Klasszikus

Szirtes Edina Mókus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar újévi koncertje

2018.12.08. 16:10
Ajánlom
A Liszt Ferenc Kamarazenekar már harmadik éve ad újévi koncertet a Pesti Vigadóban. A január 3-i esemény sztárvendége Szirtes Edina Mókus lesz.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar több mint fél évszázada állandó szereplője a klasszikus zenei élet nemzetközi elitjének, így méltán tartják világszerte a kamarazenekari műfaj egyik legjobb képviselőjének.

A 2016 óta Tfirst Péter által vezetett együttes évről évre a világ legjelentősebb koncerttermeiben, elsőrangú szólisták közreműködésével lép színpadra, akik a nagyfokú precizitás, műfaji sokoldalúság és alkalmazkodóképesség miatt előszeretettel dolgoznak együtt a zenekarral.

LFKZ_image01_nologo-160458.jpg

Liszt Ferenc Kamarazenekar (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Szirtes Edina Mókus ezekkel a gondolatokkal ajánlja a koncertet:

"A Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös előadást leginkább »etno-szimfonikus« produkciónak nevezném. A dalokat a magyar, cigány és balkáni érzésvilág inspirációja alapján írtam, így legtöbbjük autentikus népzenei átiratnak tűnik. A szóló éneket és hegedűt vonószenekar, tárogató, kaval és koboz kíséri, de valójában legtöbbször nem is kíséretről van szó, hiszen együtt játsszuk a témákat. Köszönöm, hogy az évindító koncerten ezzel a különleges felállású produkcióval zenélhetek, nagyon megtisztelő felkérés és kedves lehetőség!"

NagyGabor-160648.jpg

Szirtes Edina Mókus (Fotó/Forrás: Nagy Gábor / Pesti Vigadó)

A koncert előtt fedezze fel a Pesti Vigadó több mint 150 éves történelmi épületét! Épületlátogatási séta indul 18:00 órától! Jegyek elérhetőek magyar és angol nyelvű túrákra!

Részletek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar újévi koncertje

Pesti Vigadó, Díszterem, 2019.01.03. 19:30

Sztárvendég: Szirtes Edina Mókus

***

A koncertre és az idegenvezetésre a jegyeket külön kell megváltani.

További részletek és jegyvásárlás ide kattintva>>>

Fejléckép: Szirtes Edina Mókus (fotó: Czakó Balázs / Pesti Vigadó)

Támogatott tartalom.

Utoléri a 21. század közönségét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Kapcsolódó

Utoléri a 21. század közönségét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Élménydúsabb és kidolgozottabb muzsikálást ígér a Liszt Ferenc Kamarazenekar, mely a megújuló produkció révén a 21. század fiatal közönségét is meg szeretné ragadni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Jazz/World

A 88 éves Omara Portuondo fogja beragyogni a tavaszt

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.
Zenés színház

Trianonról szóló zenés művet keres az Operettszínház

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.
Könyv

Radnóti üzenetet küldött a Messengeren: Vesd le ruhádat, már esik is kinn ;)

Magyar költők verseinek részletei kerülnek plakátokra. Segít vajon a modernizálás a fiatalok irodalmi érdeklődésének felkeltésében?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hírek

José Cura a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek állandó vendégművésze lesz

A jövő évadtól induló együttműködés részeként november 13-án Verdi Requiemjét vezényli a Müpában az argentin művész.
Klasszikus ajánló

Hogyan hangzik Jerikó lerombolása a zene nyelvén? Händel a Zeneakadémián

Händel a barokk kor monumentális komponistája, zenéjének fensége máig megőrizte fényét. A Joshua viszont még hozzá képest is grandiózus.
Klasszikus interjú

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Klasszikus interjú

„A Kárpát-medencei népzene ihletforrás számomra”

A Bartók Világverseny első helyezése után az Artisjus Junior díját is begyűjtötte Dobos Dániel. A fiatal zeneszerzőt inspirációkról, jövőbeli célokról kérdeztük bemutatkozó interjúnkban.
Klasszikus díj

Dés László és Kurtág György is az Artisjus díjazottai között

Dés László életműdíjat vehetett át, Szabó Tibor (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbert (Hiperkarma) pedig az év szövegírója címet kapta meg az Artisjus 2019-es díjainak átadóján.