Klasszikus

Szivárványos zászlóval ért véget a BBC Proms

2019.09.16. 13:35
Ajánlom
58 nap, 85 koncert, 191 karmester, 83 zenekar és együttes: szeptember 14-én zárt Nagy-Britannia legnagyobb klasszikus zenei fesztiválja, a BBC Proms.

Szivárványszínű zászlóval vonult a színpadra Jamie Barton amerikai mezzoszoprán a BBC Proms fesztivál zárókoncertjén: azt mondta, missziója, hogy egyesítse közönségét. A 37 éves énekes Georgia államban nevelkedett – „bluegrasson, a Grateful Deaden és Beatles-en” –, az operai karrier szinte lázadás volt számára. 2014-ben coming outolt biszexuálisként.

A BBC beszámolója szerint a Habañera érzéki előadásával, illetve a Somewhere Over The Rainbow című népszerű sztenderddel ez meg is történt. Sakari Oramo, az est karmestere így nyilatkozott:

Szeretet, elfogadás és elismerés hulláma söpört végig a közönségen.

Jamie Barton szerint a Proms zárókoncertjén szereplő szivárványos zászló nem a queer büszkeségről szól: „ez egy közös ünneplése annak, hogy az emberek azt csinálják, amit szeretnék, és úgy, amilyenek.”

Ugyanakkor akadt kritikus, aki szerint a koncert korántsem volt felszabadult örömmel teli: a közönségben lengetett EU-s és brit zászlók éppolyan hamisnak tűntek, mint amilyen problémás helyzetben áll az ország Brexit (és a többi)-ügyben.

A Proms utolsó koncertjének hangulatából az alábbi videóban részesülhet.

A BBC Promsnak idén is voltak magyar fellépői.

Július 24-én Eötvös Péter állt a BBC Szimfonikus Zenekara élére, Isabelle Faust szólójával pedig megszólalt a szerző Alhambra című hegedűversenye, valamint Debussy, Bartók és Sztravinszkij művei. Augusztus 16-án Fischer Ádám vezényelte a Felvilágosodás Korának Zenekarát, az est szólistái Alessandro Fisher (tenor) és Stephen Hough (zongora) voltak. Többek között Mendelssohn g-moll zongoraversenye és Skót-szimfóniája hangzott el. Szeptember 8-án Nora Fischer egy ősbemutatóban énekelt, Louis Andriessen The Only One című darabját.

Első emlékei között van a zene

Kapcsolódó

Első emlékei között van a zene

Nem gondolja, hogy a klasszikus zene a hierarchia csúcsán állna, és ő sem szeret a közönség fölé magasodni. Nora Fischert mi apja lányaként ismerjük, pedig hiába választott ő is zenei pályát, egészen más utakra tévedt. Vagyis annyira mégsem: szeptember 22-én és 23-án a Fesztiválzenekarral lép fel a Müpában.

Az idei fesztiválról itt látható videó – négy percben –, amelyben a 150 éve született Henry Wood büsztje is szerepel.

Néhány emlékezetes momentum

A Sanghaji Szimfonikus Zenekar egyik ráadása volt a Beatles Hey Jude című dala.

Az 53 éves Martyn Brabbins karmestert a Happy Birthday sajátos feldolgozásával lepte meg a zenekara, a BBC Skót Szimfonikusok az egyik próbán.

Az ismert jazz-zongorista, Monty Alexander nagy elődje, Duke Ellington előtt tisztelgett a Take the A Train című számmal.

Két énekesnő, Lisa Fischer és Ledisi az egyetlen és utánozhatatlan Nina Simone dalait énekelte.

Napjaink egyik legkedveltebb zeneszerzője, John Williams művei is megszólaltak a Royal Albert Hallban. Itt például a Harry Potter egy részlete.

Fejléckép: BBC Music / YouTube

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.