Klasszikus

Szimfonikus körkép – új vonásokkal

2007.12.30. 00:00
Ajánlom
2008 januárjában ismét indul a Szimfonikus Körkép – a Művészetek Palotája harmadszor látja vendégül az ország legjelentősebb szimfonikus zenekarait egy-egy koncertre. Ahogy tavaly megszokhattuk, a 17 koncert közös vonása, hogy minden hangversenyen elhangzik egy kortárs magyar szerző valamelyik műve.

Új vonás azonban, hogy idén a koncertek nem egy rövid időszakon belül váltják egymást: januárban öt (16-án a Miskolci Szimfonikus Zenekar, 24-én az MR Szimfonikusok, 26-án a Zuglói Filharmonia Szent István Király Szimfonikus Zenekara, 28-án a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, 29-én a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar) lép fel. Februárban három együttest (3-án az Óbudai Danubia Zenekar, 11-én a Savaria Szimfonikus Zenekar, 14-én a MÁV Szimfonikus Zenekar) hallhatunk a rendezvénysorozatban. Áprilisban ismét öt (2-án a Budafoki Dohnányi Zenekar, 10-én az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, 21-én a Debreceni, 26-án a Győri Filharmonikus Zenekar, 27-én a Duna Szimfonikus Zenekar), májusban három (3-án a Budapesti Vonósok, 6-án a Szegedi Szimfonikus Zenekar, 22-én pedig a Nemzeti Filharmonikusok) koncertet láthat a közönség. A pécsi Pannon Filharmonikusok Körkép-koncertjére szeptember 21-én kerül sor. A koncertek közül kettő (a Győri Filharmonikusok és a Duna Szimfonikusok hangversenye) este hatkor órakor kezdődik, a többi a szokásos időpontban, este fél nyolckor.

A Művészetek Palotája kiemelten fontosnak tartja e sorozatot, melyen a hazai zenei élet egyre több résztvevője kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon az ország egyik legjobb hangversenytermében. A bemutatkozás a legtöbbek esetében visszatérés – a közönség és a kritika pozitív visszhangja is azt mutatja: a Magyar Szimfonikus Körkép sikeres kezdeményezés – és hagyomány.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fesztivál

Auer Fesztivál Veszprémben

Minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el – vallotta Auer Lipót, akinek a szülővárosában, Veszprémben negyedik alkalommal rendeznek zenei fesztivált.
Klasszikus hír

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.