Klasszikus

Sziget 2004: nézőcsúcs és rekordnyereség

2004.08.11. 00:00
Ajánlom
A Sziget Fesztiválon megdőlt az eddigi nézőcsúcs, hiszen ebben az évben 8 ezerrel többen érkeztek, mint a legsikeresebbnek számító 2001-es rendezvényre. A rekordrészvétel a tavalyi nullszaldó után nyereséget hozott a rendezőknek.

A fesztiválon egy hét alatt összesen 369 ezren mulattak a fesztivál koncertjein: szerdán 51 ezer, csütörtökön 57 ezer, pénteken 54 ezer, szombaton pedig 59 ezer látogatót regisztráltak. A legkisebb érdeklődés vasárnap volt, akkor mindössze 46 ezren váltottak jegyet, de hétfőn meg kedden már megint 50-50 ezren szórakoztak a Hajógyári szigeten.

A rekordrészvétel a tavalyi nullszaldó után nyereséget hozott a rendezőknek. A Sziget Kft. 50 millió forintos profittal zárta a fesztivált, 20 millióval többel, mint 2001-ben.

Tavaly 351 ezren látogattak ki a fesztiválra, akkor az első két nap esős időjárása tartotta távol a közönséget a koncertektől. Az eddigi rekordot a 2001-es Sziget Fesztivál tartotta, amikor 361 ezer nézője volt a koncerteknek. Az akkori rendezvény hétvégéjén regisztrált 62 ezres napi nézőcsúcsot az idén sem sikerült megdönteni.

A Sziget Fesztivál ez évi egy hete alatt több mint 100 külföldi, 350-400 hazai zenekar és előadó lépett fel: a további kulturális programokkal együtt összesen ezernél is több produkciót láthattak egy hét alatt. A Fesztivál nemzetköziségére jellemző, hogy az előadók több mint 30 országból érkeztek Ausztráliától Finnországig, Kubától Japánig.

Egyre környezettudatosabbak a Sziget látogatói. Az Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szerint a korábbi évekhez képest arányaiban nem nőtt a szemét mennyisége, sőt a Sziget látogatói egyre többször dobják a kihelyezett szeméttárolókba a szemetet, ezért tisztábbnak is tűnt a Fesztivál területe. A korábbi éveknél 2-3 órával hamarabb be tudták fejezni az éjszaka felhalmozódott szemét eltakarítását és tovább is tartott ez a tiszta állapot. Működött a szelektív hulladékgyűjtés is: közel 14 tonna műanyag gyűlt össze az egy hét alatt.

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is sokan szánták rá magukat véradásra a Szigeten. Az egy hét alatt összesen körülbelül 1500-an keresték fel a Vöröskereszt ideiglenes véradó helyét, ahol mintegy 1300 egységnyi, vagyis nagyjából 5850 dl vért adtak. Ez Budapest egy heti vérszükségletének 70-75 százaléka. A véradók 20 százaléka külföldi.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Vizuál

Aki pestiesítette a párizsi divatot

Egyszerű másoló, remek divatérzékű üzletasszony vagy tervezőzseni? Rotschild Klára szalonja a luxust jelentette a harmincastól a hetvenes évekig. Simonovics Ildikó mesélt arról, milyen kihívás összegyűjteni a még megmaradt ruhákat, dokumentumokat és kibogozni a valóságot a legendák és pletykák közül.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.
Klasszikus

Amikor Maria João Pires másik zongoraversennyel készült, mint a zenekar

Ma ünnepli 75. születésnapját Maria João Pires, az egyik legjobb Mozart-játékos az elmúlt évtizedekből. Leghíresebb koncertfelvételével köszöntjük őt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kult50

Ha zene szól, nem tudok mással foglalkozni – Bősze Ádám és Vashegyi György a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Bősze Ádám zenetudós, műsorvezető és Vashegyi György karmester, régizenész ült le egymással beszélgetni – mi másról, mint zenéről.
Klasszikus salzburg

A Salzburgi Ünnepi Játékok ingyenes koncertekkel nyitott a szélesebb közönség felé

Mozart szülővárosában egy sor különböző helyszínen megrendezett ingyenes koncerttel kezdődött meg szombaton a Salzburgi Ünnepi Játékok.
Klasszikus videó

Amikor Maria João Pires másik zongoraversennyel készült, mint a zenekar

Ma ünnepli 75. születésnapját Maria João Pires, az egyik legjobb Mozart-játékos az elmúlt évtizedekből. Leghíresebb koncertfelvételével köszöntjük őt.
Klasszikus gyász

Meghalt Fátyol Rudolf hegedűművész

Hétfő reggel, 62 éves korában elhunyt Fátyol Rudolf hegedűművész, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia vezetője.
Klasszikus gyász

Elhunyt Ben Johnston, a mikrotonális zene egyik úttörő zeneszerzője

Július 22-én elhunyt Ben Johnston amerikai zeneszerző. Lehet, hogy nem ismerte őt – érdemes.