Első alkalommal, október 18-án, este nyolc órától a Trigrad (Bulgária), a Teofilovici (Szerbia) és a Neocekávany Dychánek (Csehország) együttes lép színpadra. A Trigrad zenekar tagjai – bár mindannyian Bulgáriából származnak – Budapesten alakították meg a zenekart idén tavasszal. Stílusukat a két énekesnő orgánuma képezi és inspirálja. A Trigrad zenéjét bolgár népdalokra építi, amelyek meglehetős rendhagyó módon, elektromos és akusztikus hangszer-kísérettel szólalnak meg. A Teofilovici ikerpár, Ratko és Radisa egyedülálló előadói a szerb és balkáni vokális zenének. Az általuk előadott számok mélyen a nép emlékezetében gyökereznek, több közülük félig a feledés homályába merült. Teofilovicék tudatosan e dalok nyomába eredve, újra eredeti és emocionális zenét teremtettek, melyhez sajátságos művészi hozzáállásuk párosul. A Neocekávany Dychánek együttes a helyi világzenei, elsősorban a klezmer és hagyományos morva zenei elemekből kovácsol nagyon izgalmas zenei tőkét magának. Igazi meglepetés-zenekar, amelynek pörgős bulizenéjére olykor együtt ropják a punkok és helyi lagzi násznépe.