Klasszikus

Színpad nélküli opera

2004.02.04. 00:00
Ajánlom
Már Verdi kortársai közül is többen felfigyeltek arra, hogy a mester akkor sem tudja levetkőzni operai zsenijét, amikor liturgikus témához nyúl. Felrótták, hogy színpad nélküli operát írt a Requiem szövegére.

Pierluigi Pier'Alli, napjaink egyik vezető olasz díszlettervezője és rendezője úgy gondolja, hogy "Verdi egy olyan gyászszertartás liturgiáját tárja elénk, ami más, mint egy egyszerű hitvallás. Valójában egy lelki megtisztulási folyamat drámai megjelenítése spirituális és pszichológiai konfliktusokon keresztül. A konfliktusok bemutatásának helyszíne pedig ősidők óta a színház." A drámai teret Pier'Alli két irányba is kitágítja. Egyfelől megnyitja a kozmosz felé – látványos "fényírás formációkban" vetül a néző elé az isteni univerzum –, másfelől utat nyit a szubjektum belső világa felé: "A szólisták által válik a Requiemben a lélek "személlyé", vagyis fájdalmas álarccá, mely a Passióban tükröződik. Diszkrét színpadiasságnak nyílik így tér, melyben a számomra megengedett képiség egy ikonhoz hasonlatos. Olyan nagyszerű hívő és művészeti tradícióra utalhatok itt, mint Mantegna, Petrus Christus, Roger Van der Weiden, végül pedig Michelangelo művészete."

Pier'Alli nem úgy alkalmazza a képi megjelenítést, mint hátteret vagy mint figuratív kommentárt a zenéhez. A kollektív rítus élő látványát kívánja a színpadon megteremteni. "Ezért koncentráltam a látványt a kórustömegre." Pier'Alli merész, meghökkentő és sokakat vitára ingerlő Requiem-víziója valószínűleg megosztja majd a budapesti közönséget. E szokatlan (világpremiernek számító) színpadi adaptáció karmestere Msztyiszláv Rosztropovics volt. A maestro a piacenzai premier után is úgy véli, hogy Verdi műve "leginkább templomba, liturgikus keretek közé való." Talán a rendező és a karmester művészi felfogásának összeegyeztethetetlenségének tudható be, hogy Rosztropovics váratlanul lemondta a Requiem budapesti vezénylését. Rosztropovics visszalépése szerencsére nem veszélyezteti e nagy érdeklődéssel várt produkció megrendezését. Az olaszországi és a budapesti előadásokon közreműködő Filarmonica Arturo Toscanini élén az a világhírű Rafael Frühbeck de Burgos fog állni, aki a korábbi tervek szerint a Drezdai Filharmonikusokkal vendégszerepelt volna a Tavaszi Fesztiválon. A drezdaiak koncertjét azonban anyagi okok miatt törölni kellett a fesztivál programjából. Az esten közreműködik a Magyar Rádió Énekkara.

Frühbeck de Burgos jól ismeri az olasz zenekart, nyitottsága pedig garancia arra, hogy Pier'Alli dramatizált Verdi-requiemje megszólítsa a budapesti közönséget. Verdi Requiem című művének szcenírozott előadására március 24-én, este fél nyolctól kerül sor a Budapest Kongresszusi Központban a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Kocsis Zoltán-díjra!

A Kocsis–Hauser Alapítvány idén is meghirdette a Kocsis Zoltán-díjat, amelyre a Magyarországon és külföldön élő magyar állampolgárságú, valamint Magyarországon élő vagy tanuló külföldi, nem magyar állampolgárságú zongoristák jelentkezését várják. Jelentkezési határidő: április 10.
Klasszikus ajánló

Haydn alakját járja körül a Metrum Ensemble koncertszínházi előadása

A zeneszerző titokzatos élete, a zseni és a külvilág kapcsolata, valamint a Haydn körüli nőalakok állnak a Haydn out, muse in – múzsadilemmák – című előadás fókuszában, amely legközelebb április 4-én látható a Jurányi Házban.