„Szkrjabin már életében megosztó személyiség volt, zenéje nagy utat jár be a korai romantikus hangvételtől a kései eufórikus, expresszionista stílusig. Az orosz szerzőt egész életében vonzotta a miszticizmus, a teozófia. Kezdeti vallásosságát felváltotta egy Messiás-komplexus, amiben
saját teremtő erejét szerette volna művészete által a végsőkig elvinni, mellyel az emberiség megmentését és felemelését tűzte ki célul, és nevezte meg ars poeticájának.
Bár hasonló célokra a fesztivál nem vállalkozhat, de reméljük, hogy a programsorozat végén emelkedettebb lelkiállapotba kerülhet a közönség, ezzel is közelebb jutva a fájóan fiatalon elhunyt alkotó által megálmodott célokhoz” – nyilatkozta a zeneszerzőről Szabó Marcell zongorista, a fesztivál művészeti vezetője.
Az Orosz Zenei Fesztivál a nem mindennapi komponistának mindkét oldalát megpróbálja bemutatni: Szkrjabin két arca címmel a két kontrasztos korszakot mutatják be zongoraművein keresztül – két zongoraművész, Csalog Gábor és Palojtay János közreműködésével, október 8-án, a Tihanyi Bencés Apátságban és október 10-én, a Zeneakadémián. Az október 11-i, Debrecenben, a Kölcsey központban megrendezett zenekari koncerten a szerző II. szimfóniája, illetve zongoraversenye reprezentálja korai, míg a Prometheus című szimfonikus költeménye a kései korszakát.
A komponista egyetlen zongoraversenye a fisz-moll zongoraverseny, amelyet mindössze 24 évesen írt meg pár nap alatt. Egy befejezetlen opuszt leszámítva ez számít az első zenekari művének is. A középső lassú tétel a szerző egyetlen variációs sorozata. A mű hallható lesz október 11-én Debrecenben a Kölcsey Központban Szabó Marcell szólójával, Anton Shaburov vezényletével, a Kodály Filharmonikusok közreműködésével. Ugyanitt Szkrjabin Prometheus című műve is elhangzik a hangverseny további részébe Balogh Ádám közreműködésével.
Szkrjabin a Prometheus – A tűz költeménye című szimfonikus költeményét 1910-ben, 38 évesen írta. Ebben a műben megpróbál összművészeti alkotást létrehozni, melyben a zenekar, a zongora, a kórus, illetve egy fényorgona is szerepet játszik. Bár Szkrjabin életében a különleges vetítő nem készült el,
a komponista szinesztéziájának köszönhetően a hangok mögé színeket látott, látomását pedig papírra vetette, hogy a későbbiekben fényjátékkal erősítse a darab misztikus hangulatát.
Csalog Gábor a hazai élet elhivatott Szkrjabin játékosa, aki 2004-ben elkészítette saját Szkrjabin-lemezét a BMC gondozásában. „A nagy zongoraszerzők zenéi közül számomra Szkrjabiné a legkülönlegesebb. Késői műveinek árnyalatai, rétegei, érzékenysége, színei semmilyen más szerző zenéjében nem föllelhetőek. Kifejezésmódjában, gesztusaiban a végletesség, a vadság, az extatikus transzállapot furcsa túlfinomultsággal párosul. Ha hallgatója mélyen merül el e zenében, nem a való életnél »igazibb«, ideálisabb emberi világban találja magát, mint más zenék hallgatásakor.
Épp ellenkező az irány: egyre távolodik az emberi világtól, a kozmikus szférák irányába szárnyalva
– vallott a komponistához való viszonyáról Csalog Gábor.
„Annak ellenére, hogy kései misztikusnak mondott korszakának darabjaiban szinte nyomát sem találni – az egyértelműen Chopin hatást mutató – korai művei hangvételének, mégis, ha az op. 1-től végignézzük az életművet, minden darabba bele van már kódolva a következő újítása. Ritka, és számomra imponáló, hogy egy ilyen intenzív önkeresés mellett valaki ennyire önazonos marad” – méltatta a zeneszerzőt Palojtay János.
Természetesen idén is gondoltak a fesztivál szervezői a fiatalokra: itt élő orosz és ukrán gyerekek adnak elő közösen egy mesejátékot magyar nyelven, Tihanyban és Budapesten, a Szkrjabin Múzeum Moszkvából pedig kifejezetten a fesztivál részére küldi meg kiállításanyagát.
A fesztivál kiemelt koncertjei:
Szkjabin két arca - nyitókoncert
október 08. szombat 19.30, Tihanyi Bencés Apátság
Szkjabin két arca
október 10. hétfő 19.30, Zeneakadémia, Nagyterem
Szkjabin misztikus világa
október 11. kedd 19:00, Debrecen, Kölcsey Központ
További részletek és jegyek a fesztivál weboldalán és Facebook-oldalán találhatók.
Fejléckép: Szabó Marcell zongorista, a fesztivál művészeti vezetője (fotó/forrás: Kondella Misi / Orosz Zenei Fesztivál)