Klasszikus

Szobrot avatnak Lajtha László zeneszerző emlékére

2015.06.29. 09:39
Ajánlom
Az avatásra június 30-án kerül sor az V. kerületi Károlyi-kertben.

Lajtha László a XX. század első felének egyik legnagyobb magyar zeneszerzője, aki meghatározó tevékenységet fejtett ki a népzenekutatás és zenepedagógia, valamint a nemzetközi kultúrdiplomácia terén is. Életében - főként Franciaországban - a nála egy évtizeddel idősebb Bartókkal és Kodállyal együtt emlegették: "les trois grands hongrois" ("a három nagy magyar"). A kommunizmussal való szembenállása miatt műveit 1948 után Magyarországon alig játszották. A zenetörténetileg igen jelentős, egészen egyéni arculatú művész életművét az utóbbi évtizedekben kezdi újra felfedezni a zenei szakma és a közönség. 

1963-ban bekövetkezett halála után Molnár Antal zenetörténész így búcsúztatta: „egyénisége nyomán tovább terjed és növekszik a jóság, derékség, műveltség és magyarság."

2015. június 30-án, kedden, Lajtha László születésnapján a zeneszerző, népzenekutató emlékére Gálhidy Péter szobrászművész alkotását avatják fel Budapesten, az V. kerületi Károlyi-kertben. A szoborállítást dr. Lajtha Ildikó, Lajtha László 2013-ban elhunyt unokahúga és jogörököse kezdeményezte, a Hagyományok Háza, a Magyar Művészeti Akadémia, a Lajtha László Alapítvány, a Fővárosi Önkormányzat és Belváros-Lipótváros Önkormányzata támogatta. A szobor felavatására június 30-án 16 órakor kerül sor, az avatáson beszédet mond a Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja és Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere.

Az ünnepségen Nyitrai Mariann népdalénekes Lajtha László gyűjtéséből énekel, közreműködik, az Üsztürü Zenekar. A szoboravatást követően 17 órától Lajtha László műveiből összeállított ünnepi hangversennyel emlékeznek a zeneszerzőre a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

Műsor:

Lajtha László: Koncertszonáta fuvolára és zongorára, Op. 64 (1958)

Előadja: Kanyó Dávid (fuvola) és Réti Balázs (zongora), az MMA ösztöndíjasa

(A mű zongoraszólama Lajtha László egykori hangszerén szólal meg.)

Lajtha László: I. sinfonietta vonószenekarra, Op. 43 (1946)

Előadja a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, hangversenymester: Somogyi Péter

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Klasszikus interjú

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus ajánló

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.
Klasszikus interjú

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.