Klasszikus

Szférák

2009.12.07. 00:57
Ajánlom
York Höller német zeneszerző nyerte a Grawemeyer-díjat Szférák című művéért. Ezzel egyedülállóan magas összeget, 20.000 dollárt vihetett haza.

Höller az első német komponista, aki e támogatást megkapta zenekari ciklusáért, melyet 136, a világ minden tájáról beérkezett zenemű közül választottak ki. York Höller 1944-ben született, tanulmányait Kölnben végezte. A diploma megszerzése után Pierre Boulez asszisztense lett Párizsban, 1990 és 2000 között pedig a Kölni Rádió elektronikai stúdióját vezette.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Ez a kedvenc pályázatunk egy „zöld”, környezetbarát Notre Dame megépítésére

Futurisztikus üvegtorony, napenergia és városi farm a rászorulóknak – ilyen lehetne a Notre Dame egy, az újjáépítésre pályázó mérnöki iroda szerint.
Klasszikus

Ilyen volt: Baráti Kristóffal zenélt a Kodály Filharmonikusok a reptéren

A négy őselem, a tűz, a víz, a föld és a levegő szolgált mottóként a debreceni Kodály Filharmonikusok nagyszerű koncertjének műsorában. Kritika.
Könyv

Pakold meg magad könyvekkel a Líra raktárában pár száz forintért!

Mi már tudjuk az igazi könyvmolyok szombati programját. Raktárvásár lesz a Lírában.
Színház

Operagála köszönti az 50 éves Szentendrei Teátrumot

Öt saját bemutatót és számos előadást kínál új évadában a Szentendrei Teátrum, amely idén ünnepli ötvenéves fennállását. A születésnapi operagálát Szentendre főterén rendezik meg, az évad háziasszonya Gubik Petra.
Klasszikus

Még májusban lehet jelentkezni a Crescendo Nyári Akadémiára

Immár 16. alkalommal rendezik meg a nemzetközi komolyzenei mesterkurzust és fesztivált 2019. július 24. és augusztus 5. között Tokajban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus virtuózok

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Klasszikus interjú

Mikołaj Górecki: „Nem vagyok zeneszerző, csak egy fickó, aki komponál”

Egy ismert komponista gyermekének lenni nem mindig kiváltság, különösen ha a gyermek a szülői pályát kívánja követni. Mikołaj Górecki egyik művét a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában hallhatja majd a közönség május 25-én. Ennek kapcsán tettünk fel néhány kérdést az Amerikában élő lengyel komponistának.
Klasszikus kritika

Ilyen volt: Baráti Kristóffal zenélt a Kodály Filharmonikusok a reptéren

A négy őselem, a tűz, a víz, a föld és a levegő szolgált mottóként a debreceni Kodály Filharmonikusok nagyszerű koncertjének műsorában. Kritika.
Klasszikus ajánló

Fassang László templomépítésért koncertezik

A Liszt Ferenc-díjas művész jótékonysági orgonaestjét május 19-én tartják a Deák téri evangélikus templomban. A befolyt összeggel a budakeszi evangélikus templom építését támogatják.
Klasszikus ajánló

Még májusban lehet jelentkezni a Crescendo Nyári Akadémiára

Immár 16. alkalommal rendezik meg a nemzetközi komolyzenei mesterkurzust és fesztivált 2019. július 24. és augusztus 5. között Tokajban.