Klasszikus

Szoborcsoport készült a népdalgyűjtő Bartók Béláról

2014.01.17. 10:00
Ajánlom
Bartók Béla munkájának emléket állító különleges szoborcsoportot mutattak be csütörtökön a fővárosban: Babusa János alkotása 1915 januárját idézi fel, amikor a fiatal zeneszerző épp szlovák és sváb lányoktól gyűjtött népdalokat Rákoskeresztúron.

A rákosligeti Gregor József Általános Iskolában bemutatott kompozíciót 2015 januárjában állítják ki végső helyére. Egyelőre a szobor gipsz alapja látható a következő hetekben az iskola épületében, majd elszállítják, hogy megkapja bronz bevonatát. Közterületen, főtéren, vagy esetleg a rákoshegyi Bartók-ház közelében szeretnék elhelyezni a szoborcsoportot, de erről később születik döntés.

A tervek szerint a szoborkompozíció egyedülálló jelleget is ölthet, amennyiben megvalósul az alkotó elképzelése. Eszerint amint megközelíti valaki Bartók és a gramofonjába éneklő fiatal lányok alakját, fény vetül a csoportra, sőt, felcsendül az 1915. január 15-én rögzített eredeti hangfelvétel is. Babusa János terve szerint pont a százéves évforduló napján avatják fel végső helyén a bronz szoborcsoportot.

„A bronzból éneklő idő" című beszédében a szoborcsoportot és annak alkotóját Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora és a Kölcsey Társaság elnöke méltatta.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

RENDKÍVÜLI: Ázsiai turnéra indulunk a Concerto Budapesttel

Három nagyvárosba, Bangkokba, Fucsouba és Sanghajba kísérjük el a világhírű magyar szimfonikus zenekart, amely többek között Bartók mesterművével, a Concertóval a bőröndben utazik.
Klasszikus

Kicsoda Hildur Guðnadóttir, a Joker zeneszerzője?

Egy nő a férfidominálta zeneszerzőszakmában, aki a Chernobyl után a Joker eredeti filmzenéjével új színt hoz a film világába.
Zenés színház

A punktól az opera felé – Kérdések és válaszok az operajátszásról

Új sorozat indult az Opera Magazinban, amelyben a színházi szakma képviselői beszélnek arról, szerintük hogyan érdemes operát játszani, mitől jó egy előadás, valamint mivel lehet megszólítani a fiatalokat és megtartani az idősebbeket. Az első részben Kiss Eszter Veronika és Fáy Miklós kritikusokat kérdezték.
Vizuál

A kikiáltási ár kétszereséért kelt el Czóbel Béla remekműve

Czóbel Béla Kertben című remekműve érte el a legmagasabb leütési árat, de jól szerepelt Hantai Simon és Vörös Géza egy-egy alkotása is a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén a Budapest Marriott Hotelben.
Plusz

Letartóztatták a 81 éves Jane Fondát, amikor a klímaválság ellen tüntetett

A békésen tiltakozó színésznőt Washingtonban, az amerikai törvényhozásnak otthont adó Capitolium lépcsőjén vették őrizetbe.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Balázs János a Steinway nagykövete lett

A zongoraművész október 14-én, Hamburgban vehette át a Young Steinway Artist nemzetközi elismerést.
Klasszikus Nők a zenében

Kicsoda Hildur Guðnadóttir, a Joker zeneszerzője?

Egy nő a férfidominálta zeneszerzőszakmában, aki a Chernobyl után a Joker eredeti filmzenéjével új színt hoz a film világába.
Klasszikus ajánló

Simic Aleksander a Carnegie Hall előtt Budapesten ad koncertet

A fiatal csellista, a Virtuózok harmadik évadának döntőse és kétszeres különdíjasa október 13-án a Benczúr Házban ad szólókoncertet.
Klasszikus turné

RENDKÍVÜLI: Ázsiai turnéra indulunk a Concerto Budapesttel

Három nagyvárosba, Bangkokba, Fucsouba és Sanghajba kísérjük el a világhírű magyar szimfonikus zenekart, amely többek között Bartók mesterművével, a Concertóval a bőröndben utazik.
Klasszikus ajánló

Rolla János az életéről mesél a Fidelio Klasszikban

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása október 12-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Fila Balázsal, Hámori Mátéval és Rolla Jánossal.