongorához?
A legtöbb ázsiai anyuka igazi anyatigris, az enyém viszont nem volt az, tiszteletben tartotta a szabad akaratomat. Amikor először felvetettem neki, hogy szeretnék professzionális szinten zenét tanulni, visszakérdezett, biztos vagyok-e ebben. Én viszont az voltam. Természetes volt, hogy zenét fogok tanulni, édesanyám zongoratanár volt, és állandóan zene szólt a házban.
Mindig boldoggá tett, hogy a zenében kifejezhetem magam.
Mikor kezdte a zenetanulást?
Már tizenhat hónapos koromból van egy fotó, amikor a zongoránál ülök. Mindig is szerettem a hangszernél ülni. Valójában már tizenöt éves voltam, amikor profi szinten kezdtem tanulni. Gyakran előfordult, hogy tizennégy órát gyakoroltam egy nap.
Klara Min (Fotó/Forrás: Marco Borggreve)
A legtöbb zongoraművész ennél korábban kezdi. Érezte ennek hátrányát?
A legfőbb az a fegyelem, ami ahhoz kell, hogy minden nap leülj a hangszerhez. Azokkal, akik 6-7 éves koruktól keményen tanulnak, előfordul, hogy később nem gyakorolnak minden nap. Engem viszont a zene szeretete hajtott, mindennél jobban; hogy összhangban lehetek azzal, amit játszom. Ez igaz az életre is. Ha valaminek odaszenteled magad, az szerintem sikerülni fog.
Jelenleg New Yorkban él. Mi vonzotta ebbe a városba?
Koreában nőttem fel, huszonöt éve élek New Yorkban, és itt érzem a leginkább otthon magam. Nem érzem magam amerikainak, de New York-inak igen. Európa viszont gyakran szokott hiányozni. A klasszikus zene Európában született.
És ez jelent valamit?
Az európaiaknak sokkal sarkosabb véleményük van, az amerikaiak könnyebben ráokéznak mindenre.
2008-ban megalapította a New York Concert Artists & Associates szervezetet Robert Schumann Davidsbündler nevű zenei társaságának mintájára. Mi motiválta ebben?
Egyszerű. Szerettük volna, ha a zenei életet a zenészek irányítják. Hasonlóan a lincolni szállóigéhez: az emberekkel az emberekért.
Itt nem a menedzserek irányítanak, hanem a maguk a zenészek, küldetésünk mottója pedig, hogy nem a pénz irányítja a művészetet.
Aki pénzt adományoz nekünk, nem szólhat bele művészi kérdésekbe. Baj, hogy sok zenész aszerint irányítja a karrierjét, ahogy gondolja, hogy a közönségnek megfelelhet, és nem a szívére hallgat. És ha ez történik, akkor mindennek vége.
Klara Min (Fotó/Forrás: Marco Borggreve)
Ebben a szervezetben, illetve a Bartók Világverseny és Fesztivál zsűritagjaként is sok fiatal muzsikussal találkozik. Hogyan, miből ismerhető fel a tehetség?
Sokféle aspektusból meg kell hallgatni a fiatalok játékát, többféle repertoárból merítve, hogy kiderüljön, milyen személyiségek, hogyan viselkednek színpadon, hogyan kommunikálnak a közönséggel. A zene a kapcsolódásról szól, és a művész azt keresi, hogyan tud kapcsolódni. Szintén fontos, hogy egy zenész minél szélesebb repertoárból játsszon, hogy megtalálja, melyikben tudja igazán kifejezni magát. Ha a húszas éveidben vagy, tanulj annyi darabot, amennyit csak tudsz. Kísérletezz. Hallgass az intuíciódra. Én például sosem tudtam, hogy jó Szkrjabin játékos vagyok, aztán néhány éve elkezdtem játszani a műveit, és akkor derült ki, hogy igen.
A Világverseny névadója Bartók Béla. Mit gondol az ő zenéjéről?
Igazi magyar zene. Olyan, mint a magyar nyelv, ahol az első szótagon van a hangsúly a szavakban. Nagyon érdekes.
És ehhez képest a koreai?
Ott rengeteg magánhangzó van, és ez is megjelenik a zenében. De ha összehasonlítjuk a magyar és a koreai népzene sokszáz éves kincseit, nagyon hasonló a kettő.
Matti Raekallio,a Juilliard School tanára a Classical Bridge mesterkurzusán (Fotó/Forrás: Classical Bridge / Facebook)
2018 nyarán fesztivált alapítottak, ez a New York-i Classical Bridge. Nem csak koncerteket, mesterkurzusokat is tartanak ezen belül. Mi volt a küldetésük?
Szerettük volna összekötni a zenei világ két felét, főleg Amerikát és Európát. Habár a világ egyre kisebb, mégis viszonylag elszigetelt maradt egymástól a klasszikus zenei piac az óceán két partján. A fesztiválra sok európai zenész érkezik, tavaly például Takács-Nagy Gábor, aki egy csodálatos karmester, nagyon híres Európában, de számottevően kevesebben ismerik Amerikában. Úgy látom, az európaiak és az amerikaiak máshogy gondolkodnak a zenéről.
Classical Bridge (Fotó/Forrás: Klara Min jóvoltából)
Miben?
Sok amerikai zongorista – illetve olyan zongoraművészek, akik Amerikában tanulnak – briliáns technikával rendelkeznek, de nincs meg a saját, idiomatikus nyelvük. Nem hallom mögöttük az ötletet, a gondolatiságot.
Az európaiak ezzel szemben tele vannak ötlettel, különböző aspektusokkal, viszont gyakran elvesznek ebben a gazdagságban, és ez a flow hátrányára válik.
Farkas Gábor is a fesztivál meghívottjai között van. Hogyan találkoztak?
Farkas Gábor néhány éve elnyerte a Classical Bridge díját, és ennek eredményeképpen fellépett a Carnegie Hallban. Rendkívüli zenész.
Nemrégiben Chopin műveiből adott ki lemezt, ahogy korábban Ön is. Hallgat lemezeket?
Sokkal szívesebben hallgatok élő koncerteket, hiszen az az élmény többet mond arról, hogy milyen művésszel állok szemben. Soha nem hívok meg a fesztiválra olyan embert, akit nem hallottam előtte élőben. Még akkor sem, ha nagy név.
Több albuma is van, legutóbbin Messiaen, Mozart és Szkjrabin művei hallhatók a Steinway kiadásában. Szeret hangfelvételt készíteni?
Amikor az első hangfelvételeket kiadták, nem lehetett őket vágással szerkeszteni. Amikor Rahmanyinov felvételt készített, úgy került a darab a lemezre, ahogy egyben eljátszotta. Ma viszont úgy fel lehet vágni egy hangfelvételt, mint egy szelet sárgarépát.
És ez baj?
Igen. Elveszik a flow. És teljesen más feladattá vált lemezt csinálni, mint élő hangversenyt adni. De amikor biztosnak érzed magad egy zenedarabbal kapcsolatban, érdemes rögzíteni.
Klara Min (Fotó/Forrás: Marco Borggreve)
A klasszikus zenei színtéren a közönség gyakran rendkívül illedelmes, van, hogy az az érzésem, meghallgatják a koncertet, és hazamennek. Hogyan szerezhet egy előadóművész visszacsatolást arról, hogy tetszik-e a hallgatóinak?
Én jól érzem a színpadon a közönség visszajelzését, szavak sem kellenek hozzá. Benne van a levegőben, hogy jól vagy kevésbé jól játszom. Egyszerűen belengi a koncertet ennek az energiája.
Térjünk kicsit vissza a Bartók Világverseny kapcsán a tehetséggondozáshoz. Milyen lehetőségekre van szükségük a fiatal, pályakezdő művészeknek?
A kulcsszó, azt hiszem, az: mikor. Egy karriert nem lehet egy év alatt felépíteni, ez egy hosszú-hosszú folyamat. Egy zenésznek meg kell tanulnia, hogyan tartsa fenn a karrierjét, hogyan ne siessen önmaga promóciójával. Olyan ez, mint egy belső egyensúly megtartása. A karrierbeli előrelépés ne történjen gyorsabban, mint a művészi. Egy fiatal zenés előtt a legfontosabb lehetőség a koncertlehetőség, ami által a következő lépcsőfokra lehet léphet. Ezért gondoltunk arra, hogy a Bartók Világverseny nyertesét meghívjuk a következő évi Classical Bridge fesztiválra. Megtiszteltetés, hogy itt lehetek, és részt vehetek a Világverseny zsűrijének munkájában. Szeretem Budapestet, számomra olyan, mint Párizs, de még annál is fenségesebb. Ráadásul rengeteg fantasztikus magyar zenészt ismerek…
Kik ők?
Rados Ferenc, Vásáry Tamás, Farkas Gábor, Horváth Benedek – különböző korosztályok. Bármiről beszélgetünk. Lassan beszélnek, azt hiszem, a nyelvi akadályok miatt, és így van időnk elgondolkodni azon, amit mondanak.
hírlevél
