Klasszikus

Szláv-magyar kapcsolatok tárulnak fel az Operaház koncertjén

2024.05.28. 16:00
Ajánlom
A cseh, lengyel, szlovák és horvát opera- és zeneirodalom gyöngyszemei mellett Erkel Ferenc egyik elfeledett operáját is megidézi a Magyar Állami Operaház Zenekarának és Énekkarának Aranykor – Szlávok című hangversenye. A június 2-án hallható koncert Dvořák 9. „Az Újvilágból” alcímet viselő szimfóniájával zárul. Az esten közreműködik Kriszta Kinga és Kelemen Zoltán, az OPERA együtteseit a prágai Nemzeti Színház zeneigazgatója, Andriy Yurkevych vezényli.

Az OPERA 2023/24-es Szláv szezonját megkoronázó hangverseny első részében a közép-kelet-európai szláv nemzeti romantika emblematikus műveiből csendülnek fel részletek. Bedřich Smetana második operája, az 1866-ban komponált Az eladott menyasszony Csehországban az operarepertoár legnépszerűbb darabja, és az első, ami helyet kapott a nemzetközi operaszínpadokon. A bájos vígopera nyitánya sodró lendületű, játékos és vidám zenekari darab, ami sokat merít a cseh népzenei hagyományokból, és szimfonikus koncerteken is gyakran hallható.

A lengyel nemzeti opera műfaját megteremtő Stanisław Moniuszko húsz színpadi műve közül kétségkívül a legfontosabbnak az 1846-47 között komponált Halka bizonyult. A tragikus falusi szerelmi történet hősnője II. felvonásbeli áriájában még reménnyel telve énekel az őt elhagyó Janusz iránt érzett, olthatatlan szerelméről. A Kriszta Kinga tolmácsolásában hallható lírai áriát az opera lengyel népzenei hagyományokat idéző, ünnepélyes mazurkája ellenpontozza.

Ezt követi Erkel Ferenc Brankovics György szerb despotáról írt, 1874-es operájának két részlete. A Kóló, vagyis körtánc címet viselő kórustétel után Brankovics lánya, Mara románca lesz hallható, ugyancsak Kriszta Kinga előadásában.

Az elfeledett Erkel-opera egészen új oldaláról mutatja meg a Hunyadi László és a Bánk bán szerzőjét, aki az elhangzó részletekben szerb népzenei motívumokat és wagneri stílusjegyeket is felmutat.

A délszláv tematikát folytatva csendül fel Ivan Zajc horvát szerző mesterműve, az 1876-ban komponált Zrínyi Miklós című opera részlete, amely Szigetvár hősének állít emléket horvát szemszögből. A zeneiségében Verdit idéző műből ezúttal a bán és felesége, Éva hazafias érzelmekkel átitatott duettjét hallgathatják meg az érdeklődők Kelemen Zoltán és Kriszta Kinga interpretálásában.

hangverseny_foto1_nagy_attila-154237.jpg

A Magyar Állami Operaház Zenekara (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A műsor első felét Eugen Suchoň, a 20. századi szlovák komolyzene kiemelkedő alakjának és a szlovák nemzeti opera megteremtőjének háromtételes zenekari műve, a Hegyi szvit zárja. Az 1957-ben bemutatott, csaknem negyedórás szimfonikus költemény ugyancsak a szerző hazája népzenéjéből építkező grandiózus, ünnepélyes alkotás.

A szünet után Antonín Dvořák 9. szimfóniája szerepel az est programján. Az OPERA idei repertoárján Ruszalka című színpadi művével is megtalálható cseh szerző már Európa-szerte elismert alkotónak számított, mikor az 1890-es évek elején meghívást kapott, hogy legyen a New York-i Amerikai Nemzeti Zenei Konzervatórium igazgatója.

Ottléte során nagyban hatottak rá az amerikai őslakosok zenéi és az afrikai-amerikai közösségek spirituáléi, amelyek nyomán a kiutazását követő évben megírta négytételes szimfonikus művét,

amelynek alcíme „Az Újvilágból” lett. Az 1893-ban a Carnegie Hallban bemutatott darab kiváltképp 4. tételének főtémája révén azóta is töretlen népszerűségnek örvend.

A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát az eseten Andriy Yurkevych vezényli. Az ukrán születésű, többszörösen díjazott karmester 2022 óta a Prágai Nemzeti Színház operatagozatának zeneigazgatója, aki opera- és koncertkarmesterként is jelentős pályát tudhat magáénak, és hazáján kívül az elmúlt két évtizedben többek közt Athén, Barcelona, Berlin, Brüsszel, Monte Carlo, München, Róma, San Francisco és Santiago de Chile rangos operaházaiban is vezényelt.

Részletes műsor itt érhető el. >>>

Fejléckép: Andriy Yurkevych (forrás: Magyar Állami Operaház)

„Ha sztrájkolunk, ha lejjebb kapcsolunk, nem lesz magyar operaéneklés” – interjú Ókovács Szilveszterrel

Kapcsolódó

„Ha sztrájkolunk, ha lejjebb kapcsolunk, nem lesz magyar operaéneklés” – interjú Ókovács Szilveszterrel

Új évadról, sztrájkról, szereposztásokról és az Eiffel Műhelyházról is kérdeztük Ókovács Szilveszter főigazgatót, aki azt is elárulta, mit gondol az elmúlt időszak néhány olyan kínos ügyéről, amit felkapott a sajtó.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

A Tetris játék zenéjére írt orgonadarabbal nyert a magyar művészhallgató

A rangos nemzetközi Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus orgonaművész-hallgatója, Májer Zoltán lett az első helyezett. A pályázatra többek között ausztrál, német és egyesült államokbeli alkotók nyújtottak be műveket.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.