Nem hinném, hogy Lantos Iván neve idehaza sokaknak ismerős, a fénykorát a hetvenes évek második felében élő Kolinda is inkább legenda mifelénk, mint megélt zenetörténet. Az általuk képviselt autonóm folk, folkrock az akkori behatárolt magyar zenei miliőben nem sok életteret kapott, a Franciaországban megjelent három nagylemezük legfeljebb souvenirként érkezett az országba.

Az első egy majdnem népzenei korong, nem a legjobb, de tele van elérhető, szerethető, befogadható dallal, a második talán a leginkább sikerült mű, karakteres ritmusokkal és erős balkáni beütéssel, a harmadik viszont kétségkívül elvontabb elődeinél, furcsább hangokkal, szokatlan hangzásokkal, nehezebben követhető zenei kalandozásokkal. Nem véletlen, hogy francia kiadójuk, az Hexagone csak az első kettőt jelentette meg mostanáig CD-n. De így legalább – még ha fél évszázados késéssel is – kapható lesz idehaza, a Fonó megvett belőlük pár dobozzal, és aki akarja, október 25-én a helyszínen három alaptaggal – Kiss Ferenc, Dabasi Péter és Lantos Iván – dedikáltathatja is.

A Kolinda és Lantos Iván útja amúgy e három album után kettévált, Lantos Párizsban ragadt, és egy Transylvanian Káposzta nevű, franciákból álló formációval pop- és rockvilágslágereket (You Really Got Me, She Loves You, Strangers In The Night, Gimmie Some Loving) adott elő, aszimmetrikus, azaz páratlan ritmusokra átírva azokat. Majd falura húzódott viszsza, családot alapított, gyermekeket nevelt, táncszínházi csoportokkal dolgozott együtt, később átköltözött egy másik faluba, és miután kétkezi munkával ott is felújította a házat, csak a kilencvenes évek elején fordult ismét az aktív zenélés felé. Ekkor jött a kísérleti jellegű Spondo együttes, kizárólag erősítés nélkül játszottak, amolyan énekelt dalokat, egy nem létező ország nyelvén előadva. Mondhatnánk rá azt is, halandzsa szövegekkel, kizárólag a hangok és szótagok ritmusát és dallamát szem előtt tartva.

Közben Lantos ismét felfedezte magának a középkori európai zene szépségét, előbb a XIV–XV. században alkotó Palestrina miséjét értelmezte újra, majd a XVI. század végén élt Angelo Bertalotti énekgyakorlatait. (Az eredetileg a saját énekhangja megtöbbszörözésével felvett műveket azóta egy bolgár női énekkvartettel is rögzítette, a felvétel egyelőre kiadót keres.) 1995 nyarán egy kísérleti album erejéig újra összehozta a Kolindát, a magyar népzenéhez való viszonyát pedig a Lantos Bandával játszotta szalagra. Illetve írt azóta darabokat szólózongorára, és a gyerekkorában beléivódott úttörődalokat gyúrta át a maga szája íze szerint. Mindezekből az 1992 és 2003 között készült kísérletekből szemezget az a már emlegetett válogatáslemez, melyet a napokban jelentetett meg az Etnofon kiadó.

A szombat esti Fonó-beli koncert amúgy ettől függetlenül szerveződött, azon Lantos Iván a barátaival – Dabasi Péterrel, Friedrich Károllyal, Jakabffy Balázzsal, Krulik Zoltánnal, Román Péterrel, Sípos Andrással, Vincze Pállal – kamarazenélget. Műfajilag nem könnyű meghatározni, mi vár ott ránk, Lantos megfogalmazása szerint „akusztikus és csöndes koncert”, ahol az alkotótársakkal arra keresi a választ, hogy a szimmetria és az aszimmetria miként viseli egymást, hogyan lehet ebből szép és szerves zenét létrehozni.