Klasszikus

Szorosabbra fűzi kapcsolatait a Fesztiválzenekar és a Müpa

2012.02.08. 09:28
Ajánlom
A közelgő Mozart-maraton aprópóját megragadva a BFZ új vezetősége stratégiai együttműködési megállapodást kötött Káel Csabával.

Az immár ötödik közös rendezésű maraton közeledtének alkalmából - mely 2012. február 26-án Mozart életművének keresztmetszetét mutatja be - bemutatkozott, és rögtön nagy horderejű bejelentést tett a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) új ügyvezető igazgató-párosa. Mint már arról a Fidelio.hu is beszámolt, január végén nyugdíjba vonult Körner Tamás, a zenekart Fischer Iván oldalán világhírnévig vezető szakember. Feladatait - csaknem egy éves utódkeresési folyamatra pontot téve - Stefan Englert és Erdődy Orsolya veszik át.

A német menedzsert a Fesztiválzenekar 2011-es Rio de Janeiro-i turnéja során kérte fel Fischer Iván az ügyvezető igazgatói feladatokra. Stefan Englert azonnal igent mondott, és családjával már 2011 decemberében Budapestre költözött. Stefan Englert elmondta, a világ legjobbjai közé számító zenekar színvonalát és értékeit megtartva új fejezetet kíván nyitni az együttes életében. Kettős célja, hogy a nagyvilágban  a magyar kultúra nagyköveteként tekintsenek a zenekarra, és hogy hazai közönségüket az ifjúság - és különösen az egyetemista korosztály - irányába tágítsák.

Utóbbi célok megvalósítása elsősorban helyettese, Erdődy Orsolya feladata lesz, aki a Németországban rendezett magyar kulturális évad során már dolgozott együtt Stefan Englerttel. A BFZ ügyvezető igazgatóhelyetteseként három terület, három cél vár rá: egyrészt a zenekar fenntartóival való kapcsolattartás, a zárolt támogatások okozta helyzet kezelése; másrészt az ifjúsági programok felfuttatása (a hagyományos kakaókoncertek mellett a 2012 januárjában debütált Midnight Music várhatóan sorozattá bővül,  a további újdonságok pedig a 2012/13-as szezonban mutatkoznak be). Erdődy Orsolya harmadik feladata a Fesztiválzenekar kommunikációs és közönségszervezési stratégiájának megújítása, hogy az együttes híresen kreatív kampányai a jövőben ne csak a jegyértékesítést, hanem az imázsépítést is célozzák.

Fischer Iván, aki a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójaként a folytonosságot képviseli az együttes vezetőségében, a február 26-án esedékes Mozart-maratonról beszélt. A karmester arra a kérdésre, hogy Csajkovszkij, Dvorák, Beethoven és Schubert után miért Mozartot állították a BFZ és a Müpa immár hagyományos téli maratonjának középpontjába, azt válaszolta: a mai nehéz - és hideg - időkben a szívet melegítő mozarti életbölcsességet szeretnének eljuttatni az emberekhez. "Az embereknek most szüksége van egy kis Mozartra" - jelentette ki Fischer Iván, s a Mozart-operák példáit sorolva a drámai feszültséget rendre feloldó megbocsátást, és a művekből áradó - a  rokokó cukormázától távol álló -  napsugaras harmóniát emelte ki mint a Mozart világára jellemző legfontosabb vonásokat. A programról szólva (melynek részletei ide kattintva tanulmányozhatók) elmondta, Mozart hatalmas életművéből kénytelenek voltak mazsolázni. A választékból a Bastien és Bastienne-produkciót emelte ki, melyet Philipp György jegyez rendezőként és karmesterként is. A műsoron lesz szimfónia, versenymű, kamaradarab, felvételről különleges Mozart-előadások felvételeit vetítik, a napot pedig a Mozart utolsó műve, a Requiem zárja, melyet ezúttal a megszokott Süssmayr-féle változatban adnak elő.

Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója a közös rendezésű maratonok és Mozart-operaprodukciók (Cosí fan tutte - 2008, Figaro - 2009, Don Giovanni - 2010) mellett impozáns számsorral illusztrálta a két intézmény között kialakult gyümölcsöző együttműködést. A Mahler-ünnepeket is ideszámítva negyvenkét közös produkció mellett a Fesztiválzenekar saját rendezésében mintegy 200 előadást tartott a Művészetek Palotájában, mely ezzel az együttes legfontosabb játszóhelyének számít. Káel Csaba elmondása szerint régóta érett ennek az "udvarlásnak friggyé" bővítése, melyet hosszas előkészítést követően 2012. február 7-én a sajtó jelenlétében kötöttek meg egy szándéknyilatkozat aláírásának formájában.

A dokumentum rögzíti, hogy a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar stratégiai partnerségre lép, deklarálja a BFZ elkötelezettségét a magyarországi koncertéletben való intenzívebb részvétel iránt, és a koprodukciók sorát kiterjeszti rendezvények mellett a marketing-kommunikáció területére is, különös tekintettel az ifjúsági programokra és a magyar zenei hagyomány ápolására. Káel Csaba zárszóként hitet tett amellett, hogy a mai nehéz helyzetben a magyar kulturális életnek egyesítenie kell erőit, "céhbe kell tömörülnie", s a koprodukciós lehetőségek terén a világnak is példát kell mutatnia. A szándékok komolyságát február 26-án, a Mozart-maratonon ellenőrizheti a nagyközönség is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.