Klasszikus

Szólisták társas játéka – Új sorozatban mutatkoznak be a kis Virtuózok a BMC-ben

2020.02.11. 12:05
Ajánlom
A sorozat első, február 17-i koncertjén a Virtuózok Kamaraegyüttes megalakulásának egyéves évfordulóját is ünneplik.

A „Virtuózok-mozgalom” az elmúlt hat évben nemcsak egyéni rekordokat könyvelhetett el, hanem kialakította a muzsikus fiatalok közösségét, amelynek tagjai – a személyes barátságokon túl – a kamarazene nyelvén kommunikálnak egymással. A Budapest Music Centerben induló új sorozat révén az érdeklődők három estén át bepillantást nyerhetnek a Virtuózok új műhelyébe.

Ismert művek, sajátos zenei olvasatban

A Virtuózok Kamaraegyüttes művészeti vezetője és zongoristája, Szüts Apor átirataiban a tízfős együttes szinte mindent el tud játszani: nagyzenekari darabok, versenyművek, szóló kompozíciók szólalnak meg, az eredeti élményt tükrözve, mégis másként.

DSC_1802-115954.jpg

Virtuózok Kamaraegyüttes (Fotó/Forrás: Virtuózok)

Új a játékstílus is: a közlés szenvedélye, egymásra érzékeny figyelem, virtuozitás és egy olyanfajta hullámzó lendület, amit a jazzben swing-nek neveznek. A Virtuózok Kamaraegyüttessel új zenei közösség született meg: önszerveződő, demokratikus, baráti. Ennek lehetünk tanúi a sorozat első, február 17-i koncertjén, amellyel egyben az együttes megalakulásának egyéves évfordulóját is ünneplik.

„Mozart írta a XVIII. század híres mannheimi zenekaráról, hogy az egy olyan hadsereg, amely csupa generálisból áll. A Virtuózok Kamaraegyüttes pedig egy olyan zenei formáció, amely szólisták társas játékára épül” – hívja fel a figyelmet a koncertsorozatra Batta András.

Kamaraegyuttes-115952.jpg

Virtuózok Kamaraegyüttes (Fotó/Forrás: Virtuózok)

Ilyen összetételű együttes nem szerepel a klasszikus zene kánonjában.

Tíz hangszer: hegedűk, fuvolák, klarinét, brácsa, cselló, bőgő és zongora – ki hallott már ilyet…?” – jegyzi meg a zenetörténész, aki a Virtuózok tévés tehetségkutató zsűritagjaként és a Kis Virtuózok Alapítvány elnökeként a kezdetektől figyelemmel követi a klasszikus zenei műsor felfedezettjeinek munkásságát.

Lugosi_Daniel_Ali1-115952.jpg

Lugosi Dániel Ali (Fotó/Forrás: Virtuózok)

A Kamaraegyüttes után, március 23-án az ifjú klarinétművész, Lugosi Dániel Ali zenekar kíséretes szólóestje lesz, majd pedig a 2019-es televíziós Kamara Virtuózok győztesének, a TanBorEn Ütőstriónak első budapesti, egész estés hangversenyét hallgathatják meg április 21-én.

Fejléckép: Virtuózok Kamaraegyüttes (fotó: Virtuózok)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Apukák, korhelyek, Alberich, gonosz vagy borvirágos pasik

Nem is igazi basszus, inkább bariton, mondja magáról. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a legjelentősebb operajátszó helyekre hívják. Pünkösdkor például Salzburgba, de az alábbi beszélgetéshez is Párizsba telefonáltunk. Márciusban A Mester és Margarita premierjén láthatjuk színpadon.
Klasszikus

A 94 éves Kurtág György Mozartot játszik – VIDEÓ

Feleségének, Mártának tett ígéretét teljesíti be azzal, hogy február 19-én előadja Mozart F-dúr szonátáját a BMC-ben.
Zenés színház

Vitray Tamás Händel-operában lép színpadra

Nem mindennapi operabemutatóval készül idei évadára a Szegedi Szabadtéri. Händel vígoperai jellegű művében, az Agrippinában Mester Viktória és Ludovik Kendi mellett Vitray Tamás is színpadra lép.
Klasszikus

Richter, Ojsztrah és Rosztropovics közös Beethoven-felvétele, ami borzalmasan sikerült

Maga Richter is azt mondta rá, nem hajlandó vállalni, de nem volt mit tenni, az EMI klasszikus zenei supergroup-ot álmodott magának.
Klasszikus

Az univerzum titkát tárja fel a Pannon Filharmonikusok

A pécsi zenekar Müpában adott sorozatának negyedik koncertjén Kelemen Barnabás egy finn csemegét játszik, majd csillagközi utazásra csábít Bogányi Tibor vezető karmesterrel március 6-án.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Zaklatási botrány rázza meg a finn Sibelius Akadémiát

Egy finn lap szerint a helsinki zeneművészeti akadémia működéséhez tartozik a szexuális zaklatás és a növendékek megalázása.
Klasszikus videó

A 94 éves Kurtág György Mozartot játszik – VIDEÓ

Feleségének, Mártának tett ígéretét teljesíti be azzal, hogy február 19-én előadja Mozart F-dúr szonátáját a BMC-ben.
Klasszikus portré

Henri Vieuxtemps, a belgák Paganinije

Virtuóz hegedűs, zeneszerző és tanár, igazi romantikus művész. Kétszáz éve született Henri Vieuxtemps, akinek zenéje ma is izgalmas felfedezést jelent.
Klasszikus ajánló

Az univerzum titkát tárja fel a Pannon Filharmonikusok

A pécsi zenekar Müpában adott sorozatának negyedik koncertjén Kelemen Barnabás egy finn csemegét játszik, majd csillagközi utazásra csábít Bogányi Tibor vezető karmesterrel március 6-án.