Klasszikus

Szimfonikus és népi

2015.01.26. 11:45
Ajánlom
A Miskolci Szimfonikus Zenekar SZIM-FOLK elnevezésű koncertjén a komolyzene és a népzene izgalmas találkozásának lehetünk tanúi a Művészetek Házában február 5-én.

A 17 órakor kezdődő hangversenyen új változatát hallgathatjuk meg Huszár Lajos Concerto rustico című művének, bemutatják Juhász Endre Oboaversenyét és végül a gyimesi hangzásvilágot idézik meg Ács Gyula Gyimesi táncszvit című alkotásának ősbemutatójával. Ács Gyula miskolci születésű zeneszerző a darabban többször alkalmazza a gyimesi zene jellemző elemeit. A műben az ütőgardon csattogása a furulyák vagy a kaval zizegős dünnyögő hangja is felcsendül, és ízelítőt ad a gyimesi csángók különleges zenei kultúrájából. Az est másik különlegessége, hogy a közönség nem csupán passzív befogadója lesz a zenének, a koncert után ugyanis a nézőket egy moldvai táncházba várják a Művészetek Háza galériájára, ahol Barsi Csaba és az Agyagbanda húzza majd a talpalávalót. A koncerten a Miskolci Szimfonikus Zenekart Gál Tamás Liszt-díjas, érdemes művész vezényli.

A Miskolci Szimfonikus Zenekartól nem áll távol a kitekintés más zenei műfajok világába, és fontosnak tekinti a helyi művészekkel való együttműködést is. Ács Gyula miskolci születésű zeneszerző jelenleg a Miskolci Egyetem és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanáraként dolgozik azon, hogy a komolyzenét és a népzenét közelebb hozza a fiatalok világához. A magyar népzenével 1984-től foglalkozik, akkor kezdett muzsikálni az Avas néptáncegyüttesnél (1984-85) majd a Kisbojtár táncegyüttesnél (1985-87) és végül a Szinvavölgyi Vasas táncegyüttesnél (1987-2005).

Ács Gyula február 5-én bemutatásra kerülő műve gyimesi csángó tánczene szvitszerűen egybekomponálva, mely megidézi a sajátos gyimesi csángó hangzásvilágot. A Gyimesi hágó és a Tatros völgyében élő magyarokat nevezik csángóknak pontosabban gyimesi csángóknak. Az ő nyelvük, zenéjük, táncaik különleges helyet foglalnak el a magyar kultúra színes palettáján. Különös hangzású zenéjük számunkra szokatlan, de nyelvük régies középkori hangzása, és táncuk összetettsége is kiemeli őket az erdélyi dialektusok közül.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus klassz a parton

Klasszikus zene szólt „a magyar Salzburgban” - Beszámoló Tatáról

Egy hete ért véget Tatán a Klassz a pARTon fesztivál, a Cimbora Alapítvány rendezvényét támogatta és második alkalommal fogadta be a város. A szervezőket nemcsak a kisváros festői Öreg-tavának szépsége vonzotta Tatára, hanem a város múltja is, hiszen itt is, mint minden Esterházy-birtokon a zenének is fontos szerepe volt. A tatai Esterházyak is igen sokat tettek a helyi zenei élet fellendüléséért, a kastély történeti múltja és a kortárs zenei élet így mára összeért.
Klasszikus ajánló

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Klasszikus arcus temporum

Középpontban Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága Pannonhalmán

Augusztus 27-29. között rendezik meg az Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivált, amelynek zenei gerincét idén Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága adja. A programot Klukon Edit és Ránki Dezső művészházaspár állított össze. 
Klasszikus ajánló

A természet, a mozgás és a művészet egysége

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált július 30. és augusztus 1. között.
Klasszikus interjú

Herboly Domonkos: „Még jobban megbecsüljük a közönséget”

Megpróbáltatásokkal teli koncertévad van mögöttünk, ami az ország első számú együtteseit is próbára tette, szakmailag és lelkileg egyaránt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal beszélgettünk a tapasztalatokról és a következő évadra vonatkozó terveikről.