A kötet hat évvel követi Kárpáti Szőllősy Andrásról írt, a Mágus Kiadó „Magyar zeneszerzők” sorozatában napvilágot látott kismonográfiáját. Az újabb könyv – mint a szerkesztő az előszóban írja – „annyiban más és több az eddig megjelent írásoknál, hogy a zeneszerző […] maga vall benne életéről, kompozíciós elveiről, mintaképeiről, kortársainak művészetéről, nemcsak a zenéről, hanem az irodalomról, képzőművészetről is.” A kötet így elsősorban a Szőllősyvel készült interjúkra épül. A legfrissebbek Kárpáti János 2003–2004-ben folytatott beszélgetései a komponistával, ezeken kívül Feuer Mária 1972-ben, Varga Bálint András 1982-ben, Váczi Tamás 1984-ben és Olsvay Endre 1993-ban készült interjúiból tartalmaz részleteket a könyv. A zeneszerző szóbeli megnyilatkozásaihoz csatlakoznak Szőllősy saját – kollégáit köszöntő, illetve kollégáira emlékező – írásai. Szőllősy szavait muzsikustársainak és művészbarátainak visszaemlékezései, valamint a műveiről szóló fontosabb kritikák és elemzések egészítik ki.

A könyvben – mint afféle dokumentumgyűjteményben – így különböző műfajú, más-más célra készült és időben is igen távoli szövegek kerültek egymás mellé. Ahelyett, hogy Kárpáti tipográfiailag, időrendileg, vagy más módon elkülönítette volna az eltérő jellegű textusokat, arra vállalkozott, hogy e mozaikkockákból folyamatos szöveget épít. Ennek érdekében a fejezetek élére – ha szükségesnek látszott – rövid életrajzi bevezetőt, egymástól távol eső szövegek közé átkötő mondatokat illesztett. Bár ezek nem tüntethetik el teljesen a különféle szövegek közti töréseket, varratokat, néhol pedig összemosódik, mi Szőllősy nyilatkozata és mi a szerkesztői hozzátétel, az eredmény mégis meggyőző: mindvégig érdekesen, egyszerre több nézőpontból és más-más dolgokra fókuszálva, de végül is kibontakozik Szőllősy alkotói pályájának képe, s mögötte az ember vonásai is. Irreleváns betoldásnak csupán a Vonósnégyesről írt két külföldi kritika idézete tűnik (pp. 117Ź–118). Kárpáti János a kiválasztott interjúrészleteket és egyéb textusokat rövid fejezetekbe csoportosította; ezek részben Szőllősy András életrajzának időrendjét követik, részben jellemző műfajait (zenekari művek, vokális alkotások, film- és színpadi zene), illetve alkotói útjának egyes kérdéseit járják körül. Néha persze félrevezetők a fejezetcímek: a beszélgetés fonala egyszer-másszor elkanyarodik a címben jelzett tárgytól, azonos vagy egymáshoz közeli témák viszont egymástól távol eső fejezetekben is felbukkanhatnak.

Szőllősyről, az emberről a legtöbb Kárpáti János beszélgetéseiből derül ki. Kárpáti a leírt szövegben is szándékosan megtartotta az élőbeszéd-jelleget, s ez a szabadabb–szubjektívebb hang remekül ellenpontozza a korábbi interjúk és az elemző szövegek szabatosabb–objektívebb megfogalmazásait. Különösen izgalmas, amikor Kárpáti egy-egy elemző megfigyelése után megkérdi a zeneszerzőt: „Elfogadod ezt a magyarázatot?” Szőllősy András közvetlen stílusban, ugyanakkor éleslátóan és tömören nyilatkozik. Sohasem merül el szakmai részletkérdésekben, így a kötet a nem zenész olvasók számára is mindvégig érdekes és érthető. (A zeneszerzői műhelytitkokra kíváncsiak pedig, fájdalom, némi hiányérzettel kénytelenek letenni a könyvet.) Szőllősy valóban sem ars poeticával, sem recepttel nem szolgál – csak mesél. Kíméletlen önkritikával, ugyanakkor a zenei élet kérdéseit is kritikusan szemlélve, mégis szellemes könnyedséggel és persze mindig széleskörű műveltséggel.
A kötetet a szakmai közönség számára különösen hasznossá teszi, hogy azt – a fényképmellékleteken túl – Szőllősy András zeneműveinek és írásainak jegyzéke, diszkográfia, bibliográfia és névmutató is kiegészíti.

(Kárpáti János (szerk.): Szőllősy András. Holnap Kiadó, 2005)