Az idei fesztivál különlegessége, hogy a ma élő egyik legjelentősebb zeneszerzőt, Szofia Gubajdulinát látja vendégül, aki nemcsak jelen lesz a hangversenyeken, de tizenegy műve is elhangzik majd.

A legkeresettebb mai komponisták közé tartozó Gubajdulina 1931-ben született a Szovjetunió Tatár Köztársaságában. Zongorista és zeneszerzői tanulmányait Kazanyban végezte, majd Moszkvában képezte tovább magát. Öntörvényű zeneszerzői stílusát már pályája elején, 1962-ben kemény hivatalos bírálat érte, Dmitrij Sosztakovics azonban arra bátorította az ifjú komponistát, hogy folytassa egyéni zeneszerzői útját. Gubajdulina ettől kezdve szabadfoglalkozású zeneszerzőként élt Moszkvában, s míg megélhetését nagyrészt filmzenék komponálásával biztosította, műveivel leginkább csak külföldön vívhatott ki elismerést. Az áttörést Offertorium című hegedűversenye hozta meg a nyolcvanas évek első felében, amikor Gidon Kremer nyugaton mindenfelé nagy sikerrel játszotta a darabot. Szofia Gubajdulina azóta számos kitüntetést nyert, kompozícióit a legnagyobb sztárok (Rosztropovics, Basmet, Rattle, Masur, a Kronos és az Arditti Quartet stb.) adják elő, műveiből rengeteg lemezfelvétel készült. A zeneszerzőnő 1992 óta Németországban, Hamburg mellett él.

Gubajdulina alkotói fejlődésére döntő hatást gyakorolt, hogy 1975-ben két fiatalabb pályatársával, Vjacseszlav Artyomovval és Viktor Szuszlinnal közösen megalakította az Asztreja együttest, amelyben különleges orosz, kaukázusi, közép-, valamint kelet-ázsiai népi és rituális hangszereken improvizáltak. Összejöveteleik során egyrészt korábban ismeretlen hangzásokra bukkantak, másrészt a zenei idő megtapasztalásának az európaitól teljesen eltérő módjával kerültek kapcsolatba. Gudajdulina intenzív érdeklődése a nem-hagyományos hangzások iránt szinte egész életművét végigkíséri. E kutató kíváncsiságnak köszönhető az is, hogy számos művében alkalmazza az európai zenetörténetben mindeddig kevéssé ismert orosz népi harmonikát, a bajant. Már erre a hangszerre komponált első darabjában, a De profundisban (1978) szakított az instrumentum tradicionális megszólaltatási módjaival és totálisan új hangzásvilágot teremtett: meghatározhatatlan zörejeket, orgonahangot, ütős, sőt elektronikus zenei effektusokat képes kicsalni a hangszerből. Ez nem öncélú kísérletezgetés a hangzásokkal: Gubajdulina magát az instrumentumot akarja feltérképezni, megérteni és szóra bírni.

A zeneszerzőnő művészetének egyik legfontosabb aspektusa épp ez: számára a hangszerek mintegy élő személyek, karakterek, egyéniségek. Ezek a személyek pedig szinte mindig egy dráma, egy drámai folyamat résztvevőiként, szereplőiként lepleződnek le. Gubajdulina muzsikája alapvetően drámai: a zenei történések egy – néha egyenes vonalú, néha kacskaringós – ívbe, egy folyamattá rendeződnek. A mű hallgatása során egy úton megyünk végig: ez az út legtöbbször végletes ellentétek közt húzódik, így a darab tulajdonképpen e végpontok közti átjárásról, átjárhatóságról: az átlényegülésről szól. A végpontok, a határok kitapogatása több szinten is meghatározónak tűnik Gubajdulina művészetében: egyrészt a kifejezés végletességében és hihetetlen erejében jelentkezik, másrészt a hangszerek adta lehetőségek végletekig való kiaknázásában.

Gubajdulina ebből a szempontból tehát radikális művész: radikálisan a végső dolgokról beszél. S mi más is lehetne a végső dolgokról szólás foglalata, mint a vallás, Gubajdulina művészetének alapélménye. „Úgy vélem, én egyáltalán nem írok világi zenét; a világi problémáknak nincs jelentőségük a komponálás folyamatában” – vallja. „Vallásos ortodox vagyok, aki a ťvallásŤ kifejezést – mint religiót – a szó szoros értelmében veszi tekintetbe: re-ligio, azaz: kapcsolatok visszaállítása, az élet legatójának visszaállítása. Nincs komolyabb feladata a zenének, mint éppen ez.”*

Gubajdulina vallásos szimbolikája több szinten is áthatja műveinek formáját, szerkezetét. Legjobb, legfelemelőbb alkotásait talán épp ez a kettősség élteti: a struktúra szigorú fegyelmének és a felszín különös kifejezőerejének dinamikus egyensúlya.
Szofia Gubajdulina művei az Arcus temporum fesztivál koncertjein – amelyekre pénteken és szombaton délután, illetve este kerül sor a Pannonhalmi Főapátság Bazilikájában és Boldogasszony-kápolnájában – Joseph Haydn darabjaival felváltva fognak megszólalni. A Haydn–Gubajdulina párbeszéd szempontjából a szombat esti hangverseny ígérkezik a legérdekesebbnek, amelyen egymás után hangzik majd el Krisztus hét utolsó szavának Gubajdulina- és Haydn-féle értelmezése. A fesztivál vendég-előadója két „Gubajdulina-specialista”, Elsbeth Moser bajan-játékos és Vlagyimir Tonkha gordonkaművész. Rajtuk kívül több kiváló hazai muzsikus (Keller András, Várjon Dénes, Kelemen Barnabás, Csalog Gábor, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok és mások) lép majd fel. A négy hangversenyt Eifert János fotóművész kiállítása, a Muzsikás együttes két koncertje, Csapó Gyula elektronikus zenei installációja, valamint a vasárnap délutáni színházi fesztivál egészíti ki.

*Veres Bálint fordítása