Klasszikus

Szintézis – Lakatos Róbert és a Rév lemezbemutató koncertje

2005.09.14. 00:00
Ajánlom
A Hagyományok Háza ad otthont Lakatos Róbert brácsaművész és a Rév zenekar lemezbemutató koncertjének, amely szeptember 23-án 19:00 órakor kezdődik. A Szintézis című lemezen autentikus magyar népzene, Bartók-művek és magyarországi zsidó dallamok hallhatók.

Lakatos Róbert brácsaművész fél éve alakította a Rév zenekart. A klasszikus zene mellett a magyar népzenében is jártas és elismert muzsikus a következőképpen foglalta össze készülő lemezének apropóját: „Játszottam például Budapesten, Párizsban, New Yorkban mint komolyzenész, ugyanakkor játszottam Komáromban, Zsigárdon, Széken mint népzenész. Korábban gyakran kérdeztem önmagamtól, mi is vagyok valójában: komolyzenész avagy népzenész? Ma már tudom a választ. Egyszerűen csak ZENÉSZ vagyok, aki szereti a szép muzsikát. Számomra ugyanolyan örömet okoz egy hajnali nóta a híres kalotaszegi prímás Fodor Sándor „Neti” előadásában, mint egy Bach szólószonáta Isaac Sterntől. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy lehet összehasonlítani ezt a két embert, ezt a két műfajt. Noha e hasonlóságot nehéz logikusan megmagyarázni, érezni biztosan lehet. Amikor egy szép muzsikát hallgatok, amely mélyen megérint, akkor csupán másodlagos szempont számomra, hogy Bach, Bartók vagy egy kalotaszegi hajnali szólal-e meg.”

Lakatos Róbert a komáromi Szőttes kamaraegyüttesnél kezdte pályafutását 1992-ben. 1996-tól 2003-ig a Szlovák Nemzeti Filharmónia muzsikusa volt. 2001-ben brácsa szakon diplomázott a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán, majd 2001-2002-ben évig a Pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes zenei vezetőjeként működött. 2001-től a Solistes Européens Luxembourg tagja. 2004-ben három alkalommal lépett fel a Schengen Chamber Orchestra kíséretében, Luxemburgban. 2004 májusában szólistaként játszott az Európai Unió új tagországai tiszteletére rendezett nagyszabású koncerten az ENSZ New York-i székházában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.
Klasszikus lemez

Új lemezt készített a Szent Efrém Férfikar

A Wings című lemezen – magyarul talán az Angyalszárnyak címet viselhetné – a Szent Efrém Férfikar megkísérel a saját hangvételével és stílusában az angyali kórushoz csatlakozni.
Klasszikus interjú

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Klasszikus ajánló

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Klasszikus ajánló

Mélyreható érzések a Vajdahunyadvárban!

A Budapesti Vonósok idén is különleges műsorral készül a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválra. Július 25-án egy érzelemgazdag koncertet hallhatunk a világszínvonalú kamarazenekartól a Vajdahunyadvár reneszánsz kertjében.